Ha máshol nem, a hollywood-i filmekben biztosan mind láttunk már csoportterápiás foglalkozásokat, ahol a résztvevők körben ülve beszélgettek egymással és a terapeutával. Sokakban biztosan felmerült a kérdés, hogy a valóságban vajon miképp zajlik és valóban hasznos-e egy ilyen terápia?
Egységben az erő
A csoportterápia nem újdonság, régóta alkalmazzák különféle testi és mentális problémák kiegészítő kezeléseként. Létezik például gyászfeldolgozást segítő csoport, rákbetegeknek szóló csoport, depressziósokat segítő csoport, de a függőségek kezelésében fontos szerepet játszik, hisz léteznek alkoholistákat, drogfüggőket támogató csoportok is.
A csoportos terápia erejében a Swan Lake Központ szakértői is hisznek, nem véletlenül kapnak kiemelt szerepet a programjukban a csoportos foglalkozások. Itt ugyanis olyan emberek oszthatják meg egymással a legbelsőbb gondolataikat, akik egymás számára idegenek ugyan, de mégis sok közös van bennük, hiszen hasonló problémákkal küzdenek.
A közös beszélgetés, ötletelés nagyban előremozdíthatja a gyógyulást, hisz az eddig meg nem értett ember hirtelen rájön, hogy mégsincs egyedül, többen is vannak, akik tudják, min megy keresztül.
A visszajelzések fontossága
Bár a csoportterápia során végig elvárás az egymással szembeni tisztelet, ez viszont nem jelenti azt, hogy csak dicsérni szabad egymást. Hisz mindenkinek vannak hibái, és a viselkedésünket általában berögzült, automatikus tettek irányítják, holott egy adott helyzetre többféleképpen is reagálhatnánk, csak az alternatív lehetőségeket általában nem gondoljuk végig.
Ebben segítenek a csoporttársak, akik mindenféle ítélkezés néllkül tudatják velünk, ha szerintük a viselkedésünk nem megfelelő. Mivel több szem többet lát, ezért a reakciónkra mindenkitől más és más visszajelzést kapunk, ami roppant előnyös abból a szempontból, hogy tükröt tartanak elénk és más emberek szemével is láthatjuk saját magunkat.
Ez a dolog azonban oda-vissza működik, azaz mi is adhatunk visszajelzéseket a csoporttársaink viselkedésével kapcsolatban. Csak arra kell ügyelni, hogy a véleményünket mindig tisztelettel, ne bántó vagy szarkasztikus hangnemben fejezzük ki, hiszen a kritikával nem az a célunk, hogy megsértsük embertársunkat.
Hibázni szabad!
Míg gyerekként sokszor a szüleink gondolkodtak és cselekedtek helyettünk, addig felnőttként meg kell tanulnunk felelősséget vállalni a saját döntéseinkért, és beismerni, ha hibáztunk.
Ha például kabát nélkül megyünk ki a hidegbe, de valaki rögtön utánunk hozza, és erőlteti, hogy vegyük fel, akkor gyerekként kezel, hisz nem hagyja, hogy magunk döntsünk. Ellenben ha csak szól érte, de ránk bízza a döntést, és mi ennek ellenére nem húzzuk fel a kabátot és megfázunk, az a mi felelősségünk, és náthásan majd belátjuk, hogy másképp kellett volna cselekedni.
A csoportterápia során is megélhetjük, hogy szabad hibázni, rossz döntéseket hozni, de ettől még nem érünk kevesebbet, és a csoport sem taszít ki magából, hanem esélyt teremt az újrakezdésre.