Szlovénia a palesztinok oldalán

Szlovénia függetlenül attól, hogy ki támogatja ebben, még az idén el fogja ismerni a Palesztin Állomot.

Erjavec a szlovén tévének úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unión (EU) belül létezik egy megállapodás, amely szerint az EU közösen ismeri el Palesztina függetlenségét és szuverenitását, amennyiben az eddigieken kívül még egy EU-s tagállam megteszi ezt. A külügyminiszter szerint azonban megtörténhet, hogy erre nem kerül sor, és ebben az esetben javasolni fogja a kormánynak, hogy Szlovénia egyedül is ismerje el.
 
Egyes tagállamokkal szoros az együttműködés, és eddig úgy néz ki, nem leszünk egyedül, de a politikában gyorsan változnak az álláspontok – fogalmazott a külügyminiszter, majd hozzátette: a szlovén kormány azonnal megvitatja az ügyet, miután feláll az új izraeli kormány. Kiemelte: 
attól tart, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök folytatni fogja azt a politikát, amely nem engedi a két állam békés együttélésének rendezését, és tovább is épülni fognak törvénytelenül izraeli települések a megszállt palesztin területeken.
Palesztina vagy a Palesztin Autonóm Területek jelenleg 136 ország által hivatalosan elismert önálló állam. Az EU-tagországok közül Svédország és Izland, illetve a volt keleti blokk országai elismerték önállóságát, az utóbbiak még az unióhoz való csatlakozás előtt. Magyarország 1988-ban ismerte el a palesztin állam  kikiáltását. A volt jugoszláv tagállamok közül - a szövetségi állam szétesése után - Szerbia és Montenegró megerősítette Palesztina függetlenségének elismerését, a két EU-tagállam, Szlovénia és Horvátország ezt a mai napig nem tette meg.