„Sírjon anyád, vagy sírjon anyám?” - Interjú a Szürke senkik főszereplőjével

A Szürke senkikben volt az első komoly filmes szereped?

Igen, ez volt az első filmes munkám, előtte csak reklámszerepem volt. Egész pontosan a UPC reklámjaiban szerepeltem.

Hogy sikerült a Szürke senkik szereplőgárdájába kerülnöd?

Ezt a mai napig sem értem. A fényképes adatlapom elkerült a Film Positive produkciós irodához, majd negyven-ötven srác közül választott ki a rendező, Kovács István. A Kaposvári Egyetem, ahol színészhallgató vagyok, először nem akart elengedni, de az osztályfőnököm, Cserhalmi György azt mondta: menj el nyugodtan, és ha valakinek ezzel baja van, azt küldd hozzám. És így elengedtek. Csak egy meghallgatáson vettem részt valamikor 2015 augusztusában, novemberben pedig már kezdődött a forgatás. Lett volna még egy meghallgatás, de nem tudtam elmenni, mert épp vidéken voltam.

Hogyan készültél erre a szerepre? Mennyire ismered az első világháborús korszakot? Érdekelt-e előtte esetleg ez a téma?

Igazából nem mondom, hogy különösebben érdekelt volna, de azt se mondom, hogy nem. Mikor megkaptam a szerepet, akkor a rendezőtől kértem segítséget, hogy mit olvassak, mint ne olvassak, mit nézzek meg. A Jöjj és lásd című filmet ajánlotta, amit meg is néztem. Egy srácról szól, hogy nő fel a második világháború borzalmai közepette, milyen utat jár be. De szinte naponta elolvastam két-három katonanaplót is A Nagy Háború történelmi blogon. Ezekből sokat tudtam meríteni a szerepemhez.

Fizikális felkészülésre is szükség volt?

Nem, nem volt... Volt olyan rész a forgatókönyvben, hogy a film során levetkőzök félmeztelenre, de azt biztonsági okokból kihúzták, még a forgatás kezdete előtt.

Biztonsági okokból?

Igen, mert hideg volt, és se a produkció, se a stáb nem akarta bevállalni, hogy levetkőztessenek. A Pilisi Parkerdőben forgattunk, ahol meg kellett birkóznunk a hideggel, a széllel és a hegyekkel. Rudabányán is nagyon kemény viszonyok voltak, de igazából a jó csapat megmentette a hangulatot.

Mennyire bírtad a "szabadtéri kiképzést"?

Nagyon szerettem, főleg a korhű jelmezek miatt. Alig vártam, hogy beöltözzek, mert az egyenruhám melegebb volt, mint a saját cuccom.

Korhű első világháborús katonai felszerelést kaptatok?

Igen. Érdekesség, hogy a film elején az Isonzóból - valójában a Dunából - húznak ki, ezzel a jelenettel kezdtünk, ez volt az első forgatási napom, és ugye a jelmezben voltam. Mikor kijöttem a Dunából, konkrétan melegített. Éreztem a meleget a lábaimon.

Milyen volt a viszonyod a stábbal? Mint új fiút, hogyan segítettek, milyen volt a kapcsolatod a többi színésszel?

Nagyon hálás vagyok nekik, mert mindenben segítettek, mind az operatőrök, mind a rendező, a rendezőasszisztensek és a színészek is. Főleg Trill Zsolt és Keszég László, akik a szünetekben és a lakókocsikban többször is átvették velem a jeleneteket. Miről szól egy-egy jelenet, mire kell gondolni, stb. Ezen felül Kovács István rendező nagyon pontosan vezetett minket.

Volt olyan jelenet, ami számodra, akár színészileg, akár lelkileg megterhelő volt?

Van az a jelenet, amikor egy monológot mondok egy otthon hagyott lányról. Azt vettük föl a legtöbbször. Az tényleg megterhelő volt, mert már túlórába is csúszott az éjszakai forgatás, és az volt már az utolsó jelenet. Kicsit görcsös voltam amiatt, hogy "úristen, most rám vár mindenki!"

