Sorra tűnnek el az emberek Mexikóban

Az erőszakos eltüntetés széles körben elterjedt gyakorlat az országban, s mindebben gyakran a hatóságok is érintettek.

A genfi székhelyű bizottság élesen bírálta a mexikói hatóságokat, amiért nem tudják elejét venni a tömeges eltüntetéseknek és nem vonják felelősségre azok elkövetőit. A testület arra szólította fel az észak-amerikai ország kormányát, hogy lépjen fel határozottabban az emberrablások ellen.
 
„A bizottság értesülései szerint Mexikó nagy részében általános gyakorlatnak számít az emberek erőszakos eltüntetése” – tudatta a szervezet, hangsúlyozva, hogy az országban gyakorlatilag nem születnek büntető ítéletek az ilyen esetekben.
 
A mexikói kormány szerint a bizottság jelentése nem tükrözi a valóságot, az ország vezetése ugyanis már korábban elkötelezte magát az erőszakos eltűnések megelőzésére és kivizsgálására irányuló erőfeszítések fokozása mellett.
 
Tavaly szeptemberben egyszerre 43 egyetemi hallgatónak veszett nyoma a mexikói Guerrero szövetségi államban. Az ügyben folytatott nyomozás eredményei szerint a fiatalokat a város polgármestere, José Luis Abarca hurcoltatta el helyi rendőrökkel, majd átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda fegyvereseinek, akik – állítólag rivális bandát sejtve bennük – minden bizonnyal végeztek foglyaikkal, és a holttesteket elégették.
 
A mexikói kormány illetékese, Juan Manuel Gómez Robledo néhány héttel ezelőtt azt mondta, hogy készek eleget tenni az ENSZ-bizottság készülő ajánlásainak. Hivatalos adatok szerint mintegy 23 ezer embert tartanak nyilván eltűntként Mexikóban, de az emberjogi csoportok szerint a kormány listája meglehetősen hiányos.