Egységben Magyarországért: „Az elmúlt 12 év alatt kiépített egypárti fideszes túlhatalom külpolitikája megbukott”

Egységben Magyarországért: „Az elmúlt 12 év alatt kiépített egypárti fideszes túlhatalom külpolitikája megbukott”

Bár a nemzetbiztonsági szolgálatok kérésére a Külügyi Bizottság szerdai ülésén elhangzottakat 50 évre titkosították, a minősített adatot nem képező részekről sajtótájékoztatón számolt be szerdán Mesterházy Attila, a plénum alelnöke, valamint Brenner Koloman, a bizottság tagja, az Országgyűlés jobbikos alelnöke.

Az orbáni külpolitikának teljes újratervezése és újraformálása látható – mondta Mesterházy Attila, ami szerinte „recseg-ropog”, mert – mint fogalmazott –

nem mindenki vált egyszerre úgy, ahogy a magyar miniszterelnök váltja az álláspontját.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett, Orbán Viktor 2008-ban, Georgia orosz megtámadása során még keményebb fellépést és nyilatkozatokat követelt, most pedig a kormánypárti médiában egyáltalán nem ilyen egységesen „követik le egységesen azt a pálfordulást, amit az Orbán-kormány tesz”. A bizottsági alelnök úgy látja, megbukott az a különutas politika, amit eddig követtek, ezért kényszerül a magyar diplomácia ilyen erős külpolitikai irányváltásra, aminek része, hogy hazánk támogatja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit. Mesterházy emlékeztetett,

decemberben a külügyminiszter az éves meghallgatásán még ezzel ellentétes álláspontot képviselt.

A bizottság alelnöke arra is rámutatott, a kárpátaljai magyarok szempontjából sem mindegy, hogy a magyar kormány milyen álláspontot vesz fel, mert ez a háború sem fog nyom nélkül elmúlni, figyelemmel kell lenni az ottani magyarok együttélésére is.

Mesterházy megismételte, az ellenzék nem akart sem fegyvereket, sem katonákat küldeni Ukrajnába, álláspontjuk szerint a NATO-val együtt kell a közös döntéseket meghozni.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Brenner Koloman a sajtótájékoztatón elárulta, az volt az elképzelésük, hogy a bizottsági ülésre meghívják Orbán Viktort, és megkérdezik tőlük, mit gondol Vlagyimir Putyin orosz elnök azon kijelentéséről, mely szerint újra kellene tervezni az orosz érdekszférát, és vissza kellene térni az 1997-es állapotokhoz. (Magyarország 1999 óta tagja a NATO-nak. – A szerk.)

A jobbikos honatya – csatlakozva Mesterházy Attila szavaihoz – leszögezte,

az elmúlt 12 év alatt kiépített egypárti fideszes túlhatalom külpolitikája megbukott.

Brenner Koloman szerint emiatt hiteltelenné vált Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, hiszen – mint fogalmazott –

a mostani éles váltásuk a szélesebb nemzetközi közvélemény számára sem hiteles már.

A jobbikos honatya közölte, az Egységben Magyarországért hatpárti együttműködése, benne a Jobbik mint jobbközép keresztényszociális párt elkötelezett az euroatlanti szövetség mellett, a választások után pedig ennek megfelelően és az európai nemzetek megbecsült tagjaként fogja irányítani a magyar diplomáciát.