Federer és Nadal csapattársak lesznek

Federer és Nadal csapattársak lesznek

A két sztár csütörtökön megerősítette, hogy a londoni bemutató csapatverseny szerepel az idei naptárukban - számol be róla az Eurosport.

"Nagyon várom, hogy az év későbbi részében visszatérjek, a Laver-kupa pedig egyértelműen ott van a terveim között" 

- jelentette be a negyvenéves Federer, aki július óta harcképtelen. A svájciak 20-szoros GS-győztese harmadik térdműtétje után a rehabilitációját tölti, és nemrég arról beszélt, hogy egyelőre futni sem tud, a labdás edzéseket pedig csak április körül kezdheti el.

A 35 éves Nadal közölte, örömmel párosozna újra Federerrel, ahogy az első, 2017-es Laver-kupán is tették. Az európai és a világválogatott párharcára eddig négyszer került sor - Prága, Chicago, Genf és Boston volt a helyszín -, és valamennyi alkalommal Európa bizonyult jobbnak.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}