Tavaly két választást is tartottak Törökországban, mindkettő az eurázsiai országot 2002 óta a stabilitás útjára terelő és ott is tartó erők (az AK Párt és Recep Tayyip Erdoğan) győzelmét hozta.
A 2014. március 31-i önkormányzati választások tétje jóval nagyobb volt, mint egy szimpla helyhatósági voksolásé az előzmények miatt. Az ezt megelőző év júniusában ugyanis (azóta hivatalosan is megerősítetten) külföldről pénzelt anarchista indíttatású zavargássorozat rázta meg több hétig Isztambult, ezek az események a "Gezi Park" vagy "Taksim tér" néven váltak ismertté világszerte. Mivel ez nem tudta elmozdítani a Recep Tayyip Erdoğan vezette AKP-kabinetet, ugyanezen év december 17-én robbant az újabb bomba.
Ekkor az addig a kormánnyal érdekalapú szövetségben létező Fethullah Gülen szabadkőműves (ez is utóbb derült ki és bizonyosságot nyert) hitszónok érdekeltségi körébe tartozó rendőrök és ügyészek alvó ügynökei (Párhuzamos Entitásnak, törökül Paralel Yapınak nevezi őket a közbeszéd) lendültek akcióba, és kormányközeli politikusokat, üzletembereket tartóztattak le. Az is kiderült: a kormány nem hozzájuk (a szabadkőművesekhez) köthető tagjait lehallgatták, mi több, hamis hangfelvételeket (ez is be lett bizonyítva utóbb) is gyártottak, amelyekkel mások mellett Erdoğan miniszterelnököt és a fiát, Bilal Erdoğant kívánták lejáratni.
Hakan Fidan titkosszolgálati főnök idejében "kapcsolt" és a kormány a CIA-hoz és Izraelhez is ezer szálon kötődő szekta teljes felszámolásába kezdett. Mivel a "Párhuzamos Entitás" nagy személyi szintű befolyást szerzett az államban, hosszú állóháborúnak tűnt a dolog, melyben a március 31-i helyhatósági választás fordulópontnak tűnt. Ezt megelőzően kétmilliós tömeg tett hitet a kormány mellett Isztambul egyik fő kikötőjének terén, majd az AK Párt történelmi eredményt, soha nem látott arányú győzelmet ért el a voksoláson.
Nyáron megtartották az első közvetlen elnökválasztást, ahol Recep Tayyip Erdoğan addigi miniszterelnököt 52%-os arányban köztársasági elnökké választották a törökök, ezzel feltéve az "i"-re a pontot az addigi kormányfő 2001 óta elért teljesítménye tekintetében (miniszterelnöksége előtt a ma már húszmilliós Isztambul főpolgármestereként modern világvárost épített az addig lesajnált, harmadik világra emlékeztető eurázsiai metropoliszból). Mindezt annak ellenére hogy a kormány nacionalista és szocialista ellenzéke (a MHP és a CHP) közös ellen-elnökjelöltet állított.
A Gülen-szekta és az Egyesült Államokbeli Pennsylvániából irányító vezetője nem adta fel a harcot, és igyekezett tovább destabilizálni Törökországot, a Yeni Safak című lap azonban ez év elején nyilvánosságra hozta a bizonyítékokat: Gülen beszervezett szabadkőműves volt.
Tavasszal a Gezi Park, Taksim tér eseményei és a Gülen-bomba után nyílt terrorhullám sújtotta azt a Törökországot, amelynek szinte minden szomszédjában háború zajlik (Ukrajna, Szíria, Irak), és amely maga rekordszámú, csaknem hárommillió (!) szíriai menekültet fogadott be az elmúlt években. Az eredménye a több terrortámadásnak, tucatnyi halott, köztük Mehmet Selim Kiraz ügyész, akit két kommunista terrorista az Igazságügyi Palotában ejtett túszul és végül gyilkolt meg, majd az ország egyöntetűen mártírként gyászolta.
