1989 óta a kommunista diktatúra bűneiről nyíltan beszélhetünk. Azóta sok minden napvilágra került az ávós pincebörtönök mélyéről, a recski haláltábor és az internálások borzalmairól, a koncepciós perekről, és az '56 utáni megtorlás kegyetlenségéről. Az állambiztonság szövevényes hálózatáról ma is kevesebbet tudunk, mint kellene, de ez legalább a közbeszéd része. Volt azonban egy olyan, éveken át tartó eseménysorozat, amely szintén tengernyi szenvedéssel járt, mégis három évtizede alig került szóba:
a téeszesítés.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága idén "Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása" címmel tart megemlékezéssorozatot. Ehhez készült az "Apáink földje" című kisfilm, amelyben a korszak tanúi, a kommunista terror áldozatai elevenítik fel megrázó emlékeiket.
A magyar parasztság megtörése két hullámban ment végbe. Elsőként a negyvenes évek végén-ötvenes évek elején, nyílt, alig leplezett terrorral. Akit nem tudtak bepofozni a termelőszövetkezetbe, azokat "kuláknak" bélyegezték, agyonadóztatták, és folyamatosan bírságokkal, büntetésekkel vegzálták. A terménybeszolgáltatások egyre irreálisabb célszámait mindenkinek teljesítenie kellett, s akinek nem sikerült, azt "közellátási bűntett miatt" fogták perbe. Néhány év alatt
400 ezer ilyen eljárásban született elmarasztó ítélet.
Rengeteg család szó szerint éhezett, mert a hatóságok lefoglaltak minden élelmiszert, amit a házaknál találtak.
"Édespám sírva rázta ki a cipőjéből a búzaszemeket, és azt mondta: ennyi jutott nekünk"
- meséli az egyik megszólaló.
Az igazán makacs gazdákkal ennél is könyörtelenebb módon számoltak le. A filmből kiderül, hogy a Bács-Kiskun megyei Izsákról
19 parasztembert hurcoltak el, hatan soha nem tértek vissza.
1956 után a kádári "konszoldiáció" jegyében a hatalom nem győzte hangsúlyozni, hogy a "mezőgazdaság szocilista átalakítása" csak békés eszközökkel, önkéntes alapon történhet meg. A propagandával szemben azonban a valóság az volt, hogy a falvakat megszálló "agitátorok" sok esetben közönséges verőlegényekként viselkedtek. A korszakra jellemző dokumentum annak a naiv jászárokszállási "igazi kommunistának" a levele, aki éppen a Párt szócsövéhez, a Népszabadsághoz fordult, hogy közöljenek leleplező cikket a a faluban alkalmazott "meggyőzési módszerekről".
"Mégis csak tarthatatlan állapot a huszadik században, hogy nem, de de több ember a művelet után nem bírt a saját erejéből hazamenni "
- panaszolja a felháborodott levélíró, akinek panaszait természetesen soha nem közölték le.
Magyarországon 1957-ben még 1,6 millió egyéni gazdálkodó volt, 1961-re már csak 161 ezer maradt. Kádár János büszkén jelenthette ki, hogy "leraktuk a szocializmus alapjait". Ám, ahogyan a kisfilmben találóan elhangzik:
"ezek az alapok azonban vérben és könnyben áztak."