Szurkolók: a kormány nyitott a változtatásokra, Kubatov nem

Kósa Lajosék eltökéltek voltak a változtatások mellett, melyek ősztől életbe is léphetnek. A fradisták viszont megint rosszul járhatnak.

Ahogy korábban megírtuk, az élvonalbeli csapatok egy különleges gyűlést tartottak a Nagyerdei Stadionban május 22-én, melyen a szurkolók szolgáltatták a témát.  A zárt ajtók mögött lezajlott megbeszélésre az összes, licenccel rendelkező élvonalbeli labdarúgó klub képviselőjét meghívták. A téma az volt, hogyan lehetne megállapodni az MLSZ-szel arról, hogy a szurkolók beléptetésére vonatkozó előírásokat előnyös módon változtassák meg.
 
Nem meglepő a lépés: míg az állam súlyos tízmilliárdokból épített vagy újított fel stadionokat, addig azok hangulattanul, jobbára üresen konganak, mivel a túl szigorú törvényi, szövetségi és egyes csapatokat érintő szabályozások miatt a szervezett szurkolói csoportok bojkottálják a rendezvényeket.
 
A klubok konszenzusra is jutottak, kidolgoztak egy tervezetet, amit ma bemutattak az országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának is. A kezdeményezés Kósa Lajoshoz, a bizottság elnökéhez kötődik, akinek jól láthatóan elege lett abból, hogy városának klubja, a DVSC is új stadiont kapott, a nézők azonban hiányoznak onnan. A bizottság ülésére meghívták az MLSZ, a Videoton, a Fradi, az MTK és a DVSC, valamint a Belügyminisztérium és a rendőrség képviselőit is.

A szurkolókkal majd legközelebb tárgyalnak

Az ülésen megjelent a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Mozgalom képviseletében Magyar Balázs is, ám végül nem szólalt fel. Kósa Lajos, a bizottság elnöke ugyanis az ülés elején elmondta, hogy a következő alkalommal a szervezett szurkolói csoportok és a klubok baráti köreinek álláspontját szeretnék meghallgatni. Bár úgy vélte, a drukkerek nehezen jutnak majd konszenzusra, értesüléseink szerint ezzel semmi gond nem lesz: a szurkolói csoportok már korábban kialakították közös álláspontjukat, amivel nemsokára a Parlamentben is előállhatnak.

A cél: biztonságos és szurkolóbarát mérkőzések

Kósa Lajos leszögezte: nem szeretnék feladni azt, hogy a mérkőzések biztonságosan látogathatóak legyenek, ám számos szabályozáson módosítani kell ahhoz, hogy a nézők kényelmesen megtekinthessék a találkozókat. Abszurdnak nevezte például azt, hogy a vendégszurkolók csak a klub által szervezett utaztatással juthatnak el egyes meccsekre, a Fradi ellen játszó Debrecen szurkolóinak például már délután 3 órakor a budapesti Lurdy ház parkolójában kellett megjelenniük, hogy bejussanak az ötkor kezdődő mérkőzésre.

Barátságos meccsek

Az érdekesnek tűnő kezdés után kissé félresiklott a beszélgetés: a részt vevők arról kezdtek vitatkozni, hogy a barátságos mérkőzéseket kivegyék a kormányrendelet hatálya alól, vagyis azokra a meccs napján is lehessen jegyet venni, és ne legyen szükség szurkolói kártyára. Ez vélhetően a szurkolók legkisebb problémája; ha a tétmérkőzéseken minden rendben lenne, valahogy el tudnának tekinteni a felkészülési meccsek körüli mizériáktól. Mirkóczki Ádám, a Jobbik, valamint Varga László, az MSZP képviselője szerencsére a lényegre terelte a témát: rávilágítottak a szurkolói kártya feleslegességére, és felvetették annak jelen formában történő eltörlését is. Varga elmondta, hogy a kártya bevezetését megelőző években szinte semmiféle balhé nem volt a stadionokban, így semmi sem indokolta annak bevezetését, a nézőszám ráadásul 16%-kal csökkent. Mirkóczki, amellett, hogy hangsúlyozta, nem bűnözőket szeretne a lelátókon látni, lengyel példákat is hozott: a Legia Varsónál épp most törölték el a kártyát, mert rájöttek annak feleslegességére, visszatartó erejére. Kifejtette: személyes tapasztalatai alapján a lengyelországi stadionokba még az idősek és a gyerekek is sokszor a hangulat miatt járnak ki. Kósa Lajos nem zárta ki a szabályozás módosítását, ám elmondta, hogy ehhez még további egyeztetésekre van szükség.

