Úgy a 2000-es évek elején, huszonéves fejjel először lettem Völgylátogató, pontosan akkor, amikor a Művészetek Völgye igazán nagy fesztivállá érett. Ahol a színházak, koncertek, kiállítások és a vásár szinte tökéletes összhangban működtek együtt, ahol megtalálta a maga szórakozását és világát a krónikus pénzhiányban szenvedő egyetemista, a családdal, gyerekkel érkező középkorú és persze a nyugdíjas. Nagy fesztivállá, talán túl naggyá is.
Jó pár éven keresztül botladoztunk a tömegben, az elmaradhatatlan dugóban, a zajban, egy szóval, a fesztivált saját maga kezdte el agyonnyomni.
Aztán jött pár szűk esztendő, vita a pénz körül, szétesés, végül 2009-ben hivatalosan nem is került megrendezésre. Az újjászervezett fesztivál kevesebb helyszínen, három faluval pörgött fel újra igazán, olyannyira, hogy idén már több mint kétszázezren látogatták meg, vagyis mintegy 25 százalékkal többen, mint tavaly.
Ettől persze még a parkolás egy merő rémálom, a tömeg néhol - inkább csak Kapolcson - fojtogató, a fiatal völgymunkások bájos esetlensége és krónikus információhiánya viszont inkább aranyos, mint bánnivaló. A Völgyhöz hozzátartozik egyfajta értelmiségi alulszervezettség, simán előfordulhat, hogy nem pontosan azt kapjuk, ami a programfüzetben szerepel (bár ez egyre kevésbé jellemző), amit nyilván sokan élnek meg nehezen, de olyan műsorra nem emlékszem sem az idei, sem az utóbbi évek rendezvényeiről, amit igazán bántam volna. Jól működtek a nagykoncertek is a rendezvényen, ráadásul itt úgy tudsz bulizni a nagyszínpad mellett 30 méterre, hogy nem taposnak laposra a fesztiválozók.
Itt szinte bárki megtalálja a maga világát: délután beverődhettél Hobóra, kiállításra, filmvetítésre, gyerekesként gyermekprogramokra, komoly-, jazz- és világzenei koncertekre, irodalmi előadásokra, egyszerű beszélgetésekre, vagy épp egy kocsmalépcsőn tartott Tom White bulira, amit éjszakába nyúló táncház követhetett a Folkudvarban. Ezen az élményen még az sem ront semmit, ha az időnként lecsapó özönvíz jóvoltából a sátrad megtanul úszni a táborban.
Ennyi talán épp elég ahhoz, hogy mindenkinek nyugodt szívvel ajánlhassuk jövőre is: a 27. Művészetek Völgye fesztivált.
Fotók: Béli Balázs (egy kivételével, de azon látszik is, mert sokkal rosszabb minőségű, mint a többi)