Június 7-én, egy hét múlva vasárnap tartják az országos választást, ahol egészen biztosan nem a kormánypárt győzelme a kétséges, legfeljebb annak az aránya. A leginkább az ellenzéki pártokhoz húzó közvélemény-kutatók szerint is minimum 45% az AK Párt támogatottsága, de igen egyértelmű az esélye, hogy meg fogják haladni az 50% + 1 szavazatot (az ellenzéki pártok közül a szekuláris-szocialista CHP 30 és 35, a nacionalista-szekuláris MHP 10-15, míg a kurd terrorszervezet PKK-hoz kötött HDP 5 és 10 százalék között áll), és egyedül fogják folytatni a 2002 óta megkezdett munkát.
"A cél: 2023" és "Új Erő, Nagy Törökország", valamint "Új Törökország" a legfontosabb, vezető szlogenjei az AKP kampányának, melynek vezető arca immár a pártelnök, egykori külügyminiszter, ma miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu. A 2023-as dátum azért sem véletlen, mert ekkor jár le az első világháborút (ahol velünk, magyarokkal harcoltak szövetségben, amit azóta is akkora becsben tartanak, hogy "Magyar testvérek" utcájának hívják az egyik isztambuli fő utcát, de Isztambulban, Ankarában és minden kisebb-nagyobb városban van hasonló nevű közterület, vagy "Hős magyarok" utcája, tere) lezáró Lausanne-i béke rendelkezése, miszerint az Isztambult átszelő Boszporusz ingyenesen használható nemzetközi víznek számít.
2023-tól ez megszűnik, ami hatalmas erőfölényhez és anyagi forrásokhoz fogja juttatni az országot, így már építés alatt van a Boszporuszt elkerülő csatorna (Kanal Isztambul), amelyet a nemzetközi hajók használhatnak majd. Ezen felül építik a harmadik Boszporusz-hidat, a harmadik repülőteret, a két "régi" isztambuli híd között elhelyezkedő, a tenger alatt átmenő autóalagutat, és nemrég jelentették be a saját fejlesztésű utasszállító repülőgép gyártásának a kezdetét. Az utóbbi években már megépült a tenger alatt átmenő, Európát és Ázsiát összekötő Marmaray metró és az Ankara-Isztambul valamint az Ankara-Konya szupergyors vonat vonala. 2023-ra (és ezt a Törökországgal ellenséges nemzetközi sajtó is elismeri) a kormányfő és az államfő valódi államférfiúi célt tűzött ki: bekerülni a világ 10 vezető gazdasága közé és a legjelentősebb jóléti államok soraiba.
Tegnap, egy héttel a választás előtt Isztambulban csaknem másfél millióan emlékeztek meg arra, hogy Fatih, a fiatal, alig húsz esztendős hadvezér 562 évvel ezelőtt ezen a napon vette be Bizánc Konstantinápolyát, és azóta Isztambul a törökség legfontosabb városa, Európa és Ázsia találkozásának földrajzi helye, a világkereskedelem egyik központja. A nagyszabású rendezvény (amelyet Isztambulban elsőként légibemutatóval kötöttek egybe) stílszerűen a Fatih kerületben volt, ugyanazon a Yenikapı kikötői téren, ahol az említett tavaly márciusi gigatüntetés (kétmillió fő) is zajlott. Két hete vasárnap egyébként (az ilyen "apróságokról" a magyar hírforrások, élükön az MTI-vel persze képtelenek hitelesen beszámolni) az ázsiai oldal egyik legnagyobb szabad terén, a Maltepe téren tartott hasonló méretű rendezvényt (amely egy volt az országszerte több mint nyolcvan több százezres tömegeket vonzó megmozdulásból) az AK Párt és Davutoğlu miniszterelnök, akkor is kétmillióan voltak kíváncsiak rá.
Fatih szultán 562 évvel ezelőtti hódítására a helyszínen emlékezett meg Erdoğan államfő és Davutoğlu miniszterelnök mellett Kadir Topbaş, Isztambul főpolgármestere és a teljes kormány és az AKP képviselői, képviselőjelöltjei.
