- Induljunk a kályhától! Sokat hallunk az elmúlt hetekben Szaúd-Arábia és Irán konfliktusáról, illetve ennek kapcsán arról, hogy előbbi szunnita, az utóbbi síita ország. Mi a különbség az iszlám két irányzata között, és mi bajuk van egymással?
- A történet csaknem ezernégyszáz évvel ezelőtt kezdődött. 632-ben halt meg Mohamed, a vallásalapító, akinek fiú utódja nem volt, csak egy lánya, Fatima. Így aztán a kalifa (a „helyettes”) apósa, Abu Bakr lett. A muszlimok egy része szerint azonban nem neki, hanem Mohamed unokaöccsének – aki egyben a veje is volt – Alinak kellett volna követnie a prófétát. Ők alkották „síat Alit”, azaz "Ali pártját”. Innen ered a „síita” kifejezés, míg az Abu Bakr utódlását elfogadókból lettek a szunniták. A szerény életet élő Ali később, 656-ban aztán valóban kalifa lett, ám addigra a véres összecsapásokba torkolló megosztottság már állandósult a muszlim közösségen belül. Olyannyira, hogy a másik táborral egyezkedni próbáló Alitól saját híveinek egy része is elfordult, majd gyilkosság áldozata lett. Ali utódai időről-időre megpróbálták az uralmat magukhoz ragadni, azonban ezek a kísérletek rendre elbuktak. Ez
az utódlási-jogi vita vallási áramlati törésvonallá vált az évszázadok során.
Az állandó összeütközés szerencsére nem magától értetődő, például hosszú ideje gyümölcsöző együttműködés van Kuvaitban a szunnita vezető elit és a helyi síiták között, az elsődleges identitástudat tehát a muszlim és nem a szunnita, vagy síita.
- Mi az, ami ma a legmarkánsabb különbség a szunniták és síiták között?
- Természetesen vannak teológiai eltérések a két irányzat között, de ami sokkal jelentősebb és számunkra kézzelfoghatóbb, az
a szociális különbség.
Már a kezdetekkor is jellemző volt, hogy Ali és utódai mellé elsősorban a szegényebbek, a fennálló hatalommal szembenállók sorakoztak fel. A szunnita többségű országokban élő síita kisebbség ma is gyakran a társadalom alsó rétegét alkotja. Ez így van még a leggazdagabb államokban, Szaúd-Arábiában és más Öböl-menti monarchiákban is. A síita iszlám kiemelt szerepet tulajdonít Mohamed társadalmi igazságosságról szóló tanításainak, ha úgy tetszik, „szociálisan érzékenyebbek”, a köz véleményére nyitottabbak, ám befelé fordulóbbak, mint a szunniták.
A legtöbb síitába az elnyomottság érzése beleivódott,
a mártíromságnak kiemelt jelentősége van. Teológiai értelemben pedig a szunnita iszlámtól abban is különbözik, hogy Alinak és leszármazottainak, az imámoknak a megkérdőjelezhetetlen szerep jut, ők tévedhetetlennek, isteni tudással rendelkeznek, míg a szunnita iszlám ezzel szemben az iszlám közösség konszenzusára épít. A síiták jelentős része az utolsó imám megváltóként való visszatérését több mint ezer éve várja. Érdekesség, hogy Mahdi eljövetele után például Ali és Jézus is visszatér. A szunniták kalifái ezzel ellentétben inkább politikai vezetők.
- Szaúd-Arábiáról gyakran halljuk, hogy ultrakonzervatív muszlim állam, de ugyanezzel vádolják sokan Iránt is. A fősodratú sajtót olvasva az embernek akár az az érzése is lehet, hogy ez a két ország nagyjából ugyanazt képviseli, csak a vallási irányzat különbözik. Tényleg ennyire egyszerű a helyzet?
- Sokkal bonyolultabb. Rengeteg különbség van a két ország berendezkedése között.
Szaúd-Arábia abszolút monarchia,
az uralkodó mellett csak tanácsadó testület működik, hatalmát „fékek és ellensúlyok rendszere” nem korlátozza.
Az Iráni Iszlám Köztársaság ugyanakkor a teokrácia és a demokrácia sajátos keveréke.
