Schwarcz-Kiefer Patrik: "A Fidesz nem valódi, csupán kommunikációs kormányzást végez"

Schwarcz-Kiefer Patrik: "A Fidesz nem valódi, csupán kommunikációs kormányzást végez"

"Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is" - Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban. Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.

 

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére életre hívott előválasztáson Schwarcz-Kiefer Patrik fog a Jobbik színeiben elindulni Baranya megye 3-as számú választókerületében. Az előválasztásról, a választókörzetéről és annak problémáiról, valamint a kormányváltással kapcsolatos feladatokról is kérdeztük a fiatal politikust. Mindemellett szó esett a helyben élők leginkább húsba vágó problémáiról és az önkormányzatok ellehetetlenítéséről is. Interjú.

 

Ön most indul először országgyűlési választáson képviselőjelöltként, de mégsem nevezhető kezdő politikusnak. 

Valóban, noha már évek óta foglalkozom politikával, koromból adódóan úgy gondoltam, először tapasztalatra kell szert tennem, hogy aztán kellő szakmai ismerettel tudjam képviselni a körzetben élőket. Megyei képviselőként, az Európai Régiók bizottságának tagjaként, valamint nem utolsó sorban a Parlament alelnöke melletti munkámnak köszönhetően úgy érzem, mostanra megértem erre a feladatra. 

 

Mi a véleménye a szintén újonnan bevezetett előválasztás intézményéről? 

A kétfordulós választási rendszer kivezetése aránytalanságot eredményezett a hazai választási rendszerben, így az előválasztásban én ennek a kiküszöbölését látom.

2022-ben minden eddiginél nagyobb esély mutatkozik a kormányváltásra, a sikerhez azonban hiteles, elhivatott és nem utolsósorban dolgos, szorgalmas jelöltekre van szükség.

Az előválasztáson az észak- és kelet-baranyaiaknak is lehetősége nyílik kiválasztani helyben is azt a jelöltet, akire az előbb felsoroltak igazak és képesnek látják arra, hogy legyőzze a kormánypártok jelöltjét. Továbbá meg kell találnunk a közös miniszterelnök-jelöltet is. Biztos vagyok benne, hogy Jakab Péter sikeres lesz itt, Baranya megye 3. számú választókerületében is. Remélem, hogy minél többen részt fognak venni az előválasztáson. 

 

Hogyan mutatná be a választókerületét? 

Egy szóval: gyönyörű. Még egy szóval: gazdátlan. Mikor úton vagyok sokszor kapom magam azon, hogy már sokadjára is rácsodálkozom a táj szépségeire. Északon a Mecsek a Hegyháttal és a Völgységgel, aztán a Geresdi-dombság, a mohácsi síkság és a Villányi-hegység szépségét nem kell bemutatni az itt élőknek, méltán lehetünk rájuk büszkék. Ez a csodálatos táj kincsesdobozként rejti magában a szebbnél szebb falvakat, kisvárosokat, amik azonban sokkal többre érdemesek annál, mint ami az elmúlt 30 évben jutott nekik osztályrészül. A gazdátlanság, az innováció és segítség hiánya bizony nyomot hagyott az egykor virágzó térségben.

 

Mik ezek a nyomok? 

Elnéptelenedés, kilátástalanság, elöregedés jellemzi a falvak nagy részét. 1970 óta a lakosság száma 30%-kal csökkent a választókerület településein.

Majdnem minden harmadik ember eltűnt és az elmúlt 10 év kormányzása során csak gyorsult ez a fogyás. Lehetőségből, megoldásból pedig lenne rengeteg, ezekkel azonban az elmúlt 30 évben a térséget képviselő politikusok nem éltek.

Viszont a múlt hibáin való elmélkedés nem menti meg a falvakat, nem adnak újra perspektívát és lehetőséget az ott élőknek. A mi feladatunk az, hogy ezekre a problémákra megtaláljuk a válaszokat. 

 

Akkor ezt még csak feladatnak tekinti, vagy már megvannak a válaszok? 

Az egyik fontos, ha nem a legfontosabb válasz: a vidéki bérek felzárkóztatása, valódi munkalehetőség a falusiaknak is, hogy ismét büszkeség legyen falun élni.

