Szó bennszakad - A Professzorok Batthyány Köre inkább lapít CEU ügyben

"Nem, erről nem nyilatkozom."

Náray-Szabó Gábor, a szervezet elnöke inkább megkerülte a válaszadást, és a civil szervezetekről szóló törvényjavaslatról beszélt a lapnak, mert szerinte annak van értelme, ha komolyabban ellenőrzik a külföldről támogatott civil szervezeteket.

Sőt, Náray-Szabó a belföldről támogatott civileket is ellenőrizné: szerinte 7,2 millió forintos finanszírozás felett a szervezeteknek részletesen be kellene számolnia támogatásaik forrásáról (reméljük, ez a Fidesz szekerét toló CÖF-re ugyanúgy értendő lenne az elnök úr szerint - a szerk.)

Úgy tűnik a professzorok most nem szeretnének olyan fejmosásban részesülni, amit azt követően kaphattak, hogy januárban egy nyílt levélben kritizálni merészelték a Magyarországot eluraló, intézményesülő korrupciót.

Rendszerhiba, gyávaság és arrogancia - ezek jellemzik az Orbán-kormányt a professzorok szerint

A Professzorok Batthyány Körétől (PBK) meglepő ugyan, de az év elején alaposan felkavarta a magyar belpolitika állóvizét; ugyanis a Fidesz holdudvarához tartozó értelmiségiek az Orbán-kormánnyal szemben öt témakörbe csoportosított kritikát fogalmaztak meg és tártak a nyilvánosság elé. A kritikus megállapításukról nyilatkoztak a Heti Válasz csütörtöki számában.