Umaporn megsértette a néhai thai királyt, ezért a képmása elé térdeltették imádkozni

Thaiföldön van érvényben a világ legszigorúbb felségsértési törvénye.

Az eset vasárnap történt, vagyis két nappal az után, hogy a 70 éven át trónon ülő megboldogult uralkodó holttestét áthelyezték a bangkoki Nagy Palotába, és a délkelet-ázsiai országban egyéves gyászidőszak vette kezdetét. A 43 éves Umaporn Szaraszatot két rendőrtiszt vezette Bhumipol portréjához a bophuti rendőrőrs elé, ahol letérdeltették és imádkoznia kellett. A nő nyilvános megbüntetését több százan kísérték figyelemmel, sokan lehurrogták, amikor először megjelent. A rendőrök sorfalat álltak, hogy elejét vegyék a tömeg előretörésének.

Szaraszat állítólag tiszteletlen megjegyzéseket tett a világhálón a csütörtökön elhunyt királyra, így minden bizonnyal a monarchia megsértése miatt vádat is emelnek ellene.

"A tőlünk telhető legjobban kezeljük ezt az ügyet" - hangoztatta a tömegnek Thevesz Pleumszud rendőrkapitány. "Megértem az érzéseiket. Őfelsége iránti hűségből jöttek ide. Ne aggódjanak, a szavamat adom!" - nyugtatta a jelenlévőket.

Közben a közösségi oldalak is megteltek a nem megfelelően gyászolók bírálatával, így például azok kritizálásával és nyilvános megfeddésével, akik az elhunyt emlékére fittyet hányva nem fekete-fehérbe öltöznek. Egy kormányzati szóvivő toleranciára intette a méltatlankodókat, és azt hangoztatta, hogy nem mindenki engedheti meg magának a gyászruhát. Az ilyen öltözék ára csütörtök óta a nagy kereslet miatt ugrásszerűen megemelkedett.

Számos külföldi kormány is arra figyelmeztette Thaiföldre utazó polgárait, hogy ott tartózkodásuk alatt kerüljék a tiszteletlen és a helyi lakosság érzéseit sértő illetlen viselkedést.

Pénteken a turisták körében szintén felkapott Phuket szigetén rendőröknek és katonáknak kellett feloszlatniuk egy néhány száz fős tömeget, amely neki akart rontani egy, a királyt állítólag megsértő férfinak.

A 67 millió lakosú Thaiföldön van érvényben a világ legszigorúbb felségsértési törvénye: akár hatvan év börtönt is kaphat, aki a thai monarchia intézményét vagy a király személyét bírálja.