A Közel-Kelet zavaros viszonyai, politikai és katonai szövetségei hosszú idők óta foglalkoztatják a térséget tanulmányozó kutatókat és újságírókat. A régiót ismerők között szinte közhelyszámba megy, hogy a térséget az izraeli–palesztin konfliktus mellett egy szunnita–síita és egy szaúdi–iráni ellentét is dominálja, melyek hátterében kulturális, vallási és politikai ellentétek állnak.
Nemrég azonban Robert Parry, ismert amerikai újságíró titkosszolgálati információkra alapozva egy hosszú cikket jelentetett meg arról, hogy Szaúd-Arábia mintegy 16 milliárd dollárt fizetett Izraelnek, hogy így vegye meg a zsidó állam barátságát.
Lobbisták eladók
Közismert tény, hogy a politikai (és egyéb) lobbi tevékenység komoly hagyományokkal bír az Amerikai Egyesült Államokban. Az egy-egy ország, vagy gazdasági csoport érdekeit képviselő lobbisták sokszor olyan döntések meghozatalára vannak befolyással, melyek meghatározóak az amerikai bel- és külpolitikában.
Ennek megfelelően Szaúd-Arábia is megpróbálta latba vetni befolyását Washingtonban, ám keserűen kellett tapasztalnia, hogy hiába a drága pénzen alkalmazott szakemberek tömege, még az olyan befolyásos családokkal való kapcsolata, mint a Bush-dinasztia, sem volt képes túlszárnyalni az izraeliek teljesítményét. A szaúdiak ezért egy másik megoldáshoz folyamodtak: megvették az izraelieket – állítja Parry. A cikk szerint Szaúd-Arábia az elmúlt két és fél évben mintegy 16 milliárd dollárt juttatott Izraelnek más arab országokon és izraeli fejlesztési alapokon keresztül.
Ha mindez igaz, a szaúdiak valóban megvették az izraelieket, ugyanis Izrael keményen ellenezte az Iránnal való megegyezést – és ebben számos amerikai támogatóra is leltek.
Miért éppen Irán?
A térséget kevésbé ismerők között nem annyira köztudott, hogy Irán és az ország vallásos síita vezetése nem csak Izrael szemét szúrja – a szunnita világ egyik meghatározó hatalma, Szaúd-Arábia is vetélytársának tekinti a síita államot. A szunnita–síita megosztottság a muszlim országok közötti egyik legnagyobb törésvonal, melyet máig nem sikerült meghaladni.
Ebből adódik, hogy a Közel-Keleten bármely Iránhoz közeli vezetést a szaúdiak ellenségnek tekintenek, olyannyira, hogy a jelek szerint még az egy kultúrához és szélesebb vallási közösséghez tartozásból adódó szolidaritást is semmibe veszik miatta. Nem utolsósorban pedig szemet hunynak (az egyébként szunnita) palesztin nép ellen elkövetett atrocitások fölött.
Szaúd-Arábiának tehát saját felfogása szerint egyáltalán nem érdeke, hogy Irán megerősödjön. Márpedig a szankciók feloldásával és Teherán visszatérésével a világpolitikába óhatatlanul a perzsa állam erősödése várható, ráadásul nem is akármilyen erősödés, hiszen Iránnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy a Közel-Kelet kulcsállama legyen, Törökországhoz hasonlóan. Ez ellen pedig a szaúdiak, akik az iszlám egyik legszigorúbb iskoláját, a vahhabizmust követik, úgy tűnik, még Izraellel is hajlandóak összefogni. A külpolitikára a vallási szigor ezek szerint nem vonatkozik...
A vérfürdő nem érdekli Rijádot
Parry szerint hasonlóan működött együtt Rijád és Tel-Aviv Irak, Szíria és Egyiptom destabilizálásában. Igaz, hogy Irakban a központi hatalmat már az amerikai invázió múlt időbe tette, ám a lakosság többségét maga mögött tudó síita, így Iránhoz közeli vezetést Szaúd-Arábia nyilvánvalóan nem szívlelte, ahogy a Szíriát évtizedeken át stabilan kormányzó alavita (ez a síitizmus egyik ága) Aszad-rendszert sem. Ebben pedig Rijád egy húron pendült Izraellel.
A szunnita iszlám egy téves, ámde annál erőszakosabb értelmezését követő Iszlám Állam pedig éppen ebben a térségben erősödött meg. Sokatmondó tény, hogy a magát kalifátusnak kikiáltó terrorszervezet Izraelt nem tervezte megsemmisíteni, ellentétben a területen élő síitákkal. Még egy pont, amivel a zsidó államnak szimpatikusabbak lehettek, mint a vallások közötti békét megőrző, ám Tel-Avivval rendületlenül szemben álló Aszad-kormány, jóllehet az Iszlám Állam soha nem látott kegyetlenséggel pusztít el mindent az általa megszállt területeken.
A palesztin ügy mellékes
Noha az egyiptomi Muszlim Testvérek kormánya némi reményt adott a Gázában a világ legnagyobb szabadtéri börtönében, évek óta teljes blokád alatt sínylődő palesztinoknak, Szaúd-Arábia ellenséget látott az inkább iszlám forradalmi ideológiájú, a Hamasszal szemben nem ellenséges Mohammed Morszi kormányában, ezért Izraellel szövetségben támogatták a katonai puccsot és az új egyiptomi vezetést, mely ugyan nem volt annyira barátságos a palesztinokkal, mint elődje, viszont jobban megfelelt a szaúdi érdekeknek.
Képmutatás felsőfokon
Szaúd-Arábia, mint az közismert, a világ egyik legradikálisabb muszlim államainak egyike, melynek felépítését teljesen áthatja az iszlám vallási alapvetéseket szinte betű szerint értelmező, a legpuritánabb hagyományokból táplálkozó vahhabizmus. Mégis, ez az az ország, amelyet a demokratikus, az iszlám mellett más vallásokat is elfogadó Törökországgal, vagy a kétségtelenül teokratikus, de a vallási kisebbségeknek a parlamentben helyet biztosító Iránnal szemben szinte soha nem ér határozott nyugati kritika, jóllehet Szaúd-Arábiában akár egy kereszt viselése is bűncselekmény lehet, a hatalom pedig egy dinasztia kezében összpontosul.
És ez az az ország, amely az Egyesült Államok megbízható szövetségese és, amennyiben Parry tanulmánya igaz, Izrael kiváló támogatója más muszlim országokkal szemben.