A külgazdasági és külügyminiszter osztrák kollégájával, Alexander Schallenberggel folytatott munkaebédjét követően úgy fogalmazott, hogy újabb súlyos javaslatok vannak napirenden Brüsszelben, amelyek további áldozatvállalást várnak el az európai emberektől, miközben szerinte egyetlen centiméterrel sem vinnének közelebb a békéhez.
A tervezett tizenegyedik szankciós csomag teljesen szembe megy a józan ésszel, ugyanis az előző tíz is kudarcot vallott. Ugyanakkor bár egyesek még nem tettek le erről, egyelőre sikerült megakadályozni a nukleáris ipart sújtó korlátozásokat
- mondta Szijjártó Péter.
A magyar külügyminiszter szerint aggályos, hogy az EU intézkedéseket léptetne életbe nyolc kínai vállalattal szemben.
Miután az Európai Unió és Oroszország együttműködésének szálait gyakorlatilag egyesével elvágtuk, rendkívül károsnak tartanánk, ha ugyanez elkezdődne az európai-kínai együttműködés szöveteinek szétvágásával is
- fogalmazott jelezve, hogy mára Kína bruttó hazai terméke (GDP) meghaladta az EU-ét, így a rivalizáláson a kontinens szerinte biztosan veszítene, ezért inkább együttműködést javasolt.
Szijjártó Péter ezután tért rá arra a javaslatra, amelynek értelmében újabb félmilliárd eurót utalnának át az Európai Békekeretből ukrajnai fegyverszállításokra.
Azt várják tőlünk, hogy újabb gazdasági károkat nyeljünk be, eközben Ukrajna egyre ellenségesebben viselkedik Magyarországgal szemben, ellenséges döntéseket és intézkedéseket hoznak, és most már súlyos fenyegetések is elhangzottak az elmúlt napokban. Érdekes, hogy ilyenkor az európai uniós egységre, az európai szolidaritásra oly érzékeny brüsszeli intézmények, köztük az Európai Bizottság, s az európai szolidaritást és egység fontosságát állandóan zászlójukra tűző nyugat-európai tagországok mintha süketnek bizonyulnának
- tette hozzá.
A kifogásolt lépéseket illetően hangsúlyozta, hogy szeptembertől megszűnnek jelenlegi formájukban a magyar közösség iskolái Kárpátalján. Szijjártó hangsúlyozta, évek óta jelezzük ezt a problémát minden létező döntéshozatali fórumon, de nem hajlandók ezzel komolyan foglalkozni, néhány kivételtől eltekintve a nemzetközi intézmények, a nemzetközi politika szereplői szemet hunynak efölött. Emlékeztetett, hogy Ukrajna elfogadhatatlan módon a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmilyen jogszabályt nem megsértő OTP-t.
Ráadásul az elmúlt napokban robbant a hír, hogy az ukrán elnök a hazánkat is ellátó Barátság kőolajvezeték felrobbantását helyezte kilátásba, amivel egyértelműen Magyarország szuverenitását támadnák. Szerintem jogos az az érzés, hogy ebből most már elég! Szeretném világossá tenni, hogy mindaddig, amíg az OTP-t Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listáján tartja, addig Magyarország nem tud beleegyezni olyan döntésekbe, amelyek újabb gazdasági, pénzügyi áldozatvállalást várnának el az Európai Uniótól és annak tagországaitól
- szögezte le Szijjártó Péter.
A külügyminiszter kijelentette, „az európai békekeretből újabb félmilliárd euró elkülönítését az ukrajnai fegyverszállításokra, mindaddig nem tudjuk támogatni, mindaddig nem adunk neki zöld lámpát, amíg az OTP ezen a bizonyos listán szerepel Ukrajnában, és ugyanez a helyzet a szankciókkal is, amelyek újabb, nyilvánvalóan gazdasági áldozást jelentenének Európa számára, mindaddig, amíg az OTP-t az ukránok ezen a bizonyos listán szerepeltetik, addig nagyon nehéz a szankciók kapcsán arról beszélni, hogy Magyarország adjon ennek zöld utat.”
Szijjártó Péter szerint a nemzeti kisebbségek ügye nem kétoldalú kérdés hanem európai kérdés, hiszen európai szabályok, nemzetközi szabályok védik a nemzeti kisebbségeket.
Ezért nyilvánvaló, hogy az ukránok csak akkor tudnak majd előre lépni az európai uniós csatlakozási tárgyalásokban, hogyha garantálják, hogy a magyar emberek visszakapják azokat a jogokat, amelyekkel már rendelkeztek
- figyelmeztetett a külgazdasági és külügyminiszter.
(MTI)
Címlapkép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Kovács Tamás