Az utolsó pillanatig való kivárás, döntésképtelenség, vagy éppen egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok, esetleg kárörvendő tapsikolás. Nagyjából így lehet összefoglalni az ellenzék viszonyát a Sargentini-jelentéshez, amelynek vitája és szavazása vészesen közeleg az Európai Parlamentben. Orbán Viktor mindeközben már a tükör előtt próbálhatja strasbourgi beszédét, amivel egyszerre ölti majd fel az áldozat, a szabadságharcos és a megingathatatlan államférfi álarcát.
A Sargentini-jelentés ugyanis leginkább az ő és kormánya érdekeit szolgálja. Ez lesz az ő belépője, prológusa a jövő évi európai parlamenti választásra. Annak tudatában léphet majd fel az Európai Unió színházának színpadára, hogy vélhetően nem lesz meg a jelentés elfogadásához az összes EP-képviselő legalább felének, és a jelenlévők kétharmadának a támogatása. Ehhez szükség lenne az Európai Néppárt képviselőinek a szavazatára, de dacára a magyar kormány irányába intézett kritikus hangoknak, illetve a jelentéshez intézett módosítóknak, aligha lehet érdeke a pártcsaládnak, hogy az európai parlamenti választások előtt komolyan megregulázzák a Fidesz-KDNP-t.
A jelek szerint a Néppárt megosztottsága létezik a kérdésben, akadhatnak tartózkodók is, vagy olyanok, akik megszavazzák a jelentést, de ez inkább csak a pártcsalád balszélső szárnyát érintheti, a többséget nem fogja befolyásolni. Orbán Viktor így kedve szerint alakíthatja majd a showműsort, retorikájának terítékére kerülhetnek kedvenc falatjai: a bevándorlás témája és az ősellenségképet jelentő Soros György. Utóbbihoz plusz muníciót szolgáltat, hogy a Politico keddi hírleveléből kiderült: a Soros által is támogatott Amnesty International, a Human Rights Watch, illetve a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet nyílt levélben kéri az EP-képviselőket, hogy szavazzák meg a hetes cikkelyes eljárás élesítését Magyarország ellen.
Mégis miért kellene akkor ehhez a magyar ellenzéknek asszisztálnia, ha az egész színjáték csak szelet fúj Orbán Viktor vitorlájába?
Mert amellett, hogy a színpadon az ellenzéknek csak statisztaszerep jut, a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban elvi problémákat is figyelembe kell venni. Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a felszínt kapargatta, amikor a napokban talán sokakat meglepett az ellenzék köreiben azzal, hogy kijelentette, bár a jelentés által feltárt problémák a párt szerint valósak, de ezeket „itt Magyarországon nekünk kell tudni megoldani”. Azt is leszögezte, hogy
„az LMP nem tud olyan javaslatot támogatni, ami megvonná Magyarországtól a szavazati jogot az Európai Unióban, hiszen a magyar kormány bűneiért nem szabad a magyar embereket büntetni”.
A párt EP-képviselője, Meszerics Tamás szinte azonnal ellentmondott Demeternek, így nem lehet tudni egyelőre, hogy az LMP mit is fog szavazni a kérdésben, pedig a képviselőnő felvetése legitim.
A jogállamiság helyzetét számon kérni a magyar kormányon egy dolog, de ha a jelentés elfogadásra kerülne, és a további lépcsőfokokon túl a folyamat eljutna addig, hogy a hetes cikkely életbe lépjen, az az egész országnak büntetés lenne.
És még ha erre nincs is nagy esély a fentiekben megfogalmazott néppárti érdekek miatt, elviekben támogatni egy ilyen folyamatot a legóvatosabb megfogalmazás szerint is hazafiatlan lenne. A magyar ellenzéknek nem kívülről kell várnia a csodát, hogy az Orbán-kormánynak odavágjanak. A magyar történelemben sosem következett abból jó, ha külső beavatkozás árán döntöttek a sorsunk felett.
Ezt a felelősséget nem szabad sem átruházni, sem átengedni.
Továbbá érdemes arra is rámutatni, hogy a Sargentini-jelentés jogi és tartalmi szempontból is megkérdőjelezhető. Viszonylag kis visszhangot kapott az LMP egykori társelnökének, Schiffer Andrásnak az Azonnalin megjelent hiánypótló cikke, amelyben jogászként vette górcső alá a jelentést.
Schiffer megállapítása szerint a dokumentum olyasmiket is számon kér Magyarországon, amit már az uniós csatlakozás idején se teljesített hazánk, továbbá akadnak olyan pofátlan húzásai az Orbán-kormánynak, melyekről megfeledkeztek a jelentéstevők.
„Észrevettek néhány részigazságot, és megrágtak pár gumicsontot”
- írta Schiffer. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a dokumentum sok olyan elemet tartalmaz,
„amelyeket ha kibontanak, megfelelő kontextusba helyeznek, bizony megalapozhatnák hazánkkal szemben a 7. cikkely alkalmazását”.
Az érme másik oldala, hogy Schiffer szerint a „jelentés legaljasabb és politikailag legveszedelmesebb állítása”, amikor a „zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekményeket” rója fel Magyarországnak, mindenféle konkrétum említése nélkül. Amit pedig a cigányok elleni durva és erőszakos cselekményekről állít Sargentiniék munkája, azok a jelenségek 2011 óta gyakorlatilag megszűntek, tette hozzá a volt LMP-s politikus.
Mindezekből az következik, hogy a Sargentini-jelentés egy politikai indíttatású fércmű, amely nem törekszik a tényleges magyarországi problémák feltárására és megoldására.
Vélhetően ez soha nem is volt célja, csak az, hogy külső politikai érdekek mentén befolyásolja az uniós erőviszonyokat. Bár ez esetben eddig úgy tűnik, hogy Orbán Viktor dörzsölheti a tenyerét. A Sargentini-jelentés nem alkalmas arra, hogy bármit is változtasson Magyarországon, de sok hazug, féligazságokat tartalmazó és félrevezető állításaival bélyeget nyomhat hazánkra.
Nem azért kell rá nemmel szavaznia az ellenzéknek, hogy Orbán Viktor mögé álljon, hanem azért, mert vissza kell utasítani azt a kétszínű manipulációt és kisstílű felületességet, amivel összetákolták ezt a jelentést. A magyar demokrácia és jogállamiság helyreállításáért vívott küzdelmet nem Strasbourgban, nem Brüsszelben kell megvívni. Nem másoknak, hanem nekünk, itthon.