Rátelepszik az állam a szakképzésre

A Jobbik szerint hátrány éri az egyházi és alapítványi iskolákat a szakképzési keretszámok megváltoztatásával.

A Jobbik tiltakozik a kormány által tervezett iskolabezárások ellen. A párt szerint nem indíthatnak új osztályokat olyan nagy hagyományú, minőségi oktatást nyújtó intézmények a szakképzésben, amelyek eddig rendkívül magas színvonalú képzést biztosítottak a diákok számára - mondta Dúró Dóra pénteki sajtótájékoztatóján.

jk

A párt szakpolitikusa szerint egyértelmű a kormány felelőssége ebben, hiszen a szakképzési keretszámokat meghatározó kormányrendelet több mint féléves késéssel jelent meg. A szakképzési törvény szerint már júniusban nyilvánosságra kellett volna hozni azt a jogszabályt, ami meghatározza, hogy egyes fenntartók hány osztályt indíthatnak a különböző szakmákban, azonban július helyett, csak február 10-én, a jelentkezési határidő előtt öt nappal jelent meg ez a rendelet - mondta.

Dúró Dóra szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem akar új vetélytársat, ezért a nem állami fenntartóknak elképesztő mértékű hátrányokat kell elszenvedniük. A politikus felhívta a figyelmet, hogy több olyan megyében, több olyan szakmát, ami tavaly még korlátlanul igényelhető volt, vagyis korlátlan volt a beiskolázás - mára kisajátított magának az állam.

A rendeletmódosítás egyértelmű vesztesei a nem állami fenntartók, tehát az egyházi és az alapítványi iskolák. Van persze kivétel, hiszen Fejér megyében például a cukrászképzésben nemcsak az állami iskolát választhatják a jelentkezők, hanem a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványt, amely megduplázta keretét a tavalyi évhez képest...

A nemzeti párt szerint ez a rendelet nem csak szakmaiatlan, embertelen is, hiszen ha egy egyházi vagy alapítványi iskola olyan képzést szeretett volna indítani, ami tavaly korlátlanul beiskolázható lett volna, a késés miatt ezt nem jelezhette a leendő diákok felé, utólag pedig erre nem volt lehetősége.

Budapesten a vendéglátóipari képzésben tavaly 52 százaléka tartozott a Klikhez, idén ez a szám közel 82 százalék. Több olyan fenntartó is volt, ahol egyes képzéseket teljesen lenulláztak.

Dúró Dóra szerint nagy múltú intézményeknek, vagy kiépített infrastruktúrával, tankonyhával, tanműhellyel együttműködő iskoláknak nem adott keretszámot a kormány.

A párt felháborítónak tartja a kormány eljárását és döntését, egyben írásbeli kérdéssel fordul a képviselő az illetékes miniszterhez, amelyben az iránt érdeklődnek: a nagy és indokolatlan keretszámokat a Klik egyáltalán fel tudja-e tölteni.

A párt szerint félő, hogy a kormány valódi szándéka az, hogy semmilyen más fenntartó ne tudjon a szakképzésben részt venni, de az sem világos, milyen szakmai elvek mentén határozták meg ezen keretszámokat.