Titok lesz, milyen cégek adtak pénzt a sportra, a kormány szerint így átláthatóbb

Hogy miért lesz ez jó és kinek? Azoknak a cégeknek, akik a társaságiadó-kedvezmény (tao) révén pénzt juttattak például a kormány vezetői által körberajongott focicsapatoknak. A módosítás után a kedvezményezetteknek évente közzé kell tenniük az adókedvezmények és felajánlások teljes mértékét, de arról hallgathatnak, hogy honnan jött a pénz. Azt pedig csak a közintézményeknek és állami cégeknek kell majd teljes körűen közölniük, hogy mennyit ajánlottak fel, a magánvállalkozásoknak csak arról kell, hogy egy adott évben mennyi adókedvezményt és jóváírást kaptak. Vagyis a módosítás arra lesz jó, hogy nem lehet majd megtudni: ki mennyit adakozott valamelyik kormányzati politikus kedvében járva.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárának közlése szerint az adótitok évtizedes szabályát „jobbító szándékkal” változtatja meg az adózás rendjéről szóló törvény módosítása. Tállai kedden az Országgyűlésben - a javaslat kivételes eljárásban zajló összevont vitájában - közölte: „jelentős változást nem vezetnek be”, csak megőrzik a törvény által eddig is biztosított „védelem szintjét”. Hozzátette: adótitoknak minősül a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az adózó által igénybevett adókedvezmény, jóváírás összege, az adózó által támogatott szervezet neve, valamint a kapott támogatás összege.

Az államtitkár szerint a módosításban meghatározott szigorúbb feltételek és az adatok egy részének megismerhetősége összességében hozzájárulhat az adókedvezmények és az ezek alapjául szolgáló juttatások „áttekinthetőségéhez”. Tállai egyébként klubelnöke a Mezőkövesd Zsóry FC-nek, amely korábban többször is részesült társaságiadó-kedvezményben.

Indokolatlan

A Jobbik szerint az adótitokról szóló rendelkezések módosítása ismét csak a fideszes jóbarátok, a gazdasági holdudvar pénzelésének eltitkolására szolgál - reagált közleményében a Z. Kárpát Dániel, a politikus szerint ezzel a lépéssel

"a Fidesz a közpénzek átláthatóságát kívánja még jobban korlátozni."

A Jobbik úgy véli, az adótörvények már most is biztosítják az adózók szenzitív adatainak védelmét, ezért a szigorítást indokolatlannak, az újabb személyre szabott jogalkotási lépést kizárólag a fideszes oligarchák gazdasági érdekeit kiszolgáló aktusnak tartja a párt.