Szándékosan vitte a halálba a gépet a másodpilóta?

Az Alpokban lezuhant német utasszállító egyik pilótája a baleset előtt elhagyta a pilótafülkét, és nem tudott visszatérni, mielőtt a gép a hegyoldalnak csapódott.

A nyomozásban részt vevő katonai illetékes közölte a lappal, hogy a Barcelonából Düsseldorfba tartó járat útjának legelején a pilóták "nagyon udvarias, nagyon fesztelen" beszélgetést folytattak egymással, majd a hangfelvétel arról tanúskodik, hogy egyikük kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni.

"A férfi kívülről picit kopogtat az ajtón, és nincs válasz"

 - mondta a nyomozó.

"Utána erősebben kopog az ajtón, és nem érkezik válasz. Egyáltalán nem jön válasz"

 - közölte a lapot tájékoztató szakértő, aki szerint a hangfelvételen lehet hallani, amint a pilóta megpróbálja feltörni a pilótafülke ajtaját.

Nem tudni egyelőre, hogy a pilóta miért ment ki a kabinból, "de - folytatta a nyomozó -, ami biztos, az az, hogy az út legvégén a másik pilóta egyedül volt (a pilótafülkében), és nem nyitott ajtót".

A Lufthansa légitársaság szóvivője azt közölte csütörtökre virradóra, hogy a vállalat nem tudja megerősíteni az amerikai lapban megjelent információk hitelességét.

"Mi nem kaptunk a hatóságoktól olyan információkat, amelyek megerősítenék a lapjelentést, és további információkra várunk. Nem fogunk részt venni a baleset okaival kapcsolatos találgatásokban" - mondta a szóvivő, és leszögezte, hogy a katasztrófa okainak vizsgálatával az illetékes hatóságok foglalkoznak (nem a légitársaság). Megjegyezte azonban, hogy a repülési szabályokkal összhangban a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások óta a pilótafülkék ajtaját nem lehet kívülről kinyitni.

A Lufthansa leányvállalatának, a Germanwings légitársaságnak Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as a gépe kedden hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Közvetlenül a katasztrófa előtt a gép egyelőre megmagyarázhatatlan okokból hirtelen ereszkedni kezdett, és nem válaszolt az irányítótoronynak, vészjelzést sem küldött.

A gép fedélzetén 150 ember - 144 utas és 6 tagú személyzet - tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője. A gépnek 72 német és 35 spanyol, három amerikai, továbbá két-két ausztráliai, argentínai, iráni és venezuelai, valamint egy-egy angol, holland, kolumbiai, mexikói, japán, dán, belga és izraeli utasa volt.

Az Airbus A320-as egyik fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhelyezett négy mikrofon által érzékelt hangokat és zajokat tárolja, kedd este találták meg a gép roncsaitól mintegy tíz kilométerre. Azonnal vizsgálni kezdték a felvett hanganyagot, de hivatalos tájékoztatást egyelőre nem adtak róla. A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) csupán annyit közölt szerdán, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint a gép nem robbant fel a becsapódás előtt, és a jelek ellentmondanak annak a feltételezésnek is, miszerint kabinnyomás-csökkenés miatt zuhant le.

A másik, a gép repülési adatait rögzítő fekete doboz külső burkolatát megtalálták, de a berendezést még nem.

Friss:

A kedden Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótája vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet, de a hatóságoknak nincs okuk azt feltételezni, hogy terrorcselekmény történt - közölte a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész csütörtökön.

Brice Robin sajtótájékoztatóján közölte: a másodpilóta egyedül irányította a repülőt a katasztrófa bekövetkeztekor, ő volt az, aki a gép végzetes süllyedését előidézte. A 28 éves német másodpilóta, Andreas Lubitz bár egy szót sem szólt ezalatt, de végig normálisan lélegzett, nem vesztette el eszméletét - mondta Robin a pilótafülke kommunikációját rögzítő fekete doboz felvételeire hivatkozva.

Ugyanakkor azt is közölte, hogy a másodpilótának nem voltak ismert terrorista kapcsolatai, nincs ok terrorcselekményre gyanakodni.

A felvételek tanúsága szerint a kapitány távozott a pilótafülkéből, vélhetően a mellékhelyiségbe. Amikor megpróbált visszatérni, a másodpilóta szándékosan nem nyitotta ki az ajtót. A becsapódás előtti percekben dörömbölés hallatszott a pilótafülke ajtaján és a süllyedést jelző riasztók is megszólaltak, de a másodpilóta egy szót sem szólt. Az utasok a felvételek szerint csak röviddel a becsapódás előtt kezdtek el sikoltozni.

Ezentúl nem maradhat senki egyedül a pilótafülkében

A franciaországi légikatasztrófa hatására csütörtökön több légitársaság is úgy módosított a szabályzatán, hogy ezentúl a személyzet két tagjának repülés közben folyamatosan a pilótafülkében kell tartózkodnia.
Tovább ->