Kövér szerint az ellenzéki képviselők sokkal többet szabálytalankodtak

A legtöbb büntetést az LMP-s Szél Bernadett kapta, őt négyszer kellett ilyen formában rendre intenie a parlamenti akciókat nem tűrő házelnöknek. Legutóbb társelnökével Hadházy Ákossal álltak be Németh Szilárd mögé egy "HAZUDIK!" feliratú papírral, ezért fejenként 250 ezer forintos bírságot kaptak.

A büntetések száma nem arányos annak mértékével, a legtöbbet ugyanis a jobbikos Szilágyi Györgynek kell befizetnie, aki Dömötör Csaba felé intézett nyomdafestéket nem tűrő szavakat még 2017 májusában. 750 ezer forintja bánja az indulatos megjegyzést.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke idén sem úszta meg a büntetést, elmondása szerint azonban az általuk használt szemléltető eszközök egyáltalán nem veszélyeztetik a Ház biztonságát, sokkal inkább jelent fenyegetést a demokráciára, hogy a Fidesz-KDNP eltipor minden ellenvéleményt.

A fideszesek közül Csizi Péter volt az egyetlen, aki elfelejtett előzetesen engedélyt kérni Kövértől a szemléltetőeszköz használatára, így őt is megbüntették.

Az ellenzék azért kaphatott ennyivel több büntetést, mint a kormánypárti képviselők, mivel a 2013 végén módosított házszabály kimondja, hogy ha valaki tárgyi, képi, hanghordozós szemléltetést akar, engedélyt kell kérni a házbizottságtól, vagyis Kövér Lászlótól, aki kénye kedve szerint dönt arról, hogy kinek adja meg ezt a jogot. Azt pedig ugye senki nem gondolja, hogy a házelnök saját pártja tagjainak ne engedné a szemléltetést.