ENSZ: Már 368 ezren menekültek el a háború elől Ukrajnában, akár ötmillióra is duzzadhat a számuk a konfliktus elhúzódása esetén

ENSZ: Már 368 ezren menekültek el a háború elől Ukrajnában, akár ötmillióra is duzzadhat a számuk a konfliktus elhúzódása esetén

Már mintegy 368 ezer ember menekült el a harcok elől Ukrajnában az orosz invázió három nappal ezelőtti kezdete óta, a menekülők több mint fele Lengyelországba ment - jelentette vasárnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a lengyel hatóságok hozzátéve, hogy a menekültek száma folyamatosan nő.

Ez az adat a különböző országok hatóságai által megadott adatok összesítése - írta az ENSZ-szervezet a közleményében. Csaknem 200 ezer ember Lengyelországba menekült csütörtök óta a lengyel határőrség szerint. Csak szombaton 77 ezer 300 menekült érkezett Ukrajnából a lengyel határhoz, utána pedig vasárnap délelőtt 11 óráig további 44 ezret regisztráltak - közölte újságírókkal Tomasz Praga, a határőrség parancsnoka. A vonattal, gépkocsival vagy gyalog érkező menekülteket már Lengyelországban élő hozzátartozóik vagy a lengyel hatóságok kijelölt tisztségviselői fogadják.

Menekülnek Ukrajnából Moldovába, Magyarországra, Szlovákiába és Romániába is - jegyezte meg az AFP. A UNHCR vasárnap hajnali jelentése szerint 160 ezren Ukrajnán belül kerestek menedéket, ami nem jelenti azt, hogy később ne próbálnának meg külföldre menni. Az ENSZ-szervezet közölte: attól tart, hogy akár ötmillióra is duzzadhat az ukrajnai menekültek száma.

(MTI)