Akkor ez inkább színészileg volt kihívás, és ami lelkileg?

Amikor megkapom a hírt, hogy vége a háborúnak. Ott, mivel ilyen konkrét eset nem történt az életemben, kreálnom kellett magamnak egy olyan érzést, egy olyan szituációt, ami esetleg megtörténhet. Elképzeltem, hogy mi lenne, ha engem most behívnának, harcolok, majd megkapom a hírt a háború végéről. Ezt az érzést használtam fel a jelenethez.

A következő kérdés pont arra vonatkozott volna, hogy a film elején azt mondod, a hazát szolgálni jöttél, és bele tudod-e képzelni magadat hasonló szituációba? Mit jelent számodra a hazát szolgálni?

Én jelenleg a huszonkét évemmel azt látom, hogy a világ egyre jobban egy globális országgá fogja kinőni magát. Nem ma, és nem is holnap, ehhez még jó pár év kell, de úgy látom, hogy ebbe az irányba tartunk. Egy jövőbeni háborúban nem egy földrészt, nem egy meghúzott határt akarnék megmenteni, hanem inkább a családomat, a szeretteimet.

Egy kicsit még visszakanyarodva, mi volt a legfelemelőbb jelenet, ami a legélvezetesebb volt számodra a forgatásból?

Igazi kisfiúi élmény volt, hogy lőhettem korhű puskákkal, nagyon vártam azokat a felvételeket. Amikor az ember magához szorítja azt az első világháborús fegyvert, van benne egy plusz érzés, hogy ő most tud tenni dolgokat, meg tud menteni valakit, hatással tud lenni a történésekre. Sokkal férfiasabbnak érzi magát az ember.

Van a filmben egy jelenet, amikor először ölsz, ráadásul egy veled egykorú olasz katonát...

Erről egy mondat jut eszembe, amit még apám mondott, mikor kisgyerek voltam. Néha mesélt a háborúról, ami egy borzalmas dolog, azt mondta: „sírjon anyád, vagy sírjon anyám?” Ezt a kérdést is valamelyest felhasználtam. Amit mi csináltunk a stábbal, az persze a háború egy butított verziója, de ott tényleg megéreztem azt, amit a fronton érezhettek a korombeli srácok.

Nincs idő gondolkodni. Agyatlanul nekimennek egymásnak az emberek, és majd csak utána esik le, hogy mit tettek, vagy nem esik le, és később jönnek a traumák. De ott helyben, megölöd az ellenséget, nem gondolkodsz, ha igen, akkor ő öl meg téged, mert benne is ugyanez zajlik le.

A filmben eléggé fontos és kiemelt szerepet kapnak a galambok. Hogy sikerült összebarátkoznod velük?

A galambok terén szegények a tapasztalataim (nevet). Erdélyben, amikor falun laktunk, az utcánkban minden gyerek tartott otthon galambokat. Én pedig nem akartam, és nem is értettem, hogy miért kellene. Nem tudtam normálisan beszélgetni velük, mert mindenki azzal volt elfoglalva, hogy ez ilyen fajta, ez olyan fajta, így szerzek, úgy szerzek... De én ebbe a körbe valahogy nem tudtam bekapcsolódni. A forgatáson azonban nagyon megszerettük egymást a galambokkal.

Mesélj egy kicsit magadról, honnan származol, hol születtél, hol nőttél fel?

Erdélyben, Lugoson születtem, Temesvártól olyan 60 kilométerre. Ott is éltünk a Szőlőhegy nevezetű városrészben, ami olyan volt ott, mint Budapesten a Rózsadomb. De négy-öt éves koromban átköltöztünk, tizenkét kilométerrel arrébb, Szapáryfalvára. Valójában ott nőttem föl. Tizennégy éves koromig éltünk abban a faluban, de megélhetési problémáink voltak, ezért 2008-ban elköltöztünk Bács-Kiskun megyébe, Bácsalmásra.

A szüleim mindenképp a piaristákhoz akartak küldeni, mert úgy vélték, hogy semmilyen más iskola nem adhat olyan emberi értékeket, mint az övék.

