Sebastian Kurz mentelmi jogának felfüggesztését kérte az osztrák igazságszolgáltatás

Sebastian Kurz mentelmi jogának felfüggesztését kérte az osztrák igazságszolgáltatás

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár mentelmi jogának felfüggesztését kérték ügyészek - erősítette meg a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (WKStA) pénteken.

Az osztrák parlament alsóháza várhatóan a soron következő üléseinek egyikén határoz az ügyben. A döntés meghozataláig szüneteltetik a 35 éves politikussal szembeni vizsgálatot - közölte a hatóság egyik szóvivője. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) parlamenti frakciója, amelyet Sebastian Kurz csütörtök óta vezet, üdvözölte a lépést, amelynek révén álláspontjuk szerint hamarosan lehetővé válik a volt kancellár elleni vádak megdöntése.

Lemond Sebastian Kurz osztrák kancellár

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán - írja az MTI. Utódjaként Alexander Schallenberg eddigi külügyminisztert javasolta. Bár a kancellár péntek este még nem kívánt lemondani tisztségéről. Kurz egyben bejelentette, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.

A konzervatív politikus ellen két eljárás van folyamatban. Az egyikben az ügyészség azt vizsgálja, hogy miniszterelnökként hamis tanúvallomást tett-e a 2019 májusában kirobbant, a Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormányának bukásához vezető Ibiza-botrányt feltáró parlamenti vizsgálóbizottság előtt. A másik ügyben az a gyanú merült fel vele és közvetlen környezetével szemben, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszíroztak a népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és kozmetikázott közvélemény-kutatásokat. Ebben az ügyben tíz ember ellen vizsgálódik a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség hűtlen kezelés és vesztegetés miatt. Sebastian Kurz tagadja a vádakat.

Vizsgálóbizottság létrehozásáról állapodtak meg az osztrák ellenzéki pártok az ÖVP elleni korrupciós gyanú ügyében

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásáról állapodtak meg Ausztriában az ellenzéki pártok a kormánykoalíciót vezető Osztrák Néppárt (ÖVP) köreit érintő korrupciós nyomozáshoz kapcsolódva - jelentették be az érintett pártok képviselői szerdán Bécsben sajtótájékoztatón.

A WKStA múlt héten kezdett vizsgálatot az Osztrák Néppártot vezető politikus közvetlen környezetében. A koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, és a kormány az összeomlás szélére került. A kancellár végül a szombat esti kormányülés után bejelentette, hogy lemond. Utódja Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter lett.

(MTI)