Tálibokat fejezett le az Iszlám Állam

Hogy az Iszlám Államnak mennyi köze van a valláshoz, jól jelzi, hogy a tálibok is harcolnak ellenük.

Numan Hatifi, az afgán hadsereg egyik csapattestének szóvivője elmondta, hogy a rémtettet Nangarhar tartományban követte el a terrorcsoport, amely elsősorban Irakban és Szíriában aktív, de Afganisztán ezen térségében is igyekszik befolyást szerezni, miközben meg kell küzdenie az országrész ellenőrzéséért ugyanúgy harcoló tálib szélsőségesekkel.
 
Az utóbbi hetekben több tucat lázadó vesztette életét vagy sebesült meg Nangarhar tartományban, a tálibok és az Iszlám Állam között kirobbant összecsapásokban.
 
Hatifi azt is elmondta, hogy az IÁ harcosai több területet elhódítottak már a táliboktól, és elkezdtek követőket toborozni uralmukhoz.
 
A Pakisztánnal szomszédos területek, mint amilyen Nangarhar is, stratégiai szempontból különösen fontosak az Afganisztánban harcoló lázadóknak.
 
Asraf Gáni afgán elnök áprilisban megerősítette, hogy az Iszlám Állam végrehajtotta első támadását az ország területén, és arra figyelmeztetett, hogy Kabulnak egy újfajta háborúval kell szembenéznie, amelyet "külföldi terroristák" folytatnak ellene.
 
Eközben a tálibok is megindították "szokásos" kormányellenes tavaszi offenzívájukat.
 
A NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) harci küldetése január elsejével hivatalosan véget ért Afganisztánban. Ezzel egy időben vette kezdetét az Eltökélt Támogatás fedőnevű misszió, amelynek keretében húsz ország (köztük Magyarország) mintegy 12 ezer katonája képezi ki és látja el tanácsokkal az afgán biztonsági erőket. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a múlt hónapban bejelentette: az észak-atlanti szövetség azt tervezi, hogy a szélsőségesek jelentette fenyegetés miatt afganisztáni jelenlétét a 2016-ban véget érő támogatói missziója utáni időszakra is meghosszabbítja.