Téli olimpia - Olimpiai bajnok Liu Shaoang!

Téli olimpia - Olimpiai bajnok Liu Shaoang!

A rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számában olimpiai bajnok lett Liu Shaoang. Ezzel megszerezte a magyar sporttörténelem első egyéni téli olimpiai aranyérmét! 

.

Liu Shaoang legjobb időt futtotta az elődöntőben, ezért ennek köszönhetően az egyes, legkedvezőbb pályáról rajtolhatott, innen eddig valamennyi futamát megnyerte ezen a távon a mostani idényben. A mostani döntőben is végig dominálva rajt-cél győzelmet aratott. 

A magyar csapat már a harmadik érmét nyerte a kínai fővárosban, ugyanis a vegyesváltó és Liu Shaoang 1000 méteren egyaránt harmadik helyen zárt.

A világkupagyőztes, a vegyesváltóval pekingi bronzérmes, 1500 méteren hatodik, 1000 méteren pedig két szabálytalanság miatt a mezőny végére sorolt Liu Shaolin Sándor, valamint a vegyes stafétával szintén harmadik helyezett, 1000 méteren még amerikai színekben négy éve olimpiai második, ezen a távon a világkupában 9. Krueger John-Henry már a negyeddöntőből nem ment tovább.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Ádó: „Úgy ébredtem, hogy olimpiai bajnok leszek”

„Már előző este, lefekvéskor átgondoltam a futamokat, próbáltam pozitív érzéseket felidézni. Reggel nyugodtan keltem, és úgy ébredtem, hogy olimpiai bajnok leszek” – mondta az 1000 méteren és a vegyesváltóval pekingi bronzérmes, négy éve Pjongcshangban a férfi váltóval aranyérmes sztár. „Belül számítottam rá, de ezt csak magamnak mondogattam, és úgy éreztem magam, mint amikor legutóbb ezen a távon megnyertem a világbajnokságot”.

Liu Shaoang – becenevén Ádó – felidézte, hogy nagyon nehezen került ki Pekingbe, hiszen a tervezett elutazás előtt koronavírusos lett, és amikor egy héttel a többiek után megérkezett a kínai fővárosba, kellemetlenül érezte magát, egyedül volt, mert a társai éppen edzésen voltak.

„Kellett egy nap, mire jól éreztem magam, aztán a vegyes váltó is jól sikerült, de aztán az 1000, az 1500 méter és a férfi váltó sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Egy idő után már azt mondogattam, hogy nem várhatok a szerencsére, nekem kell érte tennem. A versenyzői éveim minden tapasztalata, a kudarcok is benne voltak a mai győzelemben. Ez az aranyérem nem az én érdemem, hanem az egész csapaté” – fogalmazott az FTC gyorskorcsolyázója.

A 23 éves Liu Shaoang megjegyezte, az elődöntőt keményebbnek érezte, mint a finálét, ahol taktikusan kellett mennie, és megőriznie az első helyet, ahonnan rajtolhatott.

Remélem, ezzel a sikerrel sokaknak okozunk örömöt, Magyarországnak pedig olyan élményt, amelyre majd szívesen emlékeznek vissza az emberek

– mondta Liu Shaoang a történelmi aranyérme után.

Elárulta: szeretett nagypapája négy éve nem nézte a tévében a férfi váltó döntőjét, amikor először aranyérmes lett, de most reméli, hogy nem így volt.

„Testvérem is nagyon büszke rám, boldogan fogunk hazamenni!” – mondta.

A magyar küldöttség már a harmadik érmét nyerte a kínai fővárosban, ugyanis a vegyesváltó és Liu Shaoang 1000 méteren egyaránt harmadik helyen zárt.