Immáron százéves az a trianoni diktátum, amelynek következtében az ország több mint kétharmadát elszakították hazánktól. Bár előre kell tekintetünk, a mai napon annak van itt az ideje, hogy méltóképpen megemlékezzünk erről az igazságtalan békekötésről.
Az intézkedés rendkívüli volt és nemcsak politikailag, de társadalmilag és gazdaságilag is súlyos válságot kellett végigszenvednie hazánknak. Ez az igazságtalanság a nyugat-európai politikusoknak is szemet szúrt. 1927-ben a korabeli magyar sajtó reménykedve újságolta a hazai közvéleménynek azt, hogy a sajtómágnás Harold Harmsworth, Rothermere lordja az ország egyik legnagyobb példányszámú lapjában, a Daily Mail című lapban, a trianoni békeszerződés igazságtalanságáról és a magyar határok esetleges revíziójáról írt cikket.
A cikk címe, a Hungary’s place in the Sun. Safety for Central Europe (Magyarország helye a Nap alatt. Biztonságot Közép-Európának!) volt. A lord magánvéleményét sajnos azonban nem támogatta ekkoriban a brit politikai elit.
Harold Harmsworth előrelátó volt, amit mi sem bizonyít jobban mint az a tény, hogy azzal kezdte véleménycikkét:
"Kelet-Európa sem más, mint sok kis Elzász-Lotaringia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné vált az újabb háború. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa féltucat országában, melyek közül bármelyik gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek."
Hozzátette, a Közép-Európa térképét átrajzoló három szerződés közül az utolsó és legszerencsétlenebb a trianoni, melyet Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Hiszen, ahelyett, hogy "egyszerűsítette volna a nemzetiségek amúgy is szövevényes hálóját, még tovább bonyolította azt."
"Az új közép-európai államok jelenlegi határai önkényesek és gazdaságtalanok. De van egy ennél súlyosabb vonzatuk is: igazságtalan voltuk folyamatos veszélyt jelent Európa békéjére."
Rothermere grófja hosszasan sorolta a problémákat Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia esetében. Véleménye szerint éppen ezért itt volna ideje egy ésszerűbb módosításnak egy nyugodtabb légkörben.
"Ha egy megállapodás hét próbaév után sem működik jól, nagyon valószínű, hogy eleve nem megfelelő."
Harmsworth kiemelte, hogy erre azért is volna szükség, mert a kisebb határváltoztatások a kisantantnak is előnyére válhatna. Ismertette, hogy Romániát Besszarábia elcsatolása miatt veszélyeztette Oroszország bosszúja, Csehszlovákiának pedig Németország fenyegető közelsége miatt volt oka aggodalomra. Ilyen helyzetben mindkét országnak érdekében állhatott volna, hogy déli illetve keleti szomszédjuk baráti állam legyen, akire akár katonailag is számíthatnak. Jugoszláviát a lord Európa egyik legbizonytalanabb államának tartotta, amelynek kifejezetten jót tett volna, ha megszabadul a jelentős magyar és német kisebbségének egy részétől.
Francesco Nitti 1919 és 1920 között volt Olaszország miniszterelnöke, baloldali szocialistaként nem feltétlenül állt közel a jobboldali magyar kormányhoz, azonban az olasz államférfi úgy vélte, hogy rendkívüli igazságtalanság érte hazánkat Versaille-ban. Az olasz politikus 1924 szeptemberében úgy fogalmazott:
„Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába.
Kiemelte, hogy Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget.
"Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.”
Nitti sokáig támogatta a korábbi brit miniszterelnököt, David Lloyd George-ot is, aki a magyarságot érő igazságtalanságok ellen több ízben felszólalt és az etnikai alapon való felosztás híve volt. A politikus a Versaille-i békeszerződés megkötése előtti konferencián is több ízben felszólalt a tervezett határmódosítások miatt, mondván azok igazságtalansága később újabb háborúkhoz vezethet majd. A politikus erős ellenállásba ütközött, ezért helyette George Nathaniel Curzon folytatta a tárgyalásokat, amelyek a trianoni "békeszerződéshez" vezettek.
A politikus később sem feledkezett el Trianonról. 1928 októberében a közép-európai helyzetről úgy nyilatkozott:
„A teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.”
Mattisone lord miniszter később az angol felsőházban már mentegetőzött az igazságtalan diktátum miatt. Ő volt az egyetlen miniszter akkoriban, aki részt vett a békeszerződések tárgyalásánál és aláírásánál.
"Foch francia tábornagy győzött meg mindannyiunkat, hogy Csehszlovákia határait így kell meghúzni, mert ez erős németellenes bástyát jelent Európa szívében. Ezért a nagy érdekért, nagy igazságért kellett tisztán magyar területeket adni Csehországnak, és ezért kellett megbocsátani Románia árulását. Trianon diktátuma, tehát nem a magyar bűnök miatti büntetés volt.”
Később Trianon vitájában Magyarország mellett kiálló politikusok rendszeresen érveltek a magyar határok megváltoztatása mellett, az angol sajtóban megjelent levelekben, előadásokban és társadalmi eseményeken elmondott beszédekben is rendszeresen szóltak a békeszerződés igazságtalanságairól. Sajnos azonban hiába alakult még egy 19 fős tagú csoport is a brit parlamentben, hogy a magyar határrevízió kérdését napirenden tartsák, jelentős változás nem történt.
1930-ban Lord Newton házában, Lord Londonderry elnöklete alatt megalakult még az Angol-Magyar Társaság is, amely az etnikai alapú revíziót, tehát a határ menti területek visszacsatolását tekintette a magyarkérdés megoldásának. Frederick Llewellyn-Jones liberális képviselő szavai szerint
az európai békét leginkább a nemzeti kisebbségek problémája veszélyezteti, így azt kellene orvosolnia a Népszövetségnek, az azonban arra alkalmatlan.
A gazdasági válság után sajnos már egyre kisebb érdeklődést mutatott Közép-Európa iránt a brit politika, de általánossá vált a nézet, hogy a békeszerződések indokolatlanul súlyosan büntették a veszteseket, így Magyarországot is. Llewellyn-Jones egyébként arról vált akkoriban híressé, hogy kijelentette: azért vált a magyarok barátjává, mert rájött arra, „mennyire elnyomják az utódállamok a magyar kisebbségeket".