A Fatih szultánra való megemlékezés mellett természetesen az egy hét múlva esedékes választás is terítékre került, a legérdekesebb rész ismét az államfő, Erdoğan beszédjében volt hallható. Kiemelte: az általa vezetett erő nem csupán hazája külső ellenségeivel kész leszámolni, hanem a belsőekkel is (itt kimondva is a Gülen-szektára gondolt) és nem csupán 2023 a kimondott, államférfiúi nagyságrendű céljuk, hanem a 2050-es évek is, amikor Isztambul meghódításának kerek évfordulója lesz. Az államfő a színpadról többször is megkérdezte a tömeg soraiból a fiatalokat, készen állnak-e arra, hogy ők legyenek az "új Fatihok", a szultán méltó utódai, aki elképesztően fiatalon vitte véghez máig világraszóló tettét.
A Fatihról való megemlékezésen kívül több évforduló is szóba került mind a tömeggyűlésen, mind a napokban a közéletben. Épp március 30-án volt az évfordulója a Mavi Marmara török (ám nemzetközi utazószemélyzetű) segélyhajó izraeliek általi megtámadásának (8 török veszítette életét) ötödik évfordulója. Június 1-jén, vagyis ma két esztendeje kezdődtek a Taksim téri anarchista zavargások, és egy hete volt Adnan Menderes néhai miniszterelnök kivégzésének (felakasztotta a katonai diktatúra) évfordulója. Menderes a maga idejében pont annyira az útjában volt a nemzetközi hatalmaknak, mint manapság a jelenlegi török kabinet.
A rendezvény, hasonlóan a török tömegrendezvényekhez, magyar szemmel szokatlanul zajlott. A másfél milliós tömeget ismét detektoros beléptetőkapukon engedték be, de nyoma sem volt lökdösődésnek, elégedetlenkedésnek. A hatalmas téren minden résztvevőre legalább öt üvegnyi ásványvíz és 10 török nemzeti zászló jutott, ezeket raklapokból, ingyenesen osztogatták a párt aktivistái. Az esemény alig ért véget, amikor a köztisztaságiak gyakorlatilag fél óra alatt eltakarították az amúgy sem jelentős mennyiségű szemetet (ellenben jelentős mennyiségű szemét volt egy hete a szocialista CHP vezette Beşiktaş isztambuli kerület egy zenés rendezvényén, ahol az ismert énekes, Tarkan lépett fel, és az oszmán kori sírok között sörrel és rakival, röviditallal a kezükben "élvezték" a műsort a szocialista szimpatizánsok).
Szintén ingyenesen osztogatták az ismert író és történész, Kadir Mısıroğlu két új megjelent könyvét. Az egyikben a gülenistákkal együttműködő CHP-sokról (az említett ellenzéki szocialista párt), a másikban az Izraellel együtműkködő gülenistákról megjelent újságcikkeket gyűjtötte csokorba.
Apropó, újságcikk. Mohamed Murszi egyiptomi elnök két héttel ezelőtti, a katonai diktatúra általi halálra ítélése után a gülenistákkal és a CHP-val egyaránt együttműködő, a szabadkőműves és zsidó, Doğan és Koç családok érdekeltségébe tartozó lapok a következő főcímekkel jelentek meg: "Az 52%-kal demokratikusan megválasztott elnököt halálra ítélték". Ez pedig három szempontból igen érdekes. Mert Morszi Egyiptomának Törökország volt a kormányzási minta (más kérdés, elhamarkodva, rosszul kivitelezetten próbálták meg ezt). Mert Törökországban a 2002 óta tartó időszak előtt folyamatosak voltak a katonai hatalomátvételek, melyeknek köszönhetően szabadrablás helye lehetett az ország. És mert Erdoğan elnököt tavaly épp 52%-kal választották meg.
A június 7-i választás választ adhat arra, a családok és szekták ilyetén reménykedése reális lehet-e, vagy a 2023-as célra tart majd teljes gőzzel a magyarok testvérnemzete, Törökország.
Horváth Ádám
(Isztambul)