Az ember által elhagyott, egykoron lakott helyek egyik legjobb példája Szenkirályszabadja, ahol egykoron a 13. Poltavai Gárda Harckocsi Hadosztály, valamint egy alája rendelt helikopterraj állomásozott. A laktanya szomszédságában található repülőtéren a 87. Bakony Harci Helikopter Ezred még 2004 végéig üzemelt, majd arra is lakat került, ahogyan szépen lassan leépítették a Honvédséget is.
A laktanya természetesen szigorúan zárt terület volt, saját infrastruktúrával, mondhatni önellátó módra berendezve, saját vágóhíddal, éttermekkel, színházzal és moziteremmel, iskolával, óvodával, a családos tisztek számára. A laktanya tehát - sok más, hasonló szovjet objektumhoz hasonlóan - mint állam az államban működött, a szolgálatot teljesítők elkülönülve élték az életüket.
Ahogyan országszerte, úgy itt is hatalmas problémát jelent a hatalmas, több száz hektáros terület hasznosítása, pontosabban szólva, még a gondozása is. Érthető okokból, a nem egészen 2000 lelkes településnek nincs forrása arra, hogy karbantartsa a területet, de még a körbezárása és őrzése is óriási költséget jelentene, így jelenleg a terület a kis magyar Pripjaty hangulatát kereső turisták és airsoftosok paradicsoma, leszámítva a terület egy részét hasznosító vállalkozás, kutyával őrzött területét.
Azért a "szellemváros" jelző ottjártunkor nem volt teljesen helytálló, kis túlzással egymásnak adtuk a nem létező kilincset a kíváncsiskodó turistákkal, vagy kerülgettük a morcos airsoftosokat, akik láthatóan nehezen viselték a frontvonalaik közé betrappoló civilek rohamát.
A hadosztály saját színháza, moziterme. Vagyis, ami maradt belőle.
A szovjetek érthető okokból vittek mindent, aminek értéke volt, aminek pedig nem, azt lehetőleg úgy hagyták hátra, hogy még véletlenül se lehessen felhasználni, így 1991 után a laktanya a fémkereskedők felszíni bányájává vált, lényegében mindent vittek, ami vas. A jobb állapotban lévő panelépületek drogosok és hajléktalanok tanyájává lettek, a korábban épült téglaépületek viszont ma már életveszélyes állapotban vannak, több közülük már össze is omlott, így rendkívül óvatosan szabad csak közlekedni a laktanya területén.
Persze mondhatnánk, hogy senki ne vállalkozzon a terület meglátogatására, de épp cikkünk megjelenése miatt ez nem lenne túl hiteles álláspont részünkről, mindenesetre aki odatéved, tényleg nézzen a lába elé.
A szovjet hadsereg által hátrahagyott infrastruktúra felhasználása, pontosabban szólva fel nem használása akár a rendszerváltás utáni Magyarország egyik jelzője is lehetne, hiszen a legtöbb esetben az állam nem akart és/vagy nem tudott megbirkózni a feladattal, ami ezen laktanyák és egyéb objektumok felhasználását illeti (ugyanez igaz a magyar hadsereg levetett tulajdonaira is), így a lassan szétmálló, rohadó épületek és utak között botladozva ámulhatunk azon, hogyan is pocsékoltuk, pocsékoljuk el az értékeinket.