Trianon 100 - Most kell számon kérni a mindenkori magyar külpolitika eredménytelenségét

Trianon 100 - Most kell számon kérni a mindenkori magyar külpolitika eredménytelenségét

A Jobbik és a Jobbik Ifjúsági Tagozat az óbudai Petőfi téren felállított Országzászlónál tartotta meg csütörtöki megemlékezését. A felszólalók szerint a trianoni diktátum 100. évfordulóján sem lehet eredményekről beszélni, mert az elcsatolt területeken továbbra sincs biztosítva a magyarság védelme, amikor az ottani aktuálpolitika időről-időre előhúzza a magyarkártyát.

Trianon unokái

Kozma András, a Jobbik IT tagja felidézte, hogy minden évben megemlékeztek a diktátum évfordulóján, de mindez csak egyszer használatos sebtapasz volt a lelkeken.

"Nekünk, a 21. század fiataljainak, Trianon unokáinak most az a feladatunk, hogy feltépjük a sebet, kiszívjuk a mérget és hagyjuk, hogy végre begyógyuljon"

- Kozma András szerint ehhez azonban nem sebtapaszként funkcionáló versekre, vagy idézetekre van szükség, hanem őszinteségre és megértésre, mert be kell fejezni az értelmetlen árokásást, és tudatosítani kell magunkban, hogy a nemzeti egység kérdése nem merülhet ki a jobb vagy bal oldali közhelyek puffogtatásában.

A politikus azt üzente a határon túlra szakadt honfitársainknak, ne hagyják, hogy szavazógépként kezeljék és hogy a tusványosi találkozókon hamis illúziókban ringassák őket, ezért kell most számon kérni a mindenkori magyar külpolitika eredménytelenségét.

Keresztesy Gergő az Alfahírnek úgy fogalmazott, küldetésük emlékeztetni a fiatalokat a nemzet egyik legnagyobb tragédiájára, hiszen múltunk nélkül nincs jelenünk és nem lehet jövőnk sem.

"Nem a fiatalok a hibásak azért, hogy nem ismerik eléggé a 20. század ezen időszakát, mert az oktatási rendszer még most sem tart ott, hogy kiemelje nemzetünk sorsfordító eseményeit, amilyen például Trianon gyalázata is"

- mondta a Jobbik IT elnöke.

Sajnos, a nemzeti összetartozás a kormányzati politika szintjén ezúttal sem valósult meg, hiszen a Parlamentben is csak a kormányzat politikusai szólalhattak fel a 100. évfordulón - tette hozzá Keresztesy Gergő.

Többszörös árulás

"A nemzetgyilkossági kísérlet 100. évfordulóján is csak nemzeti színű szónoklatok hangoznak el, de a céltudatos jövő építésről nincs szó!"

- ezzel kezdte megemlékezését Ander Balázs. A Jobbik országgyűlési lépviselője szerint a trianoni diktátum aláírásának 100. évfordulóján beszélni kell végre arról a többszörös árulásról, amelynek nemzetünk áldozatul esett.

Mint hangsúlyozta, már akkor is az a nyugat árulta el országunkat, amelyet eleink a vérükkel védtek a török idők alatt, de beszélni kell azoknak az árulásáról is, akik azokban az időkben éppen a pogányok elől menekültek ide. Itt leltek védő kart, s ezért különösen fájdalmas volt, amikor ezeknek a nációknak a magyarsághoz hűtlenné vált vezető elitje rajtunk ejtett súlyos sebeket – magyarázta.

Ander Balázs forradalmaknak nevezte az 1918-19-es eseményeket. Azt mondta, „ezek a Budapest kanálisaiból felböfögött árulók” csavarták ki azoknak a kezéből a fegyvert, akik minden nehézség ellenére védték volna az országot.

A képviselő megemlítette az általa degenerált arisztokratának nevezett Károlyi Mihály árulását, aki úgy gondolta, hogy a háború végén van ideje a kísérletezésnek, mondván, hogy ő pacifista... Azt mondta, eresszük szélnek a katonákat, akik sokan lettek volna még az első világháború után is, fegyvert ragadva védték volna a hazát. Ilyen volt Bauer Gyula, a 44-es Somogyi "rosseb bakák" parancsnoka, aki rendben és teljes fegyverzetben haza vezette katonáit a nagy háborúból. A sorsa mégis a házi őrizet lett, katonáit pedig szélnek eresztette az alkoholista Linder Béla, aki nem akart több katonát látni, aztán láthatta a Budapestre bevonuló román sereget.

