Szétrobban az Index? - brutális átrendeződés jöhet a médiapiacon

Simicska Lajos, vagy a Habony-művek kezébe kerülhet az Index.

"Tegnap Simicska Lajos egy zártkörű vezetői értekezleten kijelentette: nem engedhető meg az, hogy az ország egyik vezető internetes médiája az Orbán–Habony páros irányítása alá kerüljön."

Írta kedden a Magyar Nemzet, amely ugyan nem részletezte - ahogyan nekik állítólag a tulajdonosuk, Simicska sem - hogyan szeretné ezt megvalósítani és persze a kijelentés nyilvánosságra hozása mind azt jelzi, a nagyvállalkozó esélyes vevőnek akar látszani Magyarország egyik legjelentősebb médiafelületéért vívott harcban.

Azonban az előbbit erősíti meg, hogy még a múlt héten a 168 Óra arról számolt be: a nagyvállalkozónak opciós szerződése van a Spéder Zoltánhoz kötődő oldal megvásárlására, így hiába érdeklődhet az Andy Vajna – Habony Árpád-kör a lap iránt egy esetleges tulajdonváltás során (mint ismert: az Index tulajdonosán, Spéder Zoltánon óriási a nyomás, hogy megváljon a CEMP médiacsoporttól, amelyhez az Indexen túl a Portfólió.hu és a Napi.hu is tartozik.)

Leépítés helyett csomagváltás

Simicska az utóbbi időben alaposan átrendezte a médiabirodalmát. A Magyar Nemzet megtartása mellett megvált a Class FM-et birtokló Advenio Zrt.-től, majd megszűnt a Metropol napilap is, utolsó számuk a múlt héten jelent meg, helyét a habonyi érdekeltségébe tartozó Lokál vette át, amivel - nyilván óriási meglepetés - azonnal szerződést is kötött a BKV és a MÁV, persze pályáztatás és közbeszerzés nélkül.

Az egész pályás letámadás üzemmódjára kapcsoló Habony-Vajna Művek mellett a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc üzleti köre a Mediaworks iránt érdeklődik, ide tartozik a Népszabadság és a Nemzeti Sport is. Az értesülés szerint a Mediaworks végső vevője a Duna Aszfalton keresztül az idén tavasszal alapított Opimus Press Zrt. lehet.

Tisztán látszik, hogy a kormányzati szintre emelt médiastratégia kiemelt célja, hogy az utolsó baloldali-liberális beállítottságú, a kormányzat felé csak lazábban becsatornázott tulajdonosi szerkezetű médiaérdekeltségeket is kézi irányításra cseréljék, mivel a közmédia és a G-nap után létrehozott, állami hirdetéseken felpumpált lapok és portálok, mint a Faktor.hu, 888.hu vagy a Magyar Idők finoman szólva sem muzsikálnak túl fényesen. Ez alól egyetlen kivétel az alja bulváron belül is egyre mélyebb szinteket feltáró Ripost. Ezekkel a portálokkal itt foglalkoztunk bővebben.

A nagy online médiaátrendeződés lényegében már 4-5 évvel ezelőtt megindult. Akkoriban bomlott meg a hazai netes piac sztárgyárának, az Indexnek korábban jó pár évig állandónak számító csapata. A főszerkesztő-helyettes, Tevan Imre, 2011-ben ment el, két esztendővel később pedig elindult Uj Péter vezetésével a 444. 2014 nyarán a Lázár János kétmilliós utazási számlájának nyilvánosságra hozatala miatti balhé során felrobbant a másik nagy mamut, az Origo szerkesztősége. Innen sokan a vs.hu-hoz igazoltak át – erről viszont idén derült ki, hogy gyanús MNB-s pénzekből finanszírozták működését. A szerkesztőség tagjai azt állították, fogalmuk sem volt a cég financiális hátteréről, így sokan innen is felálltak.

Újabb népvándorlás előtt?

Simicska húzása - ha valóban igaz az opciós joga - most alaposan áthúzhatja a kormányzati médiabirodalom kiépítésének szándékát. Bárhogyan is alakul: az évek óta tartó médianépvándorlás köre most zárulhat be. Az Index előtt ugyanis két lehetőség áll:

  • vagy a Habony Művek egyik hírszerelő csarnoka lesz,
  • vagy Simicska Lajos birodalmának ékköve.

Kétségtelenül az utóbbi kínálna reális lehetőséget a kormánykritikus hangnem megőrzésére – ám az oly sokszor hangoztatott függetlenség korának egészen biztosan vége lesz. Az Orbánékkal hadban álló milliárdos ugyanis a jelenlegi főnökkel, Spéder Zoltánnal ellentétben nyilvánvalóan nem csendes tulaj lesz.

Eddigi médiacégeinél megszokott gyakorlatnak számított az újságírók munkájába való napi szintű belenyúlás, a direkt utasítások osztogatása, és kötelező szempontok meghatározása. Simicska ugyanis nem egy politika közelébe került nagyvállalkozó, hanem egy kezdő politikusból lett veterán oligarcha. Több mint két évtizede szerves része a hazai közéletnek, és sem habitusa, sem elemi érdekei nem engedik, hogy ezen változtasson (ezért is tűntek eleve hiteltelennek azok a pletykák, amelyek szerint megszabadulna minden sajtós érdekeltségétől).

hjk

Nála ugyanis az az opció aligha létezik, hogy levonul a pályáról, magával viszi az öltözőbe hatalmas vagyonát, és lelép a stadion hátsó kijáratán. Őt jó eséllyel már az alapvonalon levadásznák. Az egyetlen esélye a túlélésre a jelenlét. A pályán kell maradnia, ott kell életben maradnia, vagy meghalnia. És, ha Spéder lepasszolja neki az Indexet, aligha fog finomkodni a labdával, egyből keményen kapura lövi. Ez a fajta mentalitás a függetlenségük imázsára oly kényes újságírók számára - saját szemszögükből - szakmai öngyilkossággal érne fel, így szinte biztosra vehető, hogy robbanni fog a szerkesztőség.

Ez pedig szélsőséges esetben akár 100 embert is érinthet. Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogy mit jelent ez a szűk magyar médiapiacon.

Székes játék - nagyobb téttel

Emlékeznek még az általános iskolában és gyerekzsúrokon nagy népszerűségnek örvendő székes játékra? A körbe-körbe futó játékosok számára mindig eggyel kevesebb szék állt rendelkezésre, és ha megszólalt a síp, akkor bizony valakinek nem jutott hely, így kiesett. Valami hasonló történik évek óta a hazai balliberális médiapiacon is, ahol a kormányzati pénzek elapadásával, valamint az egyre keményebben fogott médiavállalkozások miatt (lásd Vs.hu, Origo.hu) egyre fogy a levegő, így az Indextől kirepülő újságírókat egyszerűen nem tudja majd felszívni a potenciálisan szóba jöhető médiaérdekeltségek, mint például a Hvg.hu, 444.hu (aminek üzleti konstrukciója amúgy is kis szerkesztőségre épül).