Romániának nem tetszett a hasonlat

Bukarest elfogadhatatlan nevezte a Székelyföldért Társaság elnökének kijelentését, miszerint Románia az Európai Unió Iszlám Állama.

György-Mózes Árpád a budapesti Hősök terén tartott demonstráción kifejtette: Románia azért hasonlítható az Iszlám Államhoz, mert szerinte a román hatóságok döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
 
A Paginaeuropeana.ro portál által csütörtökön idézett reagálásban a román külügyminisztérium leszögezte: egy ilyen kijelentés nem felel meg az európai szellemiségnek, és elfogadhatatlan.
 
A székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján, a székely szabadság napján, kedden a – Dorin Florea polgármester által – betiltott marosvásárhelyi felvonulás helyett Székelyföld-szerte tiltakozó megmozdulásokat szerveztek a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) alkotó széki tanácsok, és Magyarországon is számos településen volt szolidaritástüntetés. Többek között Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, valamint Budapesten, Székesfehérváron, Esztergomban és Szolnokon is tartottak megemlékezéseket.

Kiragadott részlet

Bár a román hírügynökségek tényszerűen beszámoltak arról, hogy a székelyföldi demonstrációkon a Székelyföldnek autonómiát követelő, és a marosvásárhelyi gyülekezési jog korlátozását elítélő petíciót intéztek a bukaresti kormányhoz, a román sajtóban csak a budapesti megmozdulás azon – az MTI híréből kiemelt – részlete kapott visszhangot, amelyben a Székelyföldért Társaság elnöke az Iszlám Államhoz hasonlította Romániát.
 
Az SZNT által szervezett tavalyi március 10-i marosvásárhelyi demonstráció sem a székelyföldi autonómia mellett érvelő petíció, hanem a tüntetők városközpontba való bevonulásakor – a járdáról leszorulók és a csendőrök között – bekövetkezett rövid dulakodás miatt kapott médianyilvánosságot Romániában.
 
A tavalyi marosvásárhelyi autonómiatüntetés után a román külügyminisztérium négy magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltotta meg arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda nevében „szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén”.