Pörög az ingatlanbiznisz a belvárosban

Finoman szólva is kedvező áron adják el a belvárosban található önkormányzati tulajdonban álló üzlethelyiségeket. Mármint a vevőnek kedvező áron.

Nem a Belváros főutcájában 154 ezer forintos négyzetméteráron értékesített helyiség volt tavaly az egyetlen ingatlan az V. kerületben, amelyhez rendkívül kedvező áron jutott hozzá a vevő. Találtunk négyzetméterenként 130 ezer forintért eladott Vámház körúti üzletet is. A 30 százalékos kedvezményt ez esetben sem a korábbi bérlő érvényesítette, hanem lemondott a vételi jogról más javára. 
 
A közelmúltban felújított Kecskeméti utcában tavaly négyzetméterenként 266 ezer forintért talált gazdára egy vendéglátóhely. A környéken az önkormányzat által átlagosnak tartott 460 ezer forint helyett ugyanilyen áron kelt el egy iroda a Városház utcában is.
 
Mindez azért érdekes, mert az ingatlaneladásokkal kapcsolatos komoly döntési kockázatokra hívta fel Rogán Antal akkori belvárosi polgármester figyelmét egy – tavaly decemberben ismertté vált – jogi vélemény 2013 tavaszán. E szerint a bérbeadás után értékesített ingatlanok eladásáról csak a jegyző rendelkezett minden információval, a polgármester és a képviselők elé kerülő előterjesztések nem tértek ki a jogi és pénzügyi kockázatokra, valamint a bérbeadással kapcsolatos adatokra. A jelentés szerint félő, hogy ha a rendszer nem változik, az önkormányzatnál úgy hoznak döntéseket, hogy minden információ birtokában az nem történne meg.
 
Rogán azután kérte a jelentést, hogy kiderült: a Károly körút 26. alatti üzletet egy év múltán 50 millió forint nyereséggel értékesítette egy Habony Árpád unokatestvéreihez köthető vállalkozás. Hogy a jelentést magánemberként megrendelő Rogán figyelmét miért keltette fel az ügy másfél évvel az ingatlaneladás után, nem tudni.
 
Nem lehet egyedi ügy: erre utal a kockázatokról szóló vizsgálati anyag is, amely úgy zárul: Rogánnak kell eldöntenie, továbbra is megbízik-e a hivatal vezetésében. A polgármester megfogadta az alig burkolt tanácsot: javaslatára a képviselő-testület 2013 szeptemberében indoklás nélkül menesztette Rónaszéki László jegyzőt. A kerület vezetése tehát látszólag elfogadta a jelentésben foglaltakat.
 
Csakhogy Rónaszéki utódja a jegyzői székben Sélley Zoltán lett, aki a korábbi években a kerületi vagyonkezelő vezérigazgatójaként előkészítette az ingatlanértékesítéseket. A lap szerint ez nem sejtet forradalmi változást.