Üres stadion, kisvasút, majorság méretű kutyaház

Felcsút neve mára összefonódott Orbán Viktorral, Mészáros Lőrinccel és a józan ésszel nehezen magyarázható beruházásokkal.

Be kell vallani, nem lennénk ma egyszerű felcsúti lakos. A falu neve szétválaszthatatlan lett Orbán Viktorral, Mészáros Lőrinccel, az értelmetlen, de legalább drága, részben közpénzből megvalósult, vagy még tervezett beruházásokkal. Jelképe lett egy urizáló, stílus nélküli, öntelt világnak.

Cikkünkben összeszedtük, hogy pontosan melyek is ezek.

Pancho Aréna

A stadionépítés már önmagában is kiveri a biztosítékot az egészségügy, vagy épp az oktatás napi gondjai közepette, ám mindez Felcsúttal felszorozva már jópár gyomorkeserűnyi rúgással ér fel. A teljes nevén Puskás Akadémia Pancho Aréna jelképezi talán a legjobban a Felcsúton kiépülő újvilágot. A 2014-ben elkészült stadion tervezését még Makovecz Imre kezdte el, ám az építész halála miatt már Dobrosi Tamás fejezte be. A 3500 férőhelyes UEFA 2-es kategóriába sorolt aréna (Felcsút népessége 2004-ben 1700 fő volt) 3,8 milliárd forintból készült el, ebből mintegy 2,7 milliárd forintot tett ki a TAO programból kapott támogatás, vagyis a költségek 71 százalékát közpénzből fedezték. Sokáig vita volt arról, hogy a társasági adókedvezmény (vagyis a TAO) közpénznek minősül-e. Míg a Fidesz magánadományként minősítette azt, valójában közpénzről van szó, hiszen mint állami támogatás, ez az összeg hiányzik az államkasszából. Vagyis közpénz.

fgh

Az aréna új kazánházat is kap, amely az Akadémia két edzőpályájának talaját fogja majd fűteni. A 3,1 milliárd forintba kerülő beruházásocska mindössze 2,55 milliárd forintunk fog kerülni a TAO-támogatás révén.

A stadion jelképe tehát a Felcsúton kiépülő úri passziónak, nyilvánvaló túlzásaival a hazai futballkultúra és minőség közepette még a stadionépítési programon belül is kiemelkedik értelmetlenségével, funkciótlanságával, nagyzolásaival.

Nem csak a labdarúgó csapatot hordja tenyerén a sors, vagy inkább a TAO keze. A Magyar Kézilabda Szövetség határozata értelmében 1,36 milliárd forint társasági adókedvezményhez hozzájutva kézilabdameccsek lebonyolítására is alkalmas sportcsarnok megépítését hagyták jóvá.

Kisvasút

"Támadják a kisvasutat? Meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.”

- mondta a kisvasút építésekor Orbán Viktor, bemutatva ezzel gondolkodását.

Heteken belül megindulhat a forgalom a felcsúti - hivatalos nevén Vál-völgyi kisvasúton. Az 1979-ben megszüntetett Székesfehérvár-Bicske vasútvonal egy szakaszán, a Pancho Aréna és az alcsútdobozi arborétum között épült keskeny nyomtávú vasút bruttó 857 millió forintba került, ebből 600 millió forint volt az uniós támogatás. Nem véletlen a két végállomás. A vonal alcsúti végén található az Akadémia kezelésében álló Sporthotel, a másik végén pedig maga az Akadémia.

ads

Az egykori felcsúti vasútállomás épülete, ma már a kisvasút megállója. Valódi vasútra lenne szükségük a helyieknek

Október helyett végül várhatóan áprilisban indulhat el az első vonat, ráadásul - ahogyan a miniszterelnök is mondta - már a hosszabbítását is tervezik, Bicske, valamint Etyek irányába. Bár a Váli-völgy és a környéke valóban remek adottságokkal rendelkezik, a projekt megtérülése és indokoltsága finoman szólva is megkérdőjelezhető, lévén akkora turisztikai vonzerővel nem rendelkezik, mint hazánk más területein található, túlnyomórészt turistákat szállító kisvasútjai. Amelyek ráadásul a legtöbb esetben a túlélésért küzdenek, mivel még a minimális, többnyire elégtelen állami támogatásért is úgy kell kuncsorogniuk.

Ezzel szemben a felcsúti kisvasút meghosszabbítását - mit tesz Isten - idén januárban többek között a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, a Magyar Államvasutak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, Felcsút, Bicske, Etyek és a térség országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán egyhangúlag támogatta. A SpeciálTerv Kft. által készített megvalósíthatósági tanulmány mintegy 9 milliárd forintra becsülte a hosszabbítás költségét.

