A szükséges kétszázezer helyett csak valamivel több mint nyolcvanhétezer aláírást sikerült összegyűjteni a rendelkezésre álló négy hónap alatt a tankötelezettség kérdésében (a kamarai tagsággal kapcsolatos számok még nem ismertek), ami persze nem kevés, ám ha azt nézzük, hogy a DK kivételével a teljes ájlópai értelemben vett magyar baloldal felsorakozott a civilnek mondott kezdeményezés mögé, akkor ki kell jelentenünk:
ennyit tud ma a magyar baloldal. Vagy ennyit akar.
A legtöbb aláírást (28 ezer) maga az ÚMKE gyűjtötte, a Magyar Szolidaritás Mozgalom több mint 22 ezret, a pártok viszont jócskán lemaradva követték őket: MSZP tizenöt-, az Együtt nyolc-, az LMP három-, a PM kétezer a Magyar Liberális Párt és a MOMA pedig másfél ezer aláírást gyűjtött.
Mint ismert, az eredetileg 28 kérdés (!!!) a Nemzeti Választási Bizottság, illetve a Kúria különböző okok alapján mindössze négyet engedett át: a tankötelezettség mellett a nyugdíjban részesülő parlamenti képviselők nyugellátásának megvonásáról, a gazdasági társaságok által kötelezően fizetendő kamarai hozzájárulás megszüntetéséről, valamint a hátrányos helyzetű gyerekek ingyenes étkeztetéséről szóló aláírásokat.
A tankötelezettség és a kamarai tagságról szóló kérdés bukásával, bár tovább gyűjtögethetik az aláírásokat a képviselők nyugdíjának megvonásáról, és a hátrányos helyzetű gyerekek ingyenes étkeztetéséről is még egy darabig, a kérdés már csak az, minek.
Az "60ezren a magánnyugdíjukért" Facebook-csoport képviselője Vajda Zoltán szerint a tanulság az, hogy vagy ennyire képes az ellenzék, vagy az akarat hiányzott, szerinte mindkettő rémisztő.
A maga szempontjából igaza is van. Az "ancien regime" baloldali pártjainak, jelesül az MSZP-nek és a DK-nak nem is állt érdekében a rendszerbontók sikere (utóbbi persze legalább nem tett úgy, mintha beállna mögé, de nem is akadályozta az aktivistáit a gyűjtésben). Előbbi ugyanakkor beszállt a kezdeményezésbe, amolyan szocialista módon: kicsit igen, kicsit nem. Ugyanakkor ne gondolja senki, hogy olyan katasztrofális állapotban lennének a szocik és szervezeti hátterük, hogy ne tudjanak 15 ezer aláírásnál többet gyűjteni. Tudnak.
Ha akarnának: az MSZP által kezdeményezett a vasárnapi 200 százalékos bérpótlékról szóló népszavazási kezdeményezés végül el sem indult a gyűjtés.
Csak nem állt érdekükben. Ugyanis, ha netán valami isteni csoda folytán sikerült volna összegyűjteni az aláírásokat, azzal sem az MSZP, sem a DK nem nyert volna semmit, a siker ugyanis az ÚMKE-jé lett volna. Bizony, egy kvázi alulról érkező kezdeményezés sikere komoly arcvesztéssel járt volna-e két pártnak.
Persze a virtuális médiapártok, az Együtt, a PM, a MOMA és a kissé túlzó kifejezéssel, többes számban használt Liberálisok is hozták azt, amit elvártunk tőlük, nekik viszont ez egy újabb szereplési lehetőség volt, éltek is vele. Persze a gyűjtéshez, standoláshoz szervezeti háttér is kéne, nem elég néhány rozéfröccs mellett egyre nagyobb lelkesedéssel és hangerővel döntögetni az Orbán-rendszert az Ellátó Kertben, vagy a Fogas házban. Ahhoz biza fegyelem, szorgalom, meg munka kell.
Az LMP kilóg, nekik elemi érdekük, hogy ne nagyon közösködjenek a többivel, így az ő "eredményük" is érthető, bár ők legalább aktívak más területen, lásd a földmutyi kérdését.
Látható tehát, nem csak térben szakadozott darabjaira a baloldal, de alapvető érdekei mentén is egyre mélyebb árkok választják el a különböző minoritásokat, miközben évek óta ugyanazért a pár százezer protestszavazóért küzdenek Budapesten és néhány nagyvárosban, ahol még legalább nyomokban kimutatható a jelenlétük.
Persze van egy ok, amiről nem tehetnek. Tavaly ősszel, az internetadó kitalálása környékén csúcsosodott ki a kormányzati káosz és csődtömeg, amit aztán jótékonyan elfedett a migránsválság felfutása, hogy pillanatok alatt átformálja a magyar közbeszédet és átállítsa a belpolitikát, amit a komplett magyar baloldal reménytelenül lemaradva, hibás helyzetértékeléssel, hol pedig az ország érdekeivel való konkrét szembemenéssel volt képes csak lekövetni. De ez már egy másik történet.
A rendszerbontók eközben szépen csendben, szerényen a háttérben meghúzódva már akkor elbuktak, amikor még el sem indították az akciójukat.