A parlamentet, az államfőt és az egyfajta felsőházként működő Szakértők Gyűlését közvetlenül választják. Ez a térségben unikumnak számít, ahogyan az alkotmány és a parlamentarizmus tisztelete is, ugyanakkor megégetheti magát az, aki megkérdőjelezi az állami berendezkedés alapjait, például a 1979-es iszlám forradalom egyes vívmányait. Nem látszat-választásokat rendeznek, igazi tétjük van, több egymással keményen versengő indulóval és irányzattal, bár a jelölteket megszűrik.
- Irán ezt igyekszik is kihasználni a szaúdiakkal vívott propagandaháborúban.
- Teherán nézőpontjából ez egyfajta civilizációs törésvonal is. Nyilatkozataikban szinte soha sem a szunnitákat, vagy Szaúd-Arábiát támadják, hanem kifejezetten az abszolút monarchiát, a szinte korlátlan teljhatalommal vezető királyi családot, valamint az ország államvallását, az ultrakonzervatív szunnita vahhabizmust. Az ő szemükben ez
a zsarnokság és civilizálatlanság elleni harc is,
Nimr al-Nimr kivégzése még inkább megerősítette ezt a képet. A szaúdiak ugyanakkor a szunniták védelmezőinek, a térség stabilitása őreinek, és az arab világ vezetőinek szerepébe próbálnak helyezkedni.
- Pusztán ilyen emelkedett elvekért esik egymásnak a régió két legerősebb állama?
- Ennél sokkal pragmatikusabb vezetők állnak mindkét ország élén. Szerencsére
nem vallási, hanem politikai konfliktusról van szó.
Azért szerencsére, mert az előbbi lehet, hogy feloldhatatlan, az utóbbi könnyebben megoldható. Valójában egy
regionális hatalmi küzdelem
tanúi vagyunk, amely hosszú időre meghatározhatja a térség jövőjét. Egyik arab, másik perzsa ország, ráadásul
a térképre nézve már eleve kódolva van a küzdelem,
Szaúd-Arábia igyekszik őrizni a térség vezető szerepét. Az iraki és szíriai háborúban nem csak ezeknek az országoknak a sorsa a tét, hanem az is, hogy Rijád, vagy Teherán befolyása érvényesül-e majd erősebben ezekben az államokban. Szíriában nyíltan felsorakoztak a két ellentétes oldal mellé: a szaúdiak a kormányellenes felkelők és külföldi segítőik egy részét, az irániak pedig Aszad elnököt támogatják. Fontos leszögezni: a szaúdiak a saját biztonságukra leselkedő legnagyobb veszélynek Iránt tartják.
- Miért épp most lobbant lángra ez a régóta hamu alatt izzó parázs?
- A szaúdiak pontosan tudták, hogy amikor Nimr al-Nimret lefejezik, azzal megnyomnak egy piros gombot, amely azonnal elindítja az iráni tiltakozási hullámot. Teheránban is patikamérlegen kimérték, meddig engedjék elmenni a tüntetőket. Ha a karhatalom szétveri a nagykövetséget felgyújtó tömeget, az hatalmas támadási felületet adott volna a Nyugattal való tárgyalásokat ellenző keményvonalas síita erőknek. Ám a nagykövetség és a konzulátus szétverése nemzetközi jogba ütközik, ezáltal Iránt újra pária szerepbe lehet kényszeríteni a nemzetközi közvélemény előtt. Ugyanakkor a legfontosabb iráni szereplőknek annak ellenére ki kellett állni al-Nimr mellett, hogy neki és korábbi mesterének más elképzelései voltak Irán politikai berendezkedésével kapcsolatban. Jövőre választási év lesz Iránban, a belpolitikai zavarkeltés is fontos tényező lehetett, a szaúdiak bizonyára
előre beárazták az egyes reakciókat.
- De, ha a szaúdiak pontosan tudták, mekkora botrány lesz a hitszónok kivégzéséből, miért lépték meg?
