Rendvédelem vagy big data? - még a parkolóautomaták is figyelni fognak minket

Jön a központi figyelőrendszer.

Gigantikus mennyiségű költségvetési pénzt emészt majd fel a Belügyminisztérium központi figyelőrendszere.  Olyan hardverek és szoftverek beszerzését tűzték ki célul, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy a hatóságok másodpercek alatt kiderítsék egy-egy keresett személyről vagy járműről, hogy éppen benne van-e az országos rendszer bármelyik kamerájának látóterében, vagy hogy egy korábbi időszakban ki merre járt – írja a 24.hu.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint a projektben 35 ezer kamera képfolyamainak folyamatos gyűjtése valósulna meg a Kormányzati Adatközpontban. A 25 ezer terrabájtnyi megfigyelési adat folyamatos kezelése 50 milliárd forint közpénz elköltését jelentené.

A 24.hu által kérdezett szakértők szerint viszont ez az összeg végül lehet sokkal nagyobb is, hiszen a belügyi zsargonban Szitakötő fedőnevet viselő projektben csak a megfelelő minőségű kamerák beszerzési költsége megközelítheti a 40 milliárd forintot.

A kormány állítja, hogy tisztességes szándék húzódik a rendszer mögött és nem úgy nevezett big data diktatúra létrehozása. Elmondásuk szerint a rendszer kiépítésének ötlete akkor jött, mikor a Teréz körúti robbantót nem tudták lekövetni, igaz ennek több, a robbantás után tett intézkedés is ellentmond. Továbbá az adatvédelmi biztos sem elégedett a törvénytervezettel, mert úgy véli, hogy annak szövegéből szinte teljesen hiányoznak az adatvédelmi garanciák.

Pedig nem ártana megnyugtatni a lakosságot, hogy nem fordítható ellenük a rendszer, ami magába foglalja majd a közútfenntartók, az önkormányzatok, a közlekedési vállalatok és a pénzintézetek utakon, állomásokon, köztereken, intézményekben kihelyezett kameráit, amik elég jó minőséget nyújtanak majd arcfelismerő programok alkalmazásához. Azonban még az is felmerült, hogy a parkolóautomaták új generációja is kompatibilis lenne a rendszerrel. Ami azt jelenti, hogy a a rendőrség és a titkosszolgálatok 2-3 éven belül a hozzávetőleg 35 ezer helyen éjjel-nappal rögzített hatalmas mennyiségű adatból kérhetne le információkat bárkiről.

Vona: jöhet a big data diktatúra, de mi a kiút?

Vona szerint fel kell készülni arra, hogy a két nemzetközi trend, az illiberalizmus és a big data hamarosan találkozhat, ezáltal rémisztő, egészen sajátos diktatúra alakulhat ki.Az előadáson szóba került a konzervativizmus, a liberalizmus, a szocializmus és a nacionalizmus is - mi az, amit már meghaladott az idő, mi az, amit tovább kell vinni?A teljes előadás itt nézhető meg: