Pintérék az éjjel benyújtották a parlament elé a státusztörvényt

Pintérék az éjjel benyújtották a parlament elé a státusztörvényt

Csak néhány részleten „finomítottak” a tüntetéseket kiváltó tervezeten.

A státusztörvény, vagyis a több mint másfél éve tartó tanár- és diáktüntetések nyomán „bosszútörvénynek” nevezett pedagógustörvény tervezete kedd éjjel jelent meg a parlament honlapján. A benyújtó Semjén Zsolt, előadóként a belügyminisztert jelölik.

A tervezet alapján kötelező lesz belépni a Nemzeti Pedagógus Karba, megszűnik a pedagógusok közalkalmazotti státusza, változik az illetményrendszer, teljesítményalapon lehet differenciálni, a próbaidő és a lemondási idő is 3 hónap lesz, a napi munkaidő pedig 8 óra.

A belügyminiszter a pedagógusoknak írt levelében közölte,

„több hónapos, átfogó egyeztetést követően” nyújtják be a javaslatot, amely „megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését”.

Pintér Sándor tárcája közleményben tudatta, hogy

„az új pedagóguséletpálya-törvény tervezete azt a célt szolgálja, hogy a gyermekeket nevelő, oktató pedagógusok szakmai és anyagi megbecsülése javuljon. Aki eredményesebben tanít, többet foglalkozik a gyerekekkel, jobban kereshet”.

A pedagógusok ugyanakkor, amíg Brüsszelből nem érkeznek meg az uniós pénzek, nem kapják meg a kormány által többször is megígért „jelentős” béremelést, melynek eredményeképpen 2025-ben elvileg már a diplomás átlagbér 80 százalékát elérő, 800 ezres fizetésük lehet, bruttóban.

Címlapkép: Alfahír/Béli Balázs