Nem éppen kis kaliberű kettős tartott előadást pár hete a washingtoni Council on Foreign Relations színpadán. Anvar Eski, a szaúdi hadsereg nyugalmazott tábornoka és a szaúdi titkosszolgálatot felügyelő herceg korábbi tanácsadója, egy dzsiddai stratégiai think-tank tulajdonosa, valamint Dore Gold, a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közeli viszonyt ápoló volt washingtoni nagykövet, az izraeli külügyminisztérium akkor még kinevezés előtt álló igazgatója beszélt arról, hogyan szeretnének leszámolni Iránnal és Törökországgal a Közel-Keleten.
El nem ismerik egymást, de tervük van
Noha Szaúd-Arábia a világ egyik legvonalasabb, fundamentalista vallási alapokon szerveződő állama, mely hivatalosan el sem ismeri Izrael létét, remekül együttműködik azzal, hiszen, mint Gold az előadás után elmondta, „mindketten az Egyesült Államok szövetségesei”. Ez pedig úgy tűnik, sokmindent felülír.
2014 óta képviselőik már öt alkalommal találkoztak egymással különböző országokban, hogy egyeztessenek céljaikról, melynek eredményeként egy hét lépéses tervet alkottak meg, melyben még egy új állam létrehozása is szerepel!
Létrejön Nagy-Kurdisztán?
A szaúdi–izraeli terv nem éppen nevezhető mérsékeltnek, új állam létrehozása (hol is van ilyenkor a határok megváltoztathatatlanságának elve?) és rendszerváltás egyaránt szerepel a pontok között. Persze nem saját országaikban.
A hét lépés a következő volna: az arab–izraeli béke megteremtése, az iráni rendszer megváltoztatása, egy közös arab hadsereg létrehozása, Törökország, Irán és Irak területéből kihasítva egy független Kurdisztán létrehozása, az öböl-menti államok együttes fellépése, Jemenben a béke biztosítása és a demokratikus mozgalmak segítése az arab világban.
Persze aki követte az elmúlt évek híradásait, sejtheti, „mivel is járna” ezeknek a terveknek a megvalósítása. Nyilvánvaló, hogy az arab–izraeli béke jelenleg csak a palesztinok elárulása árán jöhet létre, hiszen Izrael palesztin területeket tart megszállva.
A különböző államok földjével való játék úgysem állhat messze a terv kitalálóitól. Bár Európában jelenleg is számos nép él számára idegen országban, mert a határok elviekben nem változtathatóak meg, Izrael és Szaúd-Arábia Ankarától és Teherántól való félelmében simán átrajzolná Törökország és Irán határait, kiépítve a számukra szimpatikus vazallusállamot, Kurdisztánt.
A Rijád és Tel-Aviv által támogatandó „demokratikus mozgalmak” is számos alkalommal bizonyították hasznosságukat: Szíria és Líbia az ő tevékenységük után vált romhalmazzá és az ISIS játszóterévé, menekültek millióit lökve Európa felé. Hogy ezek nem félresiklott esetek, azt mindennél jobban példázza Egyiptom, ahol a demokratikus mozgalmak véletlenül nemhogy nem taszították káoszba az országot, de egy Izraelnek és Szaúd-Arábiának nem tetsző kormányt juttattak hatalomra: a puccs nem késett sokáig, a demokratikusan megválasztott iszlamista vezetőt pedig halálra ítélték. Azt már csak halkan kérdezzük meg, ha a demokrácia olyan fontos számukra, a szaúdiak miért nem próbálják ki maguk is…
A nemzetközi sajtónak érdekes, a magyarnak nem
A június 4-i, washingtoni előadásról szóló hír, ha nem is került címlapra, számos sajtóorgánumban megjelent. Írt róla a New York Times, a Russia Today, olyan rangos török lapok, mint a Sabah. Magyarországon mégsem keltette fel a fősodratú média érdeklődését, noha igencsak releváns témáról van szó, hiszen nem mindegy, hogy Irántól való félelmében a két ország kirobbant-e egy még súlyosabb konfliktust, menekülők millióit és esetleg pár új terrorszervezetet szabadítva Európára és a világra. Mi szóltunk…