Hogyha azt halljuk, falusi, akkor az ne a szegénység és nehézség, hanem a lehetőségek szinonimája legyen. Az uniós forrásokból nem térkövezni meg községházákat kellett volna felújítani, hanem értékteremtő beruházásokat véghez vinni, amiből aztán helyben lehetne építkezni. Az alacsony bérek miatt sok fiatal költözik be a nagyvárosokba, vándorol el Budapestre, vagy a Baranyában hagyományosan nagyszámú sváb lakosság Németország, Ausztria felé veszi az irányt. Ha ezt nem sikerül megállítanunk, úgy gondolom, hogy a korosztályom meg fogja élni a baranyai falvak teljes összeomlását és eltűnését. Én mindent megteszek, hogy ez ne következhessen be. 

 

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati politika nemcsak az egészségügyet és a gazdaságot, de az önkormányzatokat is megterhelte. Baranya 3-ban milyen tapasztalatai vannak az egészségügyi intézmények működésével, a vállalkozások támogatásával és az önkormányzatok ellehetetlenítésével kapcsolatban? 

Ez az időszak végérvényesen bebizonyította, hogy a Fidesz nem valódi, csupán kommunikációs kormányzást végez. Amíg nem jön szembe nagyobb krízis, amíg világszerte pozitívak a gazdasági mutatók, nem nehéz egyensúlyban tartani a gazdaságot. Aztán amint felütötte fejét egy valódi válság, a Fidesz nem válságkormányzott, hanem megkezdődött a káoszkormányzás.

Hordjunk maszkot, ne hordjunk maszkot, a vírushelyzetet nem lehet politikai célokra használni, de azért alkotmányt módosítani, alapítványokba lenyúlni a közpénzeket és egyéb etikailag erősen megkérdőjelezhető intézkedéseket meg tudott hozni Orbán Viktor és a 133 „legbátrabb” katonája.

Mindeközben a valódi katonák már az egészségügyi intézményekben vannak, ahol inkább orvosokra, ápolókra volna szükség, mert a rossz intézkedéseknek köszönhetően az egészségügyi rendszer épp, hogy túlél. Kaotikus oltási „terv”, kígyózó sorok az oltópontoknál, több mint 20 ezer halott. Aztán a gazdasági válságkezelésről sem tudok sok pozitívat mondani, elég arra gondolni, hogy az első hullám során az egész országban Baranyában volt a legnagyobb a munkanélküliség és a legfrissebb adatok szerint is az országos átlag másfélszerese.

Mindemellett a bérek is rekord alacsonyak, a választókerületben 150-160 000 Ft a nettó átlagbér. 

Lévén, hogy 104 település van a választókerületben, rengeteg visszajelzést kaptam a településvezetőktől. Siralmas a helyzet, rengeteg település a csőd szélére kerülhet, ha nem kompenzálja az önkormányzatokat a kormány. Az önkormányzatok számára ez sem megoldás, mert az elmúlt években a teljes önkormányzatiság lebontásának voltunk szemtanúi. Hogyan lehet sikeres és önálló településekről beszélni, mikor már a fűkaszához is pályázat és az országgyűlési képviselő kegyére van szükség?! 

 

Ön szerint 2022-ben, az elérni kívánt kormányváltás után mi lesz a legfontosabb feladata a kormányváltó erőknek, és személy szerint milyen feladatban vállalna szerepet?

Egy olyan ország felépítése, ahol nincsenek másodrendű polgárok, ahol a szegényebbek és gazdagok között nem nő a különbség, ahol a helyben fontos dolgok helyben dőlnek el. Összefoglalva: ahol mindenki jólétben és szabadságban él. Mi a Jobbikban ezt a célt tűztük ki, ezt fogom képviselni az előválasztáson is. Jelenleg arra koncentrálok, hogy az előválasztáson való sikerrel az összefogáson belül is ezeket az értékeket tudjuk prioritásba helyezni. A kormányváltás után pedig az én legfőbb feladatom a baranyai emberek képviselete lesz, ahogy a mottóm is szól: Értetek, veletek, egyként közületek!