De ha ezekről beszélünk, akkor Ander Balázs szerint mellé kell tenni, hogy olyan jövőt akarunk, amely valóban a megmaradás lehetőségét nyújtja az itt élőknek.

"Nem akarok ahhoz a politikusi generációhoz tartozni, amelyik ennek a játszmának az utolsó tétjeit játssza el"

– szögezte le a jobbikos politikus.

Már pedig, ha minden így megy tovább, akkor ez lesz a vége és ennek a sötétségnek soha többé nem lesz hajnala

- hangzott el.

"Azért dolgozunk tehát, hogy legyen még virradat itt a magyarság számára, hogy mindazt a gyalázatot, pusztulást amit Trianon szimbolizál, végre magunk mögött tudjak hagyni"

- zárta beszédét Ander Balázs.

Meddig van remény?

Z. Kárpát Dániel szerint addig van remény a magyarság számára, amíg egyetlen ember is normálisan megemlékezhet Trianon gyalázatáról.

A Jobbik alelnöke szerint azt is el kell mondani, hogy azok, akik korábban kivonultak a Trianoni megemlékezésről a Parlamentben, most ki akarják azt sajátítani.

"Mostanra odáig nem voltak képesek eljutni, hogy legalább egy közös politikai nyilatkozatot aláírjanak minden jó érzésű nemzetben gondolkodó erővel"

- idézte fel a mai parlamenti megemlékezést, amelyen csak Kövér László, és Áder János szólalhatott fel.

Z. Kárpát Dániel szólt arról is, hogy 2010 óta közel 1 millióval lettünk kevesebben, ezért tehát senkinek nem jár példás bizonyítvány.

Ameddig a fiataljaink elvándorolnak, ameddig az elcsatolt területeken a magyarságot elnyomó undorító intézkedések hatályban maradhatnak, mert a magyar vezetők kormányzati színektől függetlenül ki sem merik ejteni az autonómia szót a szájukon, addig óriási a probléma - hangoztatta.

"El kell ezért érni azt, hogy most mi játsszuk ki a magyarkártyát!"

- jelentette ki a Jobbik országgyűlési képviselője. Ezt úgy lehetne megoldani, ha az értékes kárpát-medencei övezetekben minden magyart támogassunk, aki vállalkozni akar, és nemcsak az oligarchákat.

Z. Kárpát Dániel szerint a határon túli képviselet kimerült abban, hogy Farkas Flóriánt szavazzák be a Parlamentbe és nem a saját küldöttjeiket.

"Ha vannak nemzetiségi szószólóink, akkor miért nincsenek a határon túli magyaroknak is saját képviselői?"

– tette fel a kérdést a Jobbik képviselője, aki rámutatott arra, hogy jelenleg is ülnek magyarok börtönben Trianon következményeként, ezért az olcsó aljas félrenézés és megalkuvás kora le kell hogy járjon.

"Egy olyan politikai közösség tagja vagyok, amelyet annyi támadás ért, hogyha bármely más közösség ennyi támadást kapott volna, már nem lenne életben"

- ugyanakkor Z. Kárpát Dániel szerint a Jobbik győztes típus, s ennek megfelelően kell meghirdetni az egész kárpát-medencei magyarság megmaradásának a vészprogramját.

A Jobbik politikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ennyire közel még soha nem volt az, hogy Európa nemzetei először népekké váljanak, majd arctalan masszává, vonalkódokká, amelyeket már semmi nem különböztet meg egymástól.

"Sokan kérdezik hogy meddig van remény? Addig amíg az utolsó magyar azt a bizonyos mécsest megemeli, mert erre a mécsesre a legsötétebb éjszaka közepén van szükség"

- mondta beszéde végén Z. Kárpát Dániel.

A résztvevők ezután elhelyezték a megemlékezés koszorúit az óbudai országzászló talapzatára.