A szegedi Reök-palotában pénteken megnyílt és szeptember közepéig látogatható tárlat Mel Ramos ötvenévnyi alkotómunkáját öleli fel; többek között 2010 után készített szobrait és egy különleges világító installációját is kiállították. A megnyitón Peter Bogner osztrák művészettörténész nem kisebb dolgot állított a művészről, mint, hogy alkotói érdemei Roy Lichtensteinével és Andy Warholéval említhetők egy lapon.
Trükkös aktok
Az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő művész leginkább női aktokra specializálódott; munkáiban egyesíti a realista és az absztrakt művészetet. Az 1960-as években a pop-art mozgalom alapítójaként vált népszerűvé. Leginkább olyan képeiről ismert, melyeken szuperhősök, buja női testek emelkednek ki kukoricaszárból, Chiquita banánból, csokoládé papírból; vagy éppen martinis pohárban henyélnek – vázolta Bogner.
Sőt, ezek a női alakok egyáltalán nem a kerek formák látványára éhező férfiak kiszolgálására jöttek létre. Ellenkezőleg. Mint a művészettörténész fogalmazott: az erotikus felhang mellett
„látható, hogy ezek a nők büszkék, okosak, és ismerik saját hatásukat. Sosem ők az áldozatok, hanem a látogatók, elsősorban a férfiak, akik őket nézik.”
A tárlat a Kaliforniában élő alkotó művészetének minden aspektusát bemutatja. A kiállításon szereplő csaknem hatvan kép között éppúgy szerepelnek finom vonalvezetésű korai grafikák, mint harsányabb kifejezésmóddal készített művek a pop-art hőskorából.
Műfaji gyorstalpaló wiki-módra
A pop-art 20. századi képzőművészeti irányzat. Angliában született az 1950-es években. Az 1960-as évek elejétől kezdve Amerikából terjedt el, de részben a dadaizmusban és a szürrealizmusban gyökerezik. A szó a popular rövidítéséből keletkezett, ami népszerűt jelent. A pop-art lényegét Robert Rauschenberg amerikai művész fejtette ki:
„Nem akarom, hogy a kép olyan legyen, amilyen nincs. Szerintem a kép valódibb, ha a valós világ részeiből készül.”
A pop-art anyagai a popkultúra termékeiből merít. Ezek az anyagok, amelyek a mindennapi életben is nagy szerepet játszanak: az utca, a lakás tárgyai, plakátok, képregények, zászlók, hirdetések, jelszavak, és így tovább.
Zárójel: ha már dadaista gyökerek és mindennapi használati tárgyak, mi az első asszociációnk? Csak nem Duchamp piszoárja?
Zárójel bezár.
A pop-art technikája széles: valóságos tárgyakat vesz át változtatás nélkül, újra előállítja a pontos másukat (pseudo-tárgyak), gyakran eredeti rendeltetésüktől eltérő helyen konstrukcióban alkalmazza őket (assemblage-ok), vagy festői, illetve szobrászi kompozícióba helyezi (combine-paiting). A művészek olykor különböző, egy síkra ragasztott anyagok, például plakátok letépéséből alakítják a kompozíciót, ezt décollage-nek nevezik.
Ha a pop-art művész tájképet fest, akkor például az üzemanyagtöltő állomás, közúti jelekkel teletűzdelt út, ha csendéletet, azon konzerv, Coca-Cola és effélék találhatók, az emberi alak pedig filmsztár, pop-énekes, vagy a modern világ valamelyik más eszményképe, képregényhős, a sajtóból vagy a tévéből ismert alak.
A pop-art alapmagatartása hangos, sokszor brutális tiltakozás a modern társadalom elidegenedettsége, a közhelyek uralma, az elcsépelt művészi formák ellen. A felfogása és célzata viszont nem teljesen egységes, irányzatai skálája a cinikustól a tragikusig terjed.
Jogos: a kritika célkeresztje mindig talál áldozatot. Hogy a kritizált formák és jelenségek helyett mit sikerül megalkotnia, más kérdés.