A Fidesz nem bírja levetkőzni magáról a kommunista ügynököket

Rengeteg a moszkvai KGB-keltetőben képzett, máig magas rangú politikus.

Mindennek a hátterében rendszerváltás politikai generációinak zsarolhatósága, érintettsége, lekötelezettsége állhat, így arra, hogy az eddig egymást váltogató kormánypártok megszabaduljanak a kémektől és ügynököktől,

vagy évtizedeket kellene várni,

vagy magukat a pártokat kellene elszigetelni a hatalomtól, és új, fiatalabb erőkre bízni a kormányzást.

Az úgynevezett XXI. századi pártok, a Jobbik és az LMP nem is véletlenül szorgalmazza már parlamentbe kerülése óta az ügynöklisták feltárását, vagyéppen a szocialista önkényuralmi rendszer működtetőinek kizárását a mai magyar közéletből.

Ön támogatja-e az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát? - ezt még a fideszesek többsége is akarja

Ahogy az sejthető volt, a Jobbik szimpatizánsai támogatják leginkább azt, hogy a pártállami múlt megismerhetővé váljon - ez derül ki a Republicon intézet 24.hu-nak készített kutatásából. Fontos megjegyezni, hogy az egyre inkább bolsevik módon kormányzó Fidesz táborában is többségben vannak azok, akik megismernék az ügynök aktákat.

Az LMP most listát is összeállított azokról, akik jelenleg is az Orbán-kormány felső köreiben működnek, holott köztük az '56-os forradalom leverőitől egészen a moszkvai ún. "KGB-keltetőből" érkezőkig lehet személyeket találni.

A többnyire külügyminisztériumi feladatot ellátó tisztségviselők javarészt átestek már nemzetbiztonsági átvilágításon, de azért megéri óvatosan kezelni ezek megállapításainak kormányzati kezelését, hiszen a minisztériumok a miniszterek egyéni felelőssége mellett kockázatosnak minősített személyeket is alkalmazhatnak.

A 14 főt tartalmazó gyűjtés direkt nem foglalkozott az MSZMP-ben vagy a KISZ-ben feladatot ellátó politikusokkal, hiszen róluk már sok-sok éve tudni lehet, honnan indult karrierjük.

Anélkül, hogy bárkit bármivel is gyanúsítanának, az LMP jogászai a következő személyeket nevezték meg, pontos tanulmányaikról pedig az Index cikkében olvashatnak részletesebben:

Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM):

Bacskai József: A KKM gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára

Balogh Csaba: A KKM közigazgatási államtitkára

Bus Szilveszter: A KKM déli nyitásért felelős helyettes államtitkára

Csutora Zsolt: A KKM keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára

Györkös Péter: Berlini nagykövet

Czibere Csaba: Ammáni nagykövet

Madari Ákos: Ulánbátori nagykövet

Tar Attila: Bagdadi nagykövet

Belügyminisztérium (BM):

Dr. Magyariné dr. Nagy Edit: A BM szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára

Hoffmann Imre: A BM közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára

Miniszterelnökség:

Zoltai Gusztáv: A Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója

Czukor József: Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója

Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH):

Szőke László: A KEH Külügyi Igazgatóságának igazgatója

Kőrösi Csaba: A KEH Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója

A fenti nevek például olyan okokból kerültek kigyűjtésre, mert viselőik a moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén (MGIMO) szereztek diplomát, amit még a fideszes retorika is KGB-keltetőnek, elvtársképzőnek, KGB-toborzóhelynek nevezett. Érdemes lehet kiemelni a gazdasági ügyeibe belebukó korábbi Mazsihisz-vezető Zoltai Gusztávot is, aki úgy Lázár János tanácsadója, hogy 1956-ban pufajkás volt, majd munkásőrként építette a diktatúrát.

Tegnap írtuk meg, hogy „Harcos” fedőnéven folytatott ügynöki tevékenységet Horn Gyula, volt MSZP-s miniszterelnök is Ungváry Krisztián történész szerint, de az is régi történet már, hogy Medgyessy Péter kormányfő D-209 fedőnéven volt ügynök. Két nappal ezelőtt a a Fidesz által támogatott és a párttal összefonódó Ökomenikus Segélyszervezet elnök-vezérigazgatójáról, Lehel Lászlóról derült ki, hogy ügynökmúlttal rendelkezik, és még egy újságírót is majdnem az észak-koreai kormány kezére adott.

A kormány "hivatalos" segélyszervezetének vezetője ügynökként tevékenykedett

Lehel lelkesen jelentett az átkos-korszakban, és valószínűleg a Magyar Nemzet munkatársát is ő keverte életveszélyes helyzetbe, mikor az észak-koreai kiküldetésen járt - számolt be a Magyar Nemzet. A lap munkatársa, Lukács Csaba járt utána Lehel László múltjának, miután utolsó phenjani útján majdnem az országban tartották egy olyan levélnek köszönhetően, amin Lehel aláírása szerepelt.

A sort pedig még bőven lehetne folytatni úgy is, hogy bizonyos: máig vannak olyan aktívan politizáló személyek, akikről egyelőre nem került nyilvánosságra szégyenteljes múltjuk, vagy jelenük.