Az Országgyűlés megszavazta, hogy ne hajtsák végre a "Soros-tervet"

Országgyűlés.

Gulyás Gergely, Balla György, Hollik István, Németh Szilárd és Répássy Róbert kormánypárti képviselők kezdeményezték, hogy az Országgyűlés szavazza meg azt az indítványt, ami nagyjából, a szövegből kiemelve így foglalható össze:

"A magyar Országgyűlés elutasítja, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató Soros szervezeteknek, annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában."

A vonatkozó EP-határozat, amire hivatkoznak, arról szól, hogy vitára bocsássák a menekültelosztási mechanizmust. A lényege tulajdonképpen az a 2016-os javaslat, mely szerint, ha túl sok menekült érkezik a frontországokba, akkor szétosszák a tagállamok között a kérelmek elbírálásának feladatát. Ha valamelyik ország ebben nem hajlandó részt venni, szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie. Ezt az EP megszavazta, de nem kötelező érvényű szabályozás, hanem egy iránytű. Jogerőre akkor emelkedhetne, ha a bizottság és a tanács is hozzájárulna.

A tanácson valószínűleg el fog akadni, mert a szerv elnöke, Donald Tusk egyértelműen kinyilvánította, hogy a miniszterelnököknek el kell utasítani azt, mert

"a kötelező kvóták terve nagyon megosztó, és kiderült róla, hogy nem hatékony."

A magyar törvényhozásban a javaslatot megszavazták a kormánypárti képviselők, ellenzéki oldalról egyedül a Jobbik támogatta azt, de Szávay István a jegyzőkönyv szerint nem szavazott. Az LMP már korábban kinyilvánította, hogy nem vesz részt a "Soros-tervről" szóló parlamenti vitában.