A felelősségvállalás nehéz dolog, főleg egy olyan világban, ahol minden a saját igényeink kielégítésére ösztönöz, és ahol a politikai vezetők vagy a modern kor istenei már saját tetteikért sem vállalják a felelősséget, nemhogy másokért. Az egyik legnagyobb felelősségvállalás egy ember életében a gyermek. De mi van akkor, ha a gyermek rossz útra téved és bűnt követ el? Olyankor kié a felelősség? A gyermeké, a társadalomé, a szülőé vagy netalán mindegyiké?
Central Park Five
Nemrég néztem meg a Central Park-i ötökről szóló, május végén megjelent új netflixes minisorozatot, amiről végül azért nem írtam eddig semmit, mert bár a kivitelezés rendkívülire sikerült, a 80-as évek végén New Yorkot megrázó eset idehaza viszonylag visszhang nélküli maradt. Még akkor sem verte fel különösebben a kedélyeket, mikor 2002-ben fordulat következett be az ügyben és az egykori elítéltek a történelem legnagyobb kártérítését kapták New York City önkormányzatától.
Amikor Európában épp hatalmi rendszerek omlottak össze, az Egyesült Államok keleti központjában zajlott egy per, ami során elítéltek öt 14 és 16 év közötti fiút a Central Parkban egy 28 éves futónő ellen elkövetett brutális szexuális erőszak miatt, amibe a sértett csaknem belehalt. Négyen fiatalkorúak börtönébe kerültek, míg egyikük, a 16. életévét betöltött Korey Wise a felnőtt bűnözők között kellett, hogy túlélje, mindaddig, míg 12 évvel később nem jelentkezett a valódi elkövető és az addigra férfivá érett fiatalokat felmentették. A történtekről való beszédet nehezíti, hogy az öt elítélt mind fekete vagy latino, így a faji kérdés óhatatlanul is előkerül mindkét oldalról. Az egyik állítja, hogy csak a származásuk miatt kenték rá a gyerekekre a bűncselekményt, míg a másik a most megjelent, a történteket feldolgozó „When they see us” kapcsán azt emlegeti fel, hogy az egyébként tényleg nem példás magatartású gyerekekről szóló film csak egy újabb azok sorában, amik a feketéket piedesztálra emelik és a fehér társadalmat állítják be lelketlen bunkóknak.
Bármennyire is érdekes a több száz évre visszanyúló faji vita, a történet ezen részével most kevésbé foglalkoznék. Sokkal inkább azzal, hogy az akkoriban elkövetőknek vélt személyek kiskorúak voltak.
A 90-es években még „csak” milliárdos ingatlanmágnásnak számító, Donald Trump az esetet hallva majd százezer dollárt költött arra, hogy a legnagyobb lapokban követelje vissza a halálbüntetést, azaz, hogy kivégezzenek öt kiskorú fiatalt, egy már akkor is megkérdőjelezhető eljárást követően. Bár nem tudhatjuk biztosan, de a hirdetések által generált indulatok a támadás körül hozzájárulhattak ahhoz, hogy a hatóságok mindenáron pontot akarjanak tenni az ügy végére és bizonyítékok hiányában, negatív DNS tesztek és kierőszakolt vallomások mellett is elítéljék az azon az estén egy nagyobb randalírozó csoportból kiemelt öt fiút.
Elfogásuk után a fiatalokat étlen-szomjan, mosdó használatot nem engedélyezve, szülői és ügyvédi jelenlét nélkül több mint 12 órán át faggatták, bántalmazták és manipulálták, míg végül szabadulásuk ígéretében mindannyian aláírtak egy vallomást, amik még a nagy rendőri erőfeszítések után is sok pontban eltértek egymástól.
Az ötök múlt hónapban Oprah Winfrey vendégei voltak. Némelyiküknek sikerült viszonylag túltennie magát a történteken, ám van, aki mai napig sem bocsátott meg édesapjának azért, mert az nem állt ki mellette, sőt mikor még a rendőrörsön voltak követelte fiától, hogy írja alá a hazug tanúvallomást, hogy elmehessenek.
