- A legtöbb ember úgy áll a pénzhez, hogy el lehet költeni gyorsan, félre is lehet tenni, be is lehet fektetni, de előbb-utóbb meg kell szabadulni tőle, hogy valami másra váltsuk át, valamit vásároljunk érte. Te mikor kezdtél el a pénzre úgy tekinteni, mint amelynek önmagában is értéke van, amit érdemes eltenni, gyűjteni, megcsodálni? Mi volt az első olyan pénz, amire azt mondtad: ezt én elteszem, nekem ez kell?
- Egy nagyapámtól megörökölt Horthy-féle ezüst ötpengős. Ez a történet eleve a családomhoz, a gyerekkoromba nyúlik vissza. Édesapám katonai ereklyéket, hadtörténeti régiségeket gyűjtött, a régi, értékes és szép dolgok szeretetét én otthonról hozom. De, hát, mégse akartam ugyanazzal foglalkozni, mint ő, így fordultam a pénzek felé.
- Az érmék, vagy bankjegyek felé?
- A lelkem mélyén ez a mai napig nem dőlt el. De mindkét fajta pénzt gyűjtöm. A papírpénzek érdekessége, hogy sokkal sérülékenyebbek, mint az érmék. Igazán komoly értéket tökéletesen hajtatlan, forgalomba soha nem került példányok képviselnek, ezeket viszont nyilván nem egyszerű beszerezni.
- Számodra, a piaci értéken túl mi az, ami igazán értékes?
- Aminek van sztorija, ami mögött áll egy érdekes történet, vagy nagyon jellemző a saját korára.
A pénz az ókor óta a legrégebbi és legjobb propaganda-eszköz.
Akit, vagy amit rátesznek azzal akarva-akaratlanul találkozik mindenki. Így aztán egy-egy érme, vagy bankjegy sokszor tökéletes lenyomata annak a korszaknak, amelyben született, és sokat elárul arról a hatalomról is, amely készíttette.
- Mi volt a legszebb pénz, amit valaha láttál?
- Miksának, Ferenc József testvérének szerencsétlenül végződött mexikói kalandja idején vert ezüst érméi gyönyörűen kimunkáltak, és ott van mögöttük az a bizonyos sztori, a hollywoodi forgatókönyvbe illő tengerentúli vállalkozás, és a tragikus vég. Egy ilyen érmét egyszer muszáj lesz szereznem!
- A Forint, kizárólag a gyűjtő szemével bejön neked?
- A mai bankjegyeink nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket.
A magyar forint a világ legszebb pénzei közé tartozik.
Ez azonban nem mindig volt így. A rendszerváltás előtt a szokásos kommunista igénytelenség e téren is uralkodó volt. A mostaniakkal egy problémám van: kínzóan hiányoznak a nőalakok. 1946 előtt ez pont fordítva volt, majd' minden papírpénzen volt egy nő. Érdekes, hogy ez éppen az emancipációt fennen hirdető szocializmus idején tűntek el a nők a pénzeinkről.
- Ok, most jön a gonoszabb kérdés: melyik volt a legrondább pénz, amivel találkoztál?
- A régiek közül a holland gulden, a jelenlegiek közül az euró.
- Az euró nem tetszik?
- Nem, mert egyszerűen ronda. A bankjegyrajzolás művészet.
Lehet sok díszítéssel, és lehet letisztultan, egyszerűen is szép pénzeket alkotni. De egy bankjegy azért ne nézzen már ki úgy, mint egy kajajegy.
Ezzel egyébként a hétköznapokban a legtöbben persze nem szembesülnek, ehhez az kell, hogy nap, mint nap forgasd a kezedben a világ legkülönbözőbb pénznemeit. Én pedig egy olyan cégnél dolgozom, ahol az összes létező valutájának a váltásával foglalkozunk. Még forgalomból kivont, vagy akár sérült pénzekkel is.
- Véletlenül alakult úgy, hogy a munkád is ehhez a területhez kötődik, vagy ez tudatos döntés volt?
- Annak idején én vásárolni jártam ide olyan bankjegyeket, amik érdekeltek. Annyit jártam oda, hogy szépen lassan megismertek, látták, hogy érdekel ez a terület, képzem is magam ebben a témában. Életem egyik legnagyobb elismerése volt, amikor végül megkerestek, hogy csatlakozzak hozzájuk.
- Mit kell tudnia annak, aki egy ilyen pult mögé beül?
- Nézd, a legtöbb helyen 5-10 féle valutát váltanak, oda elég azokat ismerni és követni. Nálunk viszont mindennel tisztában kell lenni, amivel a világon bárhol, bárkik fizetnek. Csak egy példa: minden pénznemnek van egy nemzetközi kódja, a rendszerünkben csak ezek vannak benne, a teljes név nem. Tehát mondjuk a Barbadosi Dollár BBD, a Nigériai Naira NGN, a az Új-zélandi Dollár NZD, a Tádzsik Szomoni TJS. Ezt nekünk fejből kell vágni, nincs idő előkeresni.