Tessely Zoltán személyében ráadásul külön miniszterelnöki biztost is kapott a térség. A körzet országgyűlési képviselőjeként is tevékenykedő Tessey felel az Etyek környéki és Váli-, valamint Szent László-völgyi térségért.

Mivel a kisvasút sem jelenlegi állapotában, sem a hosszabbítással nem töltheti be az 1979-ben megszüntetett vasútvonal funkcióját, vagyis a környékbeliek számára semmilyen segítséget nem jelent közlekedési szempontból, ráadásu a Fidesznek sikerült az a bravúr, ami keveseknek: egy abszolút támogatható, kiváló fejlesztési potenciállal bíró, pozitív ágazatot tüntetnek fel negatív színben, s válik szitokszóvá országszerte.

Gurítás exkluzív társaságban

Amennyiben elfáradnánk egy minőségi NB1-es mérkőzés hajrájában és kikisvasutaztuk magunkat, akkor megpihenhetünk a szomszédban egy könnyed golfmeccsre.

cvb

A sokak szerint hazánk legjobb adottságú, ezért egyik legexkluzívabb golfpályája a 2012-ben a Csányi-család érdekeltségébe került alcsútdobozi Pannonia Golf and Country Club. A sportpályát a Csányi Sándor fia, Csányi Attila által vezetett Bonafarm Zrt. mintegy 8 millió euróért (csaknem 2,5 milliárd forintért) vette meg. A gyönyörű, több mint 200 éves védett platánsor melletti terület központjában az 1840-es években emelt kúria áll, amelyet jelentős ráfordítással nemrég újítottak fel. Az "exkluzív közönséget" kiszolgáló létesítményt a váltás után Damian MacPherson vezette, aki - mint korábban a magyar sajtóban is napvilágot látott -, a magyar golftársadalom nagy meglepetésre 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki.

Nárcisz kutya vezetett el a luxusmajorsághoz

Orbán Viktor miniszterelnök február végén posztolt egy fotót Facebook-oldalán melyen egy Nárcisz nevű kuvasszal pózol. Érthető, a kormány sok kritikát kapott, sok volt a zűrös ügy, egy cuki állat segít elterelni a figyelmet ezekről. A Fidesszel egyre jobb kapcsolatot ápoló bulvársajtó legfontosabb lapja, a Blikk aznap egy cikket is megjelentetett az állatról, melyből kiderült, hogy Orbánnak már hat éve van kutyája, akit egyszer olyan csúnyán összevert valaki a miniszterelnök felcsúti kertjében, hogy kis híján elpusztult, egyik szemét el is vesztette.

dfg

A kutyáról korábban senki sem hallott, ezért a sajtó találgatásokba kezdett, és kiderítették, hogy az állat gazdájaként Orbán fia, Gáspár van bejegyezve, és nem a felcsúti házban  él, hanem egy Alcsútdoboz melletti majorságban. Ekkor került a figyelem középpontjába a titokzatos, egykori Habsburg-birtok, mely Orbán apjának cégéé, bérlője pedig nem más, mint Mészáros Lőrinc.  Az újságírók kiszúrták azt is, hogy a helyszínen rendszeresen feltűnnek a miniszterelnöki család személyautói is, vagyis nem kizárható, hogy Orbán valójában nem Felcsúton, hanem a kastélyszerű épületekkel tarkított luxusbirtokon él.

Legalább reptér nem lesz

Egyelőre. A sajtóban ugyanis januárban látott napvilágot, miszerint megadta az engedélyt egy felcsúti repülőtér kialakításához a Légügyi Hatóság és a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, ezért napirenden van a Bodmér–Felcsút IV. osztályú, saját használatú, közforgalmon kívüli, nem nyilvános repülőtér le- és felszállópályája kialakítása. Legalábbis a sajtó ezt szűrte le a felcsúti önkormányzat január elején közzétett településszerkezeti tervéből, amely a módosítási igényeket tünteti fel.

Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala szerint a „Bodmér-Felcsút” nevezetű repülőtér évek óta létező és működő, IV. kategóriájú, nem nyilvános repülőtér. A hírekre reagálva a felcsúti önkormányzat cáfolta, hogy nyilvános repülőteret építene, valójában a helyi építési szabályzat módosításának részeként történt a külterületen lévő, két helyrajzi számú ingatlan övezeti átsorolása közforgalmon kívüli, nem nyilvános le- és felszállópálya céljára, amely amúgy Besenyei Péter műrepülő világbajnok tulajdona. Más repülőtér létesítését Felcsút önkormányzata nem hagyta jóvá és azt nem is tervezi - olvasható a közleményben.