Mülheim an der Ruhr
Az utóbbi történetet végül azért meséltem el mégis, mert a németországi Mülheim an der Ruhr egy erdő széli játszótere mellett július 5-én hosszan és gyötrelmesen megerőszakoltak egy 18 éves lányt, aki súlyos sérülései miatt jelenleg is kórházi ápolásra szorul. Az elkövetők szintén öten voltak, szintén kiskorúak. A banda két tagja, akik még nem töltötték be 12. életévüket tegnap hatalmas médiafelhajtás közepette hagyhatták el a rendőrség épületét, míg 14 éves társaik előzetesben maradtak. Az egyik 14 éves fiúnak nem ez az első ilyen jellegű bűncselekménye, korábban már két alkalommal is érkezett ellene panasz szexuális zaklatás miatt.
A német társadalmat lesújtotta és felháborította az eset, ami komoly vitát indított el a kiskorúak büntethetőségével kapcsolatban. Németországban jelenleg, akárcsak hazánkban, a 14 éven aluliakat nem lehet jogi felelősségre vonni bűneikért, legfeljebb a szüleiket vagy az értük felelős gyámügyest. Ezen most sokan változtatnának és leszállítanák a korhatárt 12 évre, köztük Rainer Wendt, a német rendőrszakszervezet főnöke is, aki a mülheimi eset apropóján azt nyilatkozta, hogy
"előnyös lenne, ha az ifjúságvédelmi hivatalokat nem hagynánk magukra abban, hogy 12-14 évesekkel törődjenek, és a fiatalkorúak bírósága segítene nekik a kiskorúak esetén is."
Ezzel az állásponttal azonban sem a német igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht, sem a német bírói egyesület vezetője, Jens Gnisa nem ért egyet. Előbbi arról beszélt, hogy bármennyire is felháborító az eset, egy ügyből nem szabad kiindulni, a számonkérhetőséghez pedig muszáj elérni egy 14 éves fejlettségi szintjét, míg utóbbi tévesnek véli a rendőrfőnök kiindulási elvét, mivel "a több büntetés egyenlő kevesebb bűnözés elve a fiatalokra nem igaz".
Bár előre nem tudhatjuk, hogy mekkora társadalmi vita alakul majd ki az eset körül és a nyomás hatására változtatnak-e a törvényeken, vagy Wendt szigorítási kísérlete is csak annyit ér majd el, mint Donald Trump 30 évvel ezelőtti hirdetései. Az biztos, hogy jelenleg az egyik legbefolyásosabb német napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung is Gnisa véleményét osztja. Kommentárjuk szerint ugyanis nem a büntetőjog, hanem a családok és a szülők felelőssége a gyermekek nevelése.
Egyébként Európa több államában is 14 év alatt húzódik a büntethetőség korhatára. Angliában és Walesben 10, Belgiumban, Skóciában és Hollandiában 12, Franciaországban pedig 13 évesnek kell lenni az elszámoltathatósághoz.
Kratochvil
A fiatalok felelősségre vonásának kérdése, az elmúlt hetekben hazánkat sem kerülte el, kiderült ugyanis, hogy a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola tizenéves diákjai előszeretettel szórakoznak egymás lefogásával és lekötözésével, a „játék” pedig május 6-án odáig fajult, hogy egyik társukat védtelen helyzetében szexuálisan zaklatták.
Hogy a zaklatásban összesen hányan vettek részt, az nem derült ki, annyit tudni, hogy a házirend megsértése miatt öt diákot küldtek el az intézményből. A Kratochvil vezetősége ahelyett, hogy értesítette volna a rendőrséget, megpróbálta házon belül intézni az ügyet, amit fegyelmi eljárás keretében vizsgáltak.
Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője az eset sajtóban való megjelenését követően az eltussolás tényét tartotta a legtragikusabbnak. Mint mondta,
„a fiataloknak meg kell tanítani, hogy a súlyos bűncselekményeknek következményeik vannak, a büntetőeljárás maga, ugyanis a prevenciót, a jövőbeli megelőzést is szolgálja.”
A képviselő szerint, ha nincs komoly következménye egy ilyen súlyos eseménynek, az azt érzékelteti akár az elkövetőkben, akár a környezetükben, hogy nagyobb baj nélkül meg lehet úszni egy ilyen cselekedetet. Kiemelte azonban, hogy a pedagógusok és a szülők felelőssége is fennáll és a legnagyobb figyelmet éppen rájuk kéne ilyenkor fordítani. Hiába ösztönzi egy kormány ugyanis a gyermekvállalást, a szülőknek nem csak megszülni, de helyesen fel is kell nevelnie a gyermekét, amihez további támogató közegre van szükség.