2008-tól 2012-ig Nagykanizsán tanultam. Bácsalmás és Nagykanizsa között 250 kilométer távolság van, a szüleim két év után mondták is, hogy nem akarok-e onnan elmenni, de nem akartam, mert egy olyan közegbe kerültem, amit nagyon megszerettem.

Hol találkoztál először a színészettel?

Nagykanizsán. Óvodás és általános iskolás koromban is voltak már színdarabok, amiket az irodalom-tanárnőnk rendezett. Szerettem bennük részt venni, de akkor még nem gondoltam komolyan.

Mikor tudatosult benned először, hogy "igen, én színész leszek"?

Nagykanizsán olvastam egy cikket - azt hiszem a Harry Potter filmek ötödik része jöhetett ki akkor - elolvastam Emma Watson nyilatkozatát, ami annyira megfogott, hogy elkezdtem gondolkodni azon: én innen, Nagykanizsáról, hogy lehetek színész? Hónapokkal előtte történt, hogy Nagykanizsán a piaristáknál hétfőtől-péntekig, minden nap volt három óra tanulószoba, háromtól-hétig, ahhoz, hogy innen ellógjak, elmentem diákszínjátszóra (nevet). Ez aztán annyira megtetszett, hogy minden héten jártam, és bele is kerültem darabokba. Ezután jött a cikk, amit olvastam, azóta már csak ezt akarom csinálni.

Kezdetben ki vagy kik segítették a színészi pályán való elindulásodat?

Mihály Péter egerszegi színész nagyon sokat segített nekem Nagykanizsán, talán neki vagyok a leghálásabb. Az érettségi után felhívott, hogy talált egy iskolát Budapesten. A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában másnap indult a felvételi. Mondta, hogy menjek el, Naszlady Éva indít osztályt, szerinte nála jó kezekben leszel. Másnap felvételiztem, és azt mondták, hogy még nagyon sokat kell tanulnom, nyers vagyok, de látnak bennem dolgokat, amiért érdemes foglalkozni velem.

A családod mit szól hozzá, hogy a színészi pályát választottad? Nekik, hogy tetszett a Szürke senkik?

Nagyon büszkék rám, mindenben támogatnak. Igazából már a UPC-reklámnál is nagyon büszkék voltak. De az nagyon jól esett, hogy a premiervetítésen az egyik oldalamon édesanyám, a másikon a párom, mindketten könnyes szemmel ültek és tapsoltak. Ez annyira jó érzés volt.

Milyen visszajelzések érkeznek hozzád a filmmel kapcsolatban?

Többnyire pozitív visszajelzéseket kapok, a szakmából akiket közvetlenül ismerek, azok mind gratuláltak és azt mondták, hogy remekül játszottam, és film is jó lett. Mindenki nagyon pozitívan fogadta.

Megkerestek már új szereppel a Szürke senkik után?

Most a forgatás felénél tart A sátán fattya című film, amit Zsigmond Dezső rendez. Trill Zsolt ajánlott be engem. Mondta a rendezőnek, hogy itt ez a srác, nézd meg, ő jó lehet. Kaposvárról utaztam Pécsre, hogy megnézzen a rendező.

Vannak magyar színészek, akiket figyelsz és példaképnek tekintesz?

Elsősorban Cserhalmi Györgyöt. Az osztályfőnököm, és nagyon sok mindenre tanít minket, mind emberségből, mind szakmailag. Trill Zsoltot pedig nagyon megszerettem.

Kedvenc magyar film?

A Martfűi rém nagyon tetszett. De nagyon jónak tartom az Ernelláék Farkaséknál című filmet is.

Van olyan magyar rendező, akivel szívesen dolgoznál együtt a jövőben?

A Kojot című film rendezője, Kostyál Márk rendezte a UPC-reklámsorozatot is. Vele már dolgoztam együtt, és úgy láttam a másfél év munkafolyamat alatt, hogy nagyon hisz és bízik bennem. Remélem, hogy lesz még vele kapcsolatom a jövőben is.