A keresztény vértanúk nagy része a mai Törökország részében élt, így Julianna is, aki Nikomédiában (ma: Izmit) nevelkedett. Apja egy pogány fejedelemhez adta feleségül. Ő azonban addig nem akart házaséletet élni férjével, amíg társa meg nem tér Krisztus hitére. A felbőszült férfi a lányt börtönbe vetette és megkínoztatta, de isteni segítséggel Juliannát nem érte bántódás. A férj válogatott kínzásnak vetette alá feleségét, akinek szenvedései akkor értek véget, amikor férje lefejeztette. A gonosz férj ezután hajóra száll, de a viharban a gályája elsüllyed, a partra vetett tetemét a madarak és a vadállatok szétszaggatták, így állt bosszút az ég a kegyetlen emberen. Juliannát a betegségek elleni védőszentnek tartják.
Időjós nap
A középkori Julianna tisztelet nem vert gyökeret a magyarok között. Szinte nincs is nyoma egykori kultuszának, még képét sem festették meg a régi templomokban. Egyedül a népi időjóslásokban emlékeznek meg róla, ami arra enged következtetni, hogy mi nem a szentet, hanem a fontos időjárási napot tartottuk fontosnak. A hazai néprajzosok felgyűjtöttek egy érdekes nagykőrösi mondást, miszerint ezen a napon azért esik a hó, mert kiszakadt Julianna dunnája. Ez a hiedelem arra vezethető vissza, hogy február 16-án még gyakran havazott. A Drávaszögben hóeséskor azt mondogatták, hogy bolondoznak a Julisok. Az Ipoly mentén egy kis versikét mondogattak: „Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog”, vagyis ha Dorottya napkor enyhe az idő, akkor február közepén fagy. Általában Julianna-naptól az idő melegebbre fordulását várták a falvakban, hogy nekiállhassanak a tavasz eleji kerti munkáknak.