Románia büszkén ünnepli legnagyobb vereségének jubileumát

Ilyen ország márpedig nincs.

A Kárpátok hágóin való jelképes átkeléssel emlékezik meg a román hadsereg szombaton arról, hogy Románia száz évvel ezelőtt lépett be az első világháborúba - tudatta csütörtökön a bukaresti védelmi minisztérium.

"A kiegészült Románia elsősorban a nemzet javát saját életüknél is előbbre tartó, a harcmezőn elesett, vagy fogságban elpusztult román katonák véráldozatára épült" - olvasható a tárca közleményében, amely szerint az első világháborúban 330 ezer román katona halt meg, a harcok túlélői közül pedig 76 ezer hadirokkant maradt.

A centenáriumi ünnepségsorozat első mozzanataként pénteken országszerte száz első világháborús emlékműnél, illetve katonai temetőben rendeznek névsorolvasást, amelyeken a térségben elesett hősök neveit sorolják el a megemlékezéshez csatlakozó közéleti személyiségek, katonai vezetők, az elesettek leszármazottai, gyerekek és helyi polgárok.

Szombaton Curtea de Argesen I Ferdinánd király sírjánál, illetve a Brassó megyei Fundátán, az első román hősi halott emlékművénél rendeznek koszorúzást. Aznap este 21 órakor, a száz éve kezdődött offenzívát felidézve,

a Kárpátok 16 hágóján rendez felvonulást a román hadsereg egy-egy szakasza.

A védelmi minisztérium arra bíztatja az érintett települések lakóit, hogy maguk is csatlakozzanak a jelképes emlékmenethez.
   
A világháború kitörésekor még névlegesen szövetségesnek számító Román Királyság 1916 augusztus 27-én támadta hátba az Osztrák-Magyar Monarchiát, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. Az első hetekben alig negyvenezer magyar katona, csendőr és vámtiszt állt szemben hatszázezer támadó katonával - ám a román hadseregnek így is csak Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia. Az offenzíva

egy hónap alatt kifulladt,

az ezt követően megindult osztrák-magyar-német ellentámadás elől pedig

Bukarestig menekültek a románok.

Az erdélyi hadműveletek, és az ezt követő ellentámadás folyamán több mint 150 ezer román katona esett el, az akció pedig az I. világháború, és egyben a román hadtörténelem egyik (ha nem a ) leggyászosabb kudarcaként vésődött a história lapjaira. Ezt ünneplik ma Romániában.