Luxusházként árulják az uniós pénzből is felújított egykori hajóállomást Szentendrén

Luxusházként árulják az uniós pénzből is felújított egykori hajóállomást Szentendrén

Az önkormányzat hivatalosan semmiről sem tud.

2015 óta tart a a logisztikával és nemzetközi fuvarozással foglalkozó MAFRACHT Kft. - MAHARTLOG GROUP szentendrei, régebben a MAHART tulajdonában álló hajóállomása körüli huzavona. Ebben az évben tűnt föl ugyanis a helyi lakosoknak, hogy valami épül a régi létesítmény körül, de megfelelő tájékoztatás hiányában fogalmuk sem volt, mi történik a területtel.

A Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) volt önkormányzati képviselője, Kubatovics Áron az üggyel kapcsolatban levelet írt a város jegyzőjének, melyben a lakosság tájékoztatásának hiányát kifogásolta. Az akkori információk szerint a területre "többek között egy, a nagy, dunai hajók kikötését is lehetővé tévő új központ" építése vette kezdetét.

Valószínűleg a képviselői érdeklődés hatására a MAFRACHT által végzett építkezésről később bővebb tájékoztatást kaptak a helyiek. A Szentendrei Körkép cikkében az alábbi közlemény olvasható:

A Czóbel sétány mentén az egykori hajóállomás régi épületét a  MAFRACHT Nemzetközi Hajózási, Szállítmányozási Kft. ebben az évben új köntösbe öltözteti. A barna mezős beruházásban készülő, legkorszerűbb energetikai és környezetvédelmi normáknak megfelelő épület, szolgáltató házként fog üzemelni, melyben alapvetően adminisztratív munka fog zajlani. Az irodai tevékenység mellett az épületben szolgálati lakás funkció is kialakításra kerül a hajózó személyzet részére.

A Társaság tevékenysége kapcsán az épület üzemszerű használata során a környék közúti forgalma jelentős mértékben nem fog változni. Az autók tárolására 4 db felszíni parkoló hely kerül kialakításra A beruházás kapcsán az épület közvetlen környezetében a park és a Duna part helyreállításra és rendezésre kerül. Reméljük, hogy ezzel a beruházással Társaságunk is hozzá tud járulni a szebb Duna part kialakításához, mely Szentendre értékét növeli. Az építkezés során igyekszünk minél kisebb környezeti terhelést okozni. A kivitelezés idejére megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.

Az építési munkálatok várható befejezése: 2015. június 30.

Kérdéseikkel forduljanak csapatunkhoz bizalommal az mahartlog@mahartlog.hu e‐mail címen vagy a +36‐1‐429‐5019 telefonszámon.

Kapcsolattartó személy: Hlatky Réka.

A cég a megújult hajóállomást és a rendbe rakott környéket ábrázoló látványterveket is nyilvánosságra hozott a projekttel kapcsolatban, és úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a Czóbel sétányon.

2016 augusztusában továbbra is arról szóltak az információk, hogy az épület hamarosan működőképes lesz, a környékét teljes mértékben rendbe teszik, parkosítják. A komplexum funkciójáról a cég ügyvezetője Kubatovics Áronnak a következőt árulta el:

"Várhatóan amerikai turistákat hoznak majd hajóval, illetve turistahajó kiszolgáló személyzeti oktató központ lesz az épület."

Aztán jött a feketeleves

A TESZ értesülései szerint azonban nem várt fordulatot vett az ügy:

ugyanis nemrég kiderült, hogy az európai uniós forrásokból is megújult komplexum 2017 vége óta már nem a MAFRACHT tulajdonában van, hanem teljes mértékben magánkézbe került..

Az új tulajdonos Green River Hajóállomás Kft. jelenleg épp 3 millió euróért (nagyjából 1 milliárd forint) árulja az értékes ingatlant, amelynek környékét - mint azt Fülöp Zsolt, a TESZ polgármesterjelöltje kiderítette - továbbra is a MAFRACHT Kft. bérli a szentendrei önkormányzattól.

A komplexum paramétereiért érdemes átböngészni az egykori hajóállomást "minimál házkén" aposztrofáló hirdetést. Külön tanulságos elolvasni  a közpénzből is kipofozott, immár luxusingatlanként árult épülethez kerekített marketingszöveget, a sorok olvasása után valószínűleg nincs az a NER-oligarcha, akinek ne indulna be azonnal a nyálelválasztása:

Csend, nyugalom, intimitás, luxus amelyek jellemzik

Szentendrén, közvetlenül a Duna partján, ősfás, ligetes, be nem látható területen a folyam festői öblében fekvő ingatlant. Közvetlen szomszédságában tájvédelmi okok miatt teljes építési tilalom alatt álló csendes őspark található.

Az Ybl díjas tervezőnek alapvető koncepciója volt, hogy a panoráma természeti adottságokat ötvözze, egy építészetileg következetesen minimalista, ultra modern luxus lakóházzal, úgy, hogy a kettő együttes harmóniában maradjon, megtartsa kapcsolatát a környezettel, kiemelten a Dunára, valamint a kizárólagos használatú, saját tulajdonban lévő magánkikötővel...

A belsőépítész alárendelte a forma, anyag és színvilágot a minimalista rendek, továbbá emelve a látvány és minőség összhangját és egyben kiemelve a teljes és elvehetetlen kilátást a Dunára. A helyiségek belső rendje, alaprajza ezen elveknek megfelelően készült el.

Az ingatlanhoz tartozik a kizárólagos használatú "kivett területként" nyilvántartott kikötő, melyhez egy 20 méter hosszúságú (120nm) ponton, illetve, egy bejáróhíd tartozik. A kikötő a Dunán közlekedő legnagyobb jachtok fogadására alkalmas és kiszolgálhatja a saját és vendég jachtok igényeit is.

Itt a hirdetés képernyőfotója, ha netán közben véletlenül lekerülne az oldalról:

A hirdetéshez csatolt felvételekből egyébként kiváló képet kaphat az egyszeri földi haladó arról, mire is ment el ki tudja mennyi pénz az uniós forrásokból:

Fülöp Zsolt kérdéseire egyébként dr. Gerendás Gábor jegyző írásban válaszolt, ebből többek között kiderül, hogy

  • az önkormányzatnak a leghalványabb fogalma sem volt a tulajdonosváltásról;
  • a volt hajóállomás területének bérleti díja mindössze az infláció mértékével (2,8 százalék) emelkedett;
  • az előzetes tervekkel ellentétben külön parkoló nem létesült a területen; illetve
  • az önkormányzat hivatalosan arról sem tud, hogy az új tulaj árulja az ingatlant.