- Rijád elég bonyolult helyzetben van. Egyszerre kell szembenéznie a vahhabizmusnál is szélsőségesebb al-kaidás, iszlám államos dzsihádizmussal és a hátrányos megkülönböztetések sorától sújtott síiták lázadozásával is. Igyekszik ide is-oda is csapni. Nimr al-Nimrrel együtt kivégeztek még 46 másik embert is. Közülük csak négyen voltak síiták, de a hatalom érdeke az, hogy a közbeszédben inkább róluk folyjon a vita. A szélsőséges szunniták könnyebben lenyelik a sajátjaik megölését, ha a halálos ellenségnek tekintett síiták közül is meghalnak páran. De ezen kívül is van bőven belső feszültség az országban, például a fiataloknak az állami szférán kívül nem sok esélyük van elhelyezkedni. Hihetetlen, de igaz: Szaúd-Arábia minden 1953 utáni királya az akkor meghalt államalapító fia volt, és a mai is az, neki még egy öccse van. Őt azonban félreállították, az eddigi szokásjoggal szembemenve Szalmán király az unokaöccsét tette meg trónörökössé, annak helyettesévé pedig a saját fiát. Ezzel
komoly bizonytalanság keletkezett az öröklési rendben.
A szaúdi uralkodóháznak elképesztően sok, legalább tízezer tagja van, közülük nagyjából kétezren aktívan részt is vehetnek a különböző hatalmi játszmákban. Sokan nem örülnek ennek a döntésnek, már csak azért sem, mert a Szalmán fia lényegében átvette az ország vezetését – és nem igazán mutatkozik sikeresnek. Vele szemben a belügyminiszteri tisztségben lévő koronaherceg alakít erőközpontot. A kiéleződött konfliktus okozta válsághelyzet a „nagycsaládon” belüli klánok közti ellentéteket is elmaszkolja. A szíriai katonai helyzet nem a szaúdi remények szerint alakul, ahogyan a béketárgyalások menete sem. A gazdaság állapota romlik,
a költségvetési hiány rekordokat döntöget,
megszorítások lépnek életbe. Emellett ott van a jemeni beavatkozás kudarca, amely a világ egyik legnagyobb katonai költségvetéssel rendelkező állama számára nagyon ciki. A társadalomban eddig soha nem látott feszültségek kezdenek felszínre törni,
ilyenkor jól jön a külső ellenségkép.
Másrészt az Iránnal szembeni konfrontáción keresztül összeránthatónak vélik a környék államait, megerősítve ezzel a szövetségi rendszerüket, illetve ez által a tőlük távolodó USA-t is vissza lehetne húzni.
- Lehet ebből szaúdi-iráni háború?
- Nem hinném, hogy bármelyik fél is ezt akarná. És, ami talán még ennél is fontosabb: nagyhatalmi partnereik egészen biztosan lebeszélik őket erről. Washington és Moszkva reakciói is igen visszafogottak voltak, Kerry és Lavrov is a párbeszéd, a békés rendezés fontosságát hangsúlyozza,
most senkinek sem jönne jól egy ilyen fegyveres konfliktus.
Szíriában idén elindulhat végre a békefolyamat, az amerikai és az orosz álláspont egyre közelebb sodródik egymáshoz. Ebben a helyzetben nagyon nem hiányzik egy újabb háború, pláne szíriai hadviselő felek külső támogatói között. Számos elemző inkább egyfajta közel-keleti hidegháborúról beszél, amely még jó ideig elhúzódhat.
- Ha meg lehetne tenni Tippmixen, melyik félre volna érdemes fogadni? Ki jöhet ki ebből a szkanderozásból nyertesként?
- Nagy összeget egyikre se mernék feltenni. Szaúd-Arábia a számokat tekintve gazdaságilag és katonailag is jóval erősebb, mint Irán, azonban Irán még a nemzetközi elszigeteltségben, szankciókkal által sújtva is képes volt a regionális pozícióit erősíteni az elmúlt évtized során. Az erőviszonyok azonban már a közeljövőben jelentősen megváltozhatnak, gondoljunk csak az „arab tavasz” által pár hónap alatt gerjesztett lavinára. A Teheránnal szembeni szankciók feloldása hatalmas erőforrásokat szabadít fel. Az országnak
100-120 milliárd dollár értékű zárolt vagyona, illetve kintlévősége van külföldön,
amihez eddig nem férhetett hozzá, ezután viszont a nagy részét vissza fogja kapni, vagy ki kell neki fizetni. Irán ennek az összegnek egy részét a regionális befolyásának növelésére tudja majd használni, a szaúdiak Irán feltartóztatására törekvő politikája nem véletlen. Szaúd-Arábia nem is attól fél igazán, amit Irán ma jelent a térségen belül – sokkal inkább attól,
amit a jövőben jelenthet.