A Politico Kelet-Európa ifjúságának radikalizálódásával foglalkozó írása után újabb elemzés latolgatja kontinensünk lehetséges politikai változásait, ezúttal a Lajtától nyugatra eső térfélen.
A Bloomberg cikke kiemeli, hogy a következő európai "nagy választási ciklus" (Nyugat-Európa országaiban csaknem egy időben tartják a következő politikai megmérettetéseket - a szerk.) legalább olyan jelentős megrázkódtatás lesz az európai politikai rendszer(ek)nek, mint a Brexit volt.
Elemzésében a portál arra keresi a választ: mitől erősödhetnek meg az elkövetkező 12 hónapban a francia, az olasz, a holland, az osztrák és a német "populisták"?
"A rendszerpártok vezetői öregemberek, akiknek fogalmuk sincs a valódi problémákról"
A portál szerint Kelet-Európában egyre inkább jellemző a fiatalok radikális jobbratolódása, illetve az Európai Unióból való végletes kiábrándulása.A Politico az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport 2015-ös tanulmányára hivatkozva megjegyzi, hogy Magyarországon a Jobbik a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz után a második legerősebb párt, a fiatalok körében viszont stabilan a legnépszerűbb politikai formációnak számít.
Kiábrándultság és hamis nosztalgia
A portál semmi egetrengetően újat nem mond azzal a felfedezésével, miszerint
az európai radikális pártok "kihasználják a migráció, a terrorizmus és a szánalmas gazdasági teljesítmény miatti elégedetlenséget, és mély szkepticizmussal tekintenek az európai integrációra, Franciaországban és Hollandiában pedig már követni akarják Nagy-Britannia példáját".
Ennél érdekesebb, hogy a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt egyik megszólaltatott támogatója, Evert Davelaar, mivel indokolja szimpátiáját:
"Hollandiának ismét holland, és a hollandokért való állammá kell válnia. (...) A bevándorlók nem osztják a nyugati és keresztény értékeket."
Ebből kiolvasható egy ellentmondás, egy hamis nosztalgia, amire már sok nemzeti gondolkodó is felhívta a figyelmet:
az a Nyugat-Európa, amit sokan a migrációval szembeállítanak, sosem volt a kereszténység kifejezett élharcosa, sőt, az úgynevezett "európai értékek" oltárán nagyon is lelkesen áldozta föl a bibliai tanokat, hogy azokkal "meg ne sértse valaki érzékenységét", épp ezzel sebezhetővé téve a kontinenst.
A bécsi érsek annyira már nem wilkommenolja a migránsokat
Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mindenkit meglepett, amikor a vasárnapi misén elmondott homíliáját e figyelmeztető szavakkal kezdte:"Európa közel jár ahhoz, hogy elveszítse keresztény örökségét."Kifejtette, hogy ez, a már most is érezhető veszteség"nem csupán gazdasági, de mindenekelőtt emberi és vallási".Az érsek a következőket kérdezte a Szent Péter-templomban összegyűlt hívőktől:
Egyelőre kérdéses, hogy a mostani trendforduló tényleg javít-e majd ezen a helyzeten, illetve képes lesz-e feloldani ezt a belső ellentétet.
A rossznál is rosszabb
A Bloomberg által megkérdezett politikai elemzők természetesen katasztrofálisnak látják a lehetséges jobboldali előretörést.
Ajay Rajadhyaksha, a Barclays kutatója szerint
"Európában sokkal nagyobb lesz a politikai kockázat, mint az Egyesült Államokban".
A lap saját elemzője, Maxime Sbaihi az Olaszországban küszöbön álló alkotmányossági népszavazás kapcsán festi az ördögöt a falra, mondván:
"A gazdasági lassulás és a bankszektor gondjai mellé egy politikai krízissel is számolhatnak."
Nyilván abban az esetben, ha az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom eléri, hogy a "nem" szavazatok kerüljenek többségbe, és így a szélsőségesen eurofil Matteo Renzi miniszterelnöknek távoznia kelljen a kormány éléről. Ez előrehozott választásokat eredményezhet, ahol a mozgalom jelentősen növelheti támogatottságát és megkerülhetetlen erővé válhat, így rákényszerítve akaratát a mainstream politikára.
Az elemzők szerint épp ez lehet a "legveszélyesebb" hozadéka a közelgő választásoknak:
széttöredezett, gyenge parlamentek, ahol a nacionalista erőket nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági döntések során.
Bár annak kicsi az esélye, hogy a jelentős országok közül bármelyik is egyhamar elhagyja az EU-t, a szakértők rettegnek attól, hogy a szabadpiaci együttműködés visszatér egy korábbi, szigorúbban szabályozott, a nemzetállami gazdaságok számára kedvezőbb szakaszához.
A közgazdászok paradox módon, például a francia Nemzeti Front államosítást kezdeményező és a munkanélküliséget visszaszorítani igyekvő javaslataiból kiindulva, attól tartanak, hogyha a radikális pártok sikerrel járnak, az ártana az eurozónának (tehát az erős állami gazdaságok és az alacsony munkanélküliség rossz, értjük, ugye...? - a szerk.).
Egyre hangosabban zörög a haraszt
Az elemzés ezt követően részletesen sorra veszi, hol várható jelentősebb jobboldali előretörés a közeljövőben.
A cikk igyekszik mindenkit megnyugtatni:
nem túl valószínű, hogy Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, a németeknél, vagy az osztrákoknál "szélsőjobboldali" kormányok kerülhetnének hatalomra.
Annak ellenére sem, hogy a radikálisok több országban is vezetik a népszerűségi listákat, vagy közel állnak ehhez.
A választási rendszerek és a beléjük kódolt egyenlőtlenségek egyelőre mindenhol a mainstream pártok javára billentik a mérleget, sehol nincs meg az áttöréshez szükséges kritikus tömeg, ám ennek ellenére 2017 után mindenhol komoly tényezőkként kell majd számolni a jobboldali ellenzéki erőkkel, ha tetszik a rendszerpártoknak, ha nem.
Recseg-ropog az örök status quót hirdető világrend
Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: kiszivárgott kölni molesztálások, AfD-erősödés a tavaszi német tartományi választásokon, megismétlendő osztrák elnökválasztás, Brexit, újabb AfD-s villantás, kérdésessé váló Clinton-előny... stb. Egyre hangosabban és látványosabban rogyadozik az a fél évszázados status quo, ami - Nigel Farage gondolatmenetével élve - az emberektől elvette az önálló döntés lehetőségét, és csak a társadalmi különbségek elmélyítésére szolgált, lokálisan és globálisan egyaránt.