- És ilyenekkel tényleg beállítanak hozzátok?
- Még ennél cifrábbakkal is. Az ügyfél sokszor azt se tudja, igazából milyen pénz van nála, és az mennyit ér. Rengeteg az átverés, a hamis bankjegy, vagy olyan, ami, ugyan eredeti, de szinte semmi értéke nincs.
- Mi volt a legemlékezetesebb kamu, amivel találkoztál?
- Ezt így talán nem is lehet megmondani. Ebből külön szociológiai tanulmányt lehetne írni.
Ez nagyjából olyan, mint a drogok. Minden társadalmi rétegben megvan az eladható kábítószer. Van, aki csak a legdrágább kokaint veszi meg, másoknak a legócskább dizájner szer is jó. Így van ez a hamis, vagy értéktelen pénzekkel is.
Akad, akit nagyon nehéz becsapni, rengetegen azonban bedőlnek szinte minden hülyeségnek. Volt a kezemben sima fénymásolt euró, de olyan kínai jüan, vagy bolgár leva is, amelyen nem csak vízjel, meg fémszál volt, de még a valódi bankjegyekre jellemző metszett mélynyomást is zseniálisan utánozták.
- Mi volt a kedvenc kamupénzed, ha lehet erről beszélni ebben a műfajban?
- A műfaj igazi művészei azok, akik nem az igazit hamisítják, hanem saját, egyébként a valóóságban soha nem létezett bankjegyeket alkotnak.
Volt, aki olyan spanyol 10.000 pesetást nyomtatott, amin Franco képe volt. Ilyen még a tábornok uralma idején se volt.
Újabban találkoztam olyan litván Litas-szal, amelyeket az euró 2014-es bevezetésével megbarátkozni képtelen derék hazafiak készítettek - ezt már persze tényleg csak a saját szórakozásukra.
- Említetted, hogy sokan valódi pénzt szeretnének beváltani, amiről aztán kiderül, hogy sokkal kevesebbet ér, mint hitték. Hogy fogadhat el valaki olyan valutát, amiről nem tudja, mennyi ér?
- A turistákat a legkönnyebb átvágni, akik talán Ferihegyen a pénzváltónál látnak először magyar bankjegyet. Egy időben elég keresett volt az indonéz tízezer rúpiás, de nem azért, mert olyan sokan utaztak az ázsiai országba.
Sokkal inkább azért, mert hasonlít a magyar tízezresre, így a külföldieknek szánt visszajáróba szépen bele lehet csempészni. Mindössze kétszáz forintot ér, úgyhogy elég komoly nyereséggel dolgoztak a szélhámosok.
Sokakat meggyőznek róla, hogy jó árfolyamú valutát kapnak. A legtöbb ember nem követi a pénzpiaci folyamatokat, és külföldi bankjegy is alig fordul meg a kezében. Mostanában nagy divat, hogy zimbabwei dollárral verik át a hiszékenyebbeket. A "dollár", ugye jól hangzik, arról eleve azt feltételezik, hogy jó pénz. Valójában viszont a zimbabwei dollár a világ legértéktelenebb valutája, az évtizedeken át rekordot tartó 1946-os magyar inflációt is megdöntötte. Színes papír, nem több.
- De, hát, hogyan veheti komolyan bárki is, hogy tízezermilliárd dollárt kap bármiért?
- Maradva a drogos hasonlatnál, ez a pénzes csalások varázsdohánya. Mindkettőnek nagyjából ugyanaz a réteg a célpontja, a társadalom legalján élők, a legtájékozatlanabbak, legkiszolgáltatottabbak. Szintén egy jól körülhatárolható világban, a pesti éjszakában hódít az úgynevezett "töff-töff rubel". Éjszakai pillangóknak fizetnek korábbi, forgalomból kivont fehérorosz rubellel, amiről azt hazudják, hogy orosz. Kapnak mondjuk tízezret, ami, ha orosz volna, negyvenezer forintot érne, ám mivel valójában régi fehérorosz, alig 10 forintot ér.
Ezeket a szerencsétlen lányokat nagyon sajnálom, mert nem elég, hogy feleslegesen "dolgoztak", még a futtatójuktól is rettenetesen kikapnak. Vannak egészen drámai történetek is.
Egy család venezulai bolivárért adta el a házát. Néhány évvel ezelőtt negyven forintot is adtak egy bolivárért, mára a hivatalos árfolyam szerint ezer bolivárért egy forintot lehet venni - valójában semmit se lehet venni rajta, otthon is alig használják, cserekereskedelem van.
Vagyis egy élet munkáját adták el bagóért, semmiért. Az a leírhatatlan csalódottság és keserűség, amit ilyenkor az emberek arcán látsz, a legnehezebb része ennek a munkának.