Tusk: Németországnak is védenie kell Európát

Németországnak az Európai Unió vezető tagállamaként többet kell tennie a külső határok védelméért, más tagállamokkal együtt, egy "páneurópai egységben".

A hetilap terjedelmes portréja szerint az uniós kormány-, illetve államfőket összefogó testület elnökének lengyel voltából adódóan fontos, hogy az egész EU megértse, hogy Kelet-Európa már nem periféria. A WaS írása szerint azt is többször megismételte, hogy az EU jövője a keleti és déli határokon dől el, és ezzel tisztában van az Európai Tanács valamennyi tagja.

Angela Merkel német kancellárhoz fűződő viszonyáról azt mondta, hogy a konzervatív CDU elnöke "a legszorosabb politikai barát", szinte "testvér" számára, és az egész EU-nak nagyon fontos Berlin vezető szerepe.

A vezető szerepről alkotott német felfogás "a legliberálisabb és legtoleránsabb az európai történelemben. Ezt csodálatosnak tartom!" - mondta Donald Tusk. Felszabadító érzés megtapasztalni azt a világra nyitottságot és emberséget, ahogyan Berlin a menekültekkel foglalkozik. Ugyanakkor Németországnak még többet kell tennie, hogy megfeleljen a vezető szerephez kapcsolódó felelőségnek - tette hozzá.

"A vezetés felelőssége azt is jelenti, hogy más tagországokkal együtt biztosítani kell Európa külső határát. Megértem, ha Németországnak történelmi okokból nehézségei vannak egy szigorú rezsim kiépítésével a saját határain, de az európai vezetői felelősség Németország számára azt is jelenti, hogy szükség esetén erélyesen ellenőrizni kell Európa külső határát egy páneurópai egységben" - mondta Donald Tusk, aki a WaS szerint már régóta nem rejti véka alá, hogy végzetesnek tartja "a nyitott ajtók és ablakok" politikáját.

Ezt a nézetet valószínűleg már osztja a legtöbb uniós kormányfő - tette hozzá a portré szerzője, Jacques Schuster, a Die Welt és a WaS vezető kommentátora.