Úgy tűnik, sínen van a megbékélési folyamat Szíriában

A tartományban fekvő Marzáf településen vének tanácsa alakult, amelynek döntése értelmében aláírták a helyi hatóságokkal a megbékélési folyamathoz való csatlakozásról szóló megállapodást. Ahmed Mubarak sejk, akit a vének tanácsa a marzáfi békemegállapodás aláírásával felhatalmazott, közölte, hogy sok más település fejezte ki szándékát a békefolyamathoz való csatlakozásról. A sejk elmondta, a megbékélésről szóló párbeszédek azért valósulhattak meg, mert a szíriai hadsereg rengeteg területet foglalt vissza a "terroristáktól".

Rugyenko elmondta, hogy ez nagyon aprólékos és törékeny munka, mivel minden vallási és nemzeti alapokon áll.

A helyi megállapodás aláírásával a települések vállalják, hogy nem fognak fegyvert a kormányerők ellen, együttműködnek a megbékélési folyamatban, és visszatérnek a kormány ellenőrzése alá a térségben.

Eközben Igor Konasenkov tábornok, az orosz védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy mintegy 20 tonna szíriai-orosz humanitárius segélyt juttattak el Marzáf és a szomszédos al-Kubeir településekre. A több mint kétezer segélycsomag mindegyikében két-két halkonzerv, két-két kiló rizs, párolt marhahús, borsó és bab van, illetve a gyerekeknek elkülönítve kétfajta édességet, kekszet és ostyát tartalmaznak a dobozok.

Konasenkov elmondta, hogy al-Kubeir lakosságának közel egyharmadát megölték a települést korábban ellenőrző an-Nuszra Front fegyveresei, ezért amikor a segélyszállítmányok megérkeztek, az emberek először elfutottak. Röviddel később azonban visszatértek, miután meglátták, hogy vizet és élelmiszert hoztak nekik, illetve a segélyekkel együtt orvosok érkeztek. Megjegyezte, orvost már három éve nem láttak al-Kubeir lakosai.

A tábornok hangsúlyozta Oroszország közvetítői szerepét a szíriai emberek és a kormány közötti kapcsolatfelvételben, amely feltétlenül szükséges a konfliktusban érintett felek közötti bizalom megalapozásában. Leszögezte, hogy a terrorcsoportok távoltartása rendkívül fontos, mert a legkisebb provokáció is elég ahhoz, hogy az emberek bezárkózzanak.

Az orosz-amerikai megállapodáson nyugvó szíriai fegyverszünet február 27-én 0 órakor lépett hatályba, célja a szíriai ellenségeskedés leállítása, a humanitárius segélyek eljuttatása a rászorulóknak. A tűzszünet az ENSZ által terrorszervezetnek tekintett csoportokra, így az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre és az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Frontra nem vonatkozik. Szórványos harcok és támadások ellenére a tűzszünetet eddig összességében betartották az érintett felek.