Szüreti hagyományok

Sokan úgy gondolják, hogy a szőlészetet és a borászatot őseink az itt élt népektől tanulták meg Árpád magyarjai, a modern kutatások viszont azt igazolják, hogy akár a Kaukázusban, akár Közép-Ázsiában is megismerkedhettek vele. A bor szavunkat a közép-ázsiai török és mongol népek is ismerik és használják. Valószínűleg a szüreti hagyományokat sem vettük át más népektől, hanem az is ősi kultúránk részének számít. 

A mezőgazdasági munkák idejét a keresztény naptárhoz igazították, a magyarságnál általában szeptember 29-től, vagyis Szent Mihály napjától egészen Simon-Júdás napig, vagyis október 28-ig tartott. Az Alföld napos területein már szeptember végén megkezdték a betakarítást, a Dunántúl nagy részén és Erdélyben Terézia napja, vagyis október 15. volt a szüret, a Balaton-felvidéken és Kőszegen Orsolya ünnepén szedték le a beérett fürtöket. Legkésőbb Tokaj-Hegyalján folyt a szüret, ott sokszor megvárták az október végét. 

A szüretelés igazi közösségi eseménynek számított, egy egész közösség dolgozott együtt. A családi szőlőkbe általában a gazda meghívta barátait, pajtásait és közös erővel végezték el a nehéz fizikai munkát. Ha végeztek az egyik helyen, akkor a másik, harmadik, stb. szőlőbe mentek, hogy mindenkinél elvégezzék a munkát. A szőlőbe való belépésnek megvolt a szertartásos előírása, elsőként a szőlő felügyeletével megbízott vincellér lépett be és a tőkéknél nagy zajt keltett, hogy az ott megbúvó gonosz szellemeket elzavarja, és a szőlőmunkások már a megtisztított terepre lépjenek be. Az egész napos munka többnyire kézi erővel történt. A tőkéktől a kocsikig férfiak és nők egyaránt puttonyokban vitték el a levágott szőlőfürtöket, majd azt szintén kézi  erővel dolgozták fel. 

A nehéz napi munka után pihenésként a közösségekben mulatságokat rendeztek, a házigazda vendégül látta segítőit finom étellel-itallal, a levágott szőlőből és az abból sajtolt mustból pedig kóstolót adott. Más fizetségre nem is tartottak igényt a barátok, ismerősök, hiszen később ők is igénybe vehették a baráti szívességet. Érdekes, hogy nemcsak a szüret kezdetén, hanem a végén is szokás volt a hangoskodás és a zajkeltés, valószínűleg akkor is gonosz erőktől akarták távoltartani a mulatozó tömeget.

 

A szüret végén a legtöbb faluban a szőlő venyigéjéből, leveleiből nagy koszorút készítettek, amelyről szőlőfürtök csüngtek le és azt egy botra helyezve végighordozták a falun. Ezzel akarták biztosítani az egészséget és a termékenységet a faluban, ahol a zöld ágaknak egyébként rontáselhárító szerepe volt. Menet közben a járókelőket megkínálták a lelógó fürtökből, majd a gazda házánál valamelyik szobában felakasztották a koszorút és annak tiszteletére ittak, ettek, táncoltak. A cserháti falvakban a vincellér a koszorút a helyi borházba vitte, ahol szüreti lakomát és mulatságot rendeztek. Ott nemcsak a koszorúnak, hanem a szállításra használt botnak is gyógyító erőt tulajdonítottak.