A Fradinál már minden remek, mert lecserélték a közönséget

Örömhír az adófizető választópolgároknak: Kubatov Gábor az FTC elnökeként megjelent a bizottsági ülésen, ez általában akkor sem volt jellemző rá, mikor még a Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja volt. Szembement Varga Lászlóval, és felsorolta, hogy az elmúlt években bizony komoly botrányok voltak a lelátókon, 2010-ben és 2011-ben például az Újpest és a Ferencváros összecsapásán (szépséghiba, hogy ezeket a kisebb horderejű jeleneteket követően még ő maga is évekig kiállt a szurkolók mellett), szégyenteljesnek nevezte a magyar szurkolók viselkedését, akik Romániába kiutazva összeverekedtek a rendőrökkel, de természetesen nem maradt ki a felsorolásából a Fradi-ultrák által 2013-ban kifeszített, Csatáry Lászlóra emlékező molinó sem. Mint mondta, a Ferencvárost szerencsére ezek a problémák már nem érintik, mert bár nem ez volt a fő céljuk, mégis sikerült lecserélniük a közönséget, így már nők, gyermekek és családok járnak ki a stadionba, ahogy annak lennie kell. Hasonló véleményen volt egyébként az országos rendőr főkapitány is, aki szerint nagy eredmény, hogy a magyar pályákra most már családok járnak ki.

Legyenek türelmesek!

Kubatov azt is elárulta, büszke rá, hogy a Fradi-kártyások, vénaszkennelők tábora már 65 ezerre nőtt, a bizottsági ülésen részt vevő, a túlszabályozások lazítására nyitottnak tűnő megjelenteket pedig arra kérte, ne enyhítsenek a biztonsági intézkedéseken, inkább legyenek türelemmel, mert ez egy hosszú, évtizedes folyamat, de meg fogja hozni az eredményeket.

A szurkolóknak fel kell nőni

Szintén a drukkerek ellen foglalt állást Szabadkai Ákos, a Videoton képviselője is. Mint mondta, bár igen meggyőző teljesítménnyel bajnokok lettek, és még azt is kiharcolták, hogy szurkolóik a többi klubbal ellentétben haladékot kapjanak a szurkolói kártya kiváltását illetően, a szervezett csoportjuk szolidaritást vállal a többi csapat ultráival, így hiába várták őket a stadionba. Mindjárt meg is magyarázta a helyzetet: úgy véli, hiába hozott a kormány és az MLSZ megfelelő intézkedéseket, a szurkolóknak fel kell nőni és megérteni, hogy milyen jó is ez nekik.

Módosulhat a sporttörvény

A többi felszólaló viszont nem volt ilyen elégedett: a Debrecen vezetői Kósához, Mirkóczkihoz és Vargához hasonlóan több kritikát is megfogalmaztak. Kósa végül elmondta: a tárgyalásokba be fogják vonni az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, mivel szükség lehet a sporttörvény módosítására is, a változtatásokat pedig ő - akár párttársaival szembemenve is - mindenképpen el szeretné érni. A klubok javaslatát már megkapták, a következő ülésre, ahogy írtuk, meghívják a szurkolókat, legkésőbb szeptemberre pedig a parlament elé kerülhet a konszenzuson alapuló törvénymódosítási javaslat. Kósa személy szerint négy fő célt fogalmazott meg: szeretné, ha szűkülne azon sportesemények köre, melyre érvényes a jelenlegi kormányrendelet, megszüntetné az utaztatást, az erőszakot elkövetőket pedig gyors, drasztikus büntetéssel sújtaná. Ez ügyben a rendőrséget is kritikával illette, úgy vélte, a jogszabályi környezet adott, a hatóságok azonban mégsem képesek azt hatékonyan alkalmazni. Kifogásolta azt is, hogy az MLSZ hatóságként kíván fellépni és több mint százezer szurkoló adatait kezelni.
 
A részt vevők hozzáállása alapján úgy tűnik, komoly esély mutatkozik rá, hogy szeptembertől változnak a túlzottan szigorú szabályok. A fradisták azonban hoppon maradhatnak: az elhangzottak alapján nyilvánvaló volt, hogy Kubatov Gábor még párttársainak kritikái ellenére is foggal-körömmel ragaszkodik a vénaszkennerhez.