Nincs konkrét terrorveszély Magyarországon, de a kormány így sem tárgyal

A nemzetbiztonsági bizottság ülésén az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Katonai Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ vezetői és Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára adtak tájékoztatást a testületnek.

Az ülés után újságíróknak nyilatkozva Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke elmondta: a déli határszakaszokon valóban ismét egyre többen rongálják a kerítést és próbálnak illegálisan bejutni az országba. Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő elmondta: Csongrád megyében, a szerb-magyar határszakaszon beigazolódott, amit a Jobbik korábban is mondott, hogy hiába a kerítés, élő erőre van szükség.

A Jobbik ezért azt kéri, haladéktalanul állítsák vissza a határőrséget.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke hangsúlyozta: az illegális migráció és a terrorveszélyhelyzet kezelésében Európában nincs meg a szükséges összefogás. Nincs összhang a szakmai szervek és több európai, nagyhatalmi politikus között - mondta. Többen továbbra is bevándorláspártiak, míg azok, akik már más állásponton vannak, továbbra sem tudják, hogy mit kellene tenni.

A szakma arra figyelmeztet, hogy növekvő terrorveszélyhelyzettel kell szembenézni, és ez alól Magyarország sem kivétel - emelte ki a kormánypárti politikus, példaként említve a budapesti angol iskola elleni fenyegetéseket. Ugyanakkor elmondta: konkrét terrorcselekményre utaló jelek egyelőre nincsenek, de az Európában megváltozott biztonsági helyzet alapján áttételesen Magyarországon is számolni kell a terrorizmus veszélyével.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja elmondta: a testület ülésén Tasnádi László BM-államtitkár jelenlétében cáfolta a korábban kormányzati politikusok -köztük Orbán Viktor miniszterelnök- által hangoztatott érveket, amelyek szerint nem kérnek sem többet, sem kevesebb felhatalmazást, mint más európai kormányok.

Ehhez képest az ellenzéki politikus szerint sem Németországban, sem Franciaországban nincs parlamenti felhatalmazás nélküli lehetőség különleges jogrend életbe léptetésére, illetve jelezte, hogy akkor sem a kormány, hanem a hatóságok kapnak plusz jogosítványokat.

Mirkóczki Ádám továbbá bírálta, hogy érdemi egyeztetések nélkül készül a kormány a tervezet benyújtására, majd közölte: Tasnádi László ígéretet tett arra, hogy észrevételeiket tolmácsolja a kormánynak. Ezek után kíváncsian várják, hogy végül milyen javaslatot nyújt be a kormány - mondta a jobbikos politikus.