Pedagógusok: Előzetes normakontrollt kér a PSZ és a PDSZ a sztrájkot korlátozó törvény miatt

Pedagógusok: Előzetes normakontrollt kér a PSZ és a PDSZ a sztrájkot korlátozó törvény miatt
A sztrájkbizottságot alkotó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra kéri Novák Katalin államfőt, hogy az Országgyűlés által 2022. május 24-én elfogadott Nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását ne írja alá, hanem küldje meg az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontroll eljárásra.

A pedagógusokat képviselő két legnagyobb érdekképviselet szerint már a köznevelési intézményeket érintő, egyes szabályokról szóló kormányrendelet [36/2022. (II.11.)] is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát, azonban e rendelet akkor „időbelileg” korlátozott volt a járványügyi veszélyhelyzet végéig.

Közleményükben arra is felhívják a figyelmet, hogy a pedagógusok sztrájkbizottsága fenntartja korábbi álláspontját, miszerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél.

Egy esetleges sztrájk a munkáltató működésében legfeljebb minimális fennakadást okoz, a sztrájkban résztvevők külvilága számára érzékelhetetlen lesz, így a sztrájkjog nyomásgyakorló, ellenállási funkcióját nem tudja betölteni. A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintjük

- áll a PDSZ